Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 23. kedd (90. szám) - A kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott bizottsági jelentés vitája - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP): - ELNÖK: - VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
504 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Örülök neki, hogy indulatmentesen tudunk beszélni ebben a Házban is az er őszak elleni fellépésről. Szerintem ez egy jó vita, egy értelmes vita, és örülök, hogy partnereink is vannak ebben. Kár, hogy ez több ügyben nincsen így. Ami a tartalmi részét illeti a kapcsolati erőszakkal szembeni fellépésnek, én azt hiszem, hogy itt a f eladatunk és a célunk kettős. Egyfelől, amiről önök is beszéltek, mindannyian szóltunk, az az, hogy a megelőzésre hangsúlyt fektessünk. És amikor a megelőzésről beszélünk, a prevencióról beszélünk, akkor kérem azt, hogy kicsit tágabbra nyissuk ezt a kört, és ne csak arról beszéljünk, ne csak arra gondoljunk, ami célzottan a kapcsolati erőszak prevenciója. Hiszen milyen nehéz ez! Azzal, ha a gyermekeinket már a köznevelési rendszerben, már óvodáskortól úgy kezdjük nevelni, úgy neveljük, hogy az értékeket meg tanítjuk nekik, hogy értékalapú tudást adunk a számukra, akkor én biztos vagyok benne, hogy tehetünk azért, hogy később ők ezeknek az értékeknek a mentén éljenek, és ezzel is tegyünk a kapcsolati erőszaknak a gyakorisága vagy a terjedése ellen. Az, hogy a köznevelési rendszerünknek része a családi életre nevelés mint tananyag, ez éppen erre ad lehetőséget. Az, hogy bevezettük az erkölcstan, etika, hittanoktatást, ez éppen erre ad ismételten lehetőséget. És emellett az, hogy konkrét prevenciós programokat is folytatunk, éppen mi indítottunk el egy olyan, a köznevelésben tanulók számára létező prevenciós programot, ami kifejezetten már célzottan a kapcsolati erőszakról szól, a megfelelő korosztályban lévő, 14 éves kortól lévő gyerekek számára. Ebben több min t kétezer gyermek vett már eddig is részt, és ezt a programot a jövőben is folytatni fogjuk. Ez mindmind a prevenció. És valóban, itt a teljes ellátórendszerre kell gondolnunk, és a kormányzati munka egészében is feladatunk az, hogy a kapcsolati erőszak m egelőzését szem előtt tartsuk. És amikor prevencióról beszélünk, akkor ott van a másik cél is, az pedig az, hogy az áldozatokat segítsük meg. Hiszen, ha a kapcsolati erőszakról van szó, akkor itt minden esetben van egy erőszaktevő és vannak áldozatok is, é s mi ebben az esetben mindig az áldozatok oldalán állunk. És ezeknek az áldozatoknak kell segítséget nyújtanunk az ellátórendszeren keresztül is, és igenis fontos az, hogy segítséget nyújtsanak. És fontos valóban az, amit önök is említettek, és örülök, hog y ebben egyetértünk, hogy az ellátórendszerben lévőket is képezzük, megfelelő módon készítsük fel, és megadjuk az áldozatoknak az őket megillető segítséget. Mivel érdemi felvetéseik voltak, szeretnék ezekre - legalábbis igyekszem - érdemi választ adni. Ban góné képviselő asszonynak mondanám azt, hogy szerintem fontos, és én értékelem, ha módosító indítványokat nyújtanak be. Konkrétan is reagálnék arra, amit módosító indítványban nyújtottak be. Az, ha azt mondjuk valamire, hogy a következő nemzeti stratégiai célokat határozzuk meg, akkor utána, én azt hiszem, az egyértelmű, hogy azok nemzeti stratégiai célok. Tehát azok, amiket ön mondott, azok mind úgy szerepelnek, mint nemzeti stratégiai célok. Az, hogy ezek után azt mondjuk, hogy ezekre törekedni is kell, a zt kifogásolták, hogy célként határozzuk meg ezeket: ezek célként vannak a jelenlegi országgyűlési határozatban is benne. A másik érdemi pont arra vonatkozott tulajdonképpen, hogy ne vonjuk vissza a 2003as határozatot. Én azért nem értek ezzel egyet, mert volt egy 2003as országgyűlési határozat, ami az akkori kormánynak meghatározott feladatokat, egyébként zömmel az elkövetkező egy évre. És való igaz az, hogy ezt az akkori kormánynak nem sikerült teljes mértékben megvalósítania. Mi ezeket a célokat átteki ntettük, és amik ezek közül nem valósultak meg, azokat beépítettük a jelenlegi határozati javaslatba is. Tehát ezek ebben is szerepelnek. Én úgy gondolom, hogy ez a jelenlegi határozati javaslat, ez a jelenlegi stratégia alkalmas arra, hogy a jövőben előtt ünk álló célokat számba vegyük, előretekintsünk, és ezeknek a megvalósításán közösen dolgozzunk. Szél Bernadett képviselő asszonynak a felvetései közül - és itt reagálnék még annyiban is Bangóné képviselő asszonyra, hogy a módosító indítványoknak a nem ben yújtása természetesen nem önökre vonatkozott, hanem, akinek van még ilyen észrevétele, az nem nyújtott be ezzel kapcsolatos módosító indítványt , itt Szél Bernadett képviselő asszonynál szeretném tisztázni ezt az emberi jogi