Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 23. kedd (90. szám) - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat zárószavazása - DR. KOVÁCS ÁRPÁD, a Költségvetési Tanács elnöke:
469 Megköszönöm, hogy a tisztelt Ház a tanács ajánlását is figyelembe vette, amiko r a költségvetés végrehajtását megalapozó törvénycsomagban a kormányelőterjesztés alapján a stabilitási törvény adósságképletszabályát azzal a szándékkal módosította, hogy az államháztartás stabilitási szempontjai és a növekedés fenntarthatósága érdekébe n összhangba kerüljenek. A tanács, bár alaposan tájékozódott a kormányzati és a külső szakmai elképzelések felől, nem kívánt a szabályozás részleteiben állást foglalni. (10.00) Ma is azt tartom azonban, amit az általános vita kezdetén hangsúlyoztam: bár a költségvetéspolitikai és eljárási szabályok mindenütt inkább a válságok kezelésére születnek, azoknak a helyreállítást is elő kell segíteniük, célszerű, ha a szabályokban és teljesítésükben bizonyos rugalmasság és a nemzeti feltételekhez való alkalmazkodá s érvényesül. Tisztelt Országgyűlés! A tanács határozatának indokolásában ráirányította a figyelmet, hogy bár vannak a költségvetés végrehajtásának a benyújtott törvényjavaslathoz képest kismértékben csökkenő tartalékai, a biztonságos teljesítés megkövetel i az adó- és járulékbeszedési munka hatékonyságának javítását és az adóhátralékok felhalmozódását akadályozó intézkedések végrehajtását, továbbá a tervezéskor tapasztalt óvatos gazdálkodást a kiadási, valamint a tartalékelőirányzatokkal. A tanács megállap ította azt is, hogy a költségvetési hiány változatlanságát egyrészt úgy tudták megvalósítani, hogy az Országvédelmi Alap benyújtáskor megemelt előirányzatát ugyanilyen összeggel visszacsökkentették, többek között így találtak fedezetet a módosuló adótörvén yekkel való összhang megteremtéséhez. Nem kurtították ugyanakkor sem a rendkívüli kiadásokra szolgáló, sem a fejezeti stabilitási tartalék előirányzatait, ezáltal a kockázatok ellensúlyozására még megfelelő tartalékok állnak rendelkezésre. A tanács azonban ezzel együtt fenntartja azt a véleményét, hogy a tartalékok célorientáltságát javítani kell, azaz a jövőben célszerű lenne meghatározni, hogy az egyes tartalékok milyen kockázatok kezelését szolgálják. Másrészt a pótlólagos kiadások fedezeteként felemelté k az egyéb értékesítési és hasznosítási bevételek előirányzatát, így még inkább kell azon szabály betartásán őrködni, amely összeköti a bevételek keletkezésével a beruházások indítását, és javítani szükséges a vagyongazdálkodás tervszerűségét, hogy a törvé nyben előirányzott bevételek időben álljanak rendelkezésre. Több esetben a kiadások növelésének ellentételezésére más kiadási előirányzatokat mérsékeltek. Ezek között volt két, kezesség beváltásának fedezetéül szolgáló, felülről nyitott előirányzat is. Eze k esetében előfordulhat év közben az előirányzattúllépés, amit a hiány tartása érdekében máshol ellentételezni kell. A tanács általában is szükségesnek tartja a felülről nyitott előirányzatok számának mérséklését, és az esetleges túllépés kezelésére más m egoldás, például a keretgazdálkodás alkalmazását. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Figyelmüket megköszönve emlékeztetek arra - mint ezt a költségvetési törvényjavaslat tervezetének véleményezésénél tettem , hogy a testület most is igen kiterjedt elemző és szakértői háttérre építhetett. Munkájukat ezúttal is megköszönöm. Az Állami Számvevőszék és a Nemzeti Bank értékelése mellett titkársága közreműködésével áttekintette a hazai elemző intézetek által készített dokumentumokat, figyelemmel volt a nemzetköz i szervezetek aktualizált gazdasági prognózisaira, továbbá más, mértékadó piaci szereplők értékelésére, sőt civil szakmai fórumok véleményére is. Végül megemlítem, hogy a tanács a költségvetés tervezetére tett véleménye kialakításakor teljesí tette azt a feladatát is, ami a központi költségvetés 2014. évi második félévi végrehajtása helyzetének és az államadósság várható alakulásának értékelését foglalta magában, így ezzel kapcsolatban újabb értékelés kiadását nem tervezi. A tanács célul tűzte, hogy a 2015. évi költségvetés első féléves végrehajtásáról szóló, várhatóan szeptember elején elkészülő elemzésében értékelni fogja a szerkezeti átalakítások és az államháztartás finanszírozásának összefüggéseit is.