Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 16. kedd (87. szám) - A nemzeti akkreditálás rendszerének átalakításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK: - SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz):
60 felügyelő államtitkár az NGMben, hogy jó néhány panasz érkezett egyébként cégekre - ez talán válasz is kérdésre - azzal kapcsolatban, hogy átláthatatlan, lassú, az európai viszonylatban drága a magyar akkreditációs rendszer. Teh át azt kérem képviselőtársaimtól, hogy mielőtt teljes mértékben úgy gondolnák, hogy ez a törvényjavaslat nem kell hogy itt, a parlament előtt szerepeljen, akkor azt kérném, hogy ne kizárólag a NAT elnökének leveléből tájékozódjanak, hiszen értelemszerűen e lég ellenérdekelt a tekintetben, hogy az ő szervezetét egy jelentős átalakítás, megszüntetés érné; hanem olyan szervezetekkel is vegyék föl a kapcsolatot, akik részt vettek és akik egyikének a leveléből, bár valószínűleg igaz az, hogy lehetne találni más v éleményt is… - akik elégedetlenek voltak és kérték is a kormányzattól. Szilágyi György képviselőtársamnak mondanám, hogy a törvényességi felügyelet nem összekeverendő azzal, hogy egy kormányzatnak vane arra lehetősége, hogy egy rosszul működő rendszert eg yébként megpróbáljon jobbá tenni. A törvényességi felügyelet nem erről szól, képviselő úr. A törvényességi felügyelet az esetben ad jogosítványokat egy szervezettel szemben, ha ott a törvényesség szempontjából vannak problémák. A tekintetben, ha egy szerve zet egyébként nem jól működik, ha egyébként azokat a kvázi szakmai kéréseket, amelyek az ügyek gyorsaságára, hatékonyságára, költségeire vonatkoznak, azokat nem tartja be, nem tesz intézkedéseket, annak a kiküszöbölésére az a gyenge, vékony törvényességi f elügyelet, ami a jelenlegi rendszerben benne van, sajnos nem volt alkalmas az elmúlt években, ezért is kellett egy drasztikusan másik útra menni. Ami talán szakmai kérdés volt, hogy miért ez a javaslat, talán a bevezetőmben nem szántam ennek kellő súlyt. D e a legnagyobb gond a jelenlegi rendszerrel, hogy lényegében az akkreditáló szervezetek által működtetett köztestület akkreditálja saját magát, illetve dönt arról, hogy az ottani ügyvezetés által kinevezett, egyébként különböző bizottságok a saját tagjaika t hogyan és miképpen akkreditálják. Amikor kvázi egy kör bezárul, az nem összekeverendő azzal a központosítással, ami esetlegesen az állam által elvárt feladatokat jelenti, hanem pont azt a problémát hozza elő, hogy lényegében ugyanazok a döntéshozók, akik a végrehajtók egy szervezeten belül, ami hosszú távon nagyon komoly strukturális problémákat okozott. Kepli képviselőtársam fölvetette azt a kérdést, hogy miért ez a megoldás. Pont a probléma onnan származik, hogy gondolkoztunk azon, hogy hogyan lehetne a köztestületi formát megtartva, de a tagokat kicserélni igazából, hogy ezt az ellentétet föloldjuk, hogy lényegében a köztestület tagjai szűkített módon ugyanazok, mint akik az ügyvezetést és a bizottságot adják, akik saját magukat ellenőrzik lényegében. I tt fölmerült például a német modell, amit említettem, ahol egy olyan struktúrában működik az akkreditálás testületi rendszere, hogy egyharmadot a gazdasági szervezetek - akik egyébként nem vesznek részt akkreditálásban, hanem kamarák, más szervezetek veszn ek részt , egyharmadot egyébként a tartományok delegálnak ebbe, egyharmadot pedig a minisztériumok delegálnak; ami kikerülné azt a problémát, hogy nem saját magukat akkreditálják, hanem egy másik, szélesebb bázis van. (13.50) Sajnos a magyar közigazgatási rendszer egy picit más, mint a német, nincsenek tartományok, és lényegében - talán ha itt lett volna az Igazságügyi Minisztérium, akkor el tudta volna mondani, hogy - az a fajta alternatíva, ami a köztestületi jelleget megtartotta volna, de egy más, közgy űlési struktúrával kiküszöbölte volna ezt a saját maga farkába harapó kígyót, képletesen, ezt elvetette, többek között törvényességi és alkotmányossági okokra való hivatkozással. És itt jött az a megoldás, ami talán a gordiuszi csomó átvágásaként elég dras ztikusnak tűnik, amely arról szól, hogy lényegében egy költségvetési szerv legyen az, amely a jövőben - egyébként európai példák alapján - ezt a feladatot elvégzi.
