Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 22. hétfő (89. szám) - Gyopáros Alpár (Fidesz) - a külgazdasági és külügyminiszterhez - „Kell-e magyarázkodnunk, amiért megvédjük a határainkat?” címmel - GYOPÁROS ALPÁR (Fidesz): - ELNÖK: - MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár:
375 GYOPÁROS ALPÁR ( Fidesz ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Európai Unió külső határai tagállami védelmé nek összehangolásáért felelős uniós szervezete, a Frontex múlt heti adatai szerint az Európai Unió valamennyi tagállama közül Magyarországra nehezedik a legnagyobb bevándorlási nyomás. Míg az év első öt hónapjában Olaszországba 47 ezer, Görögországba 48 ez er, addig a nyugatbalkáni bevándorlási folyosón keresztül hazánkba több mint 50 ezer bevándorló, mégpedig illegális bevándorló érkezett. Miközben az Európai Unió különféle fórumai néha megfontolandó, ám legtöbbször inkább hajmeresztő ötletet vitatnak meg a helyzet kezelésére, hosszú ideje nem történik semmi, miközben mi megfulladunk a bevándorlási nyomás alatt. Nincs időnk várni, cselekednünk kell. A helyzet kezelésére a kormány a múlt héten úgy döntött, hogy felkéri a belügyminisztert, hogy készítse elő a 175 kilométeres magyarszerb határszakasz fizikai lezárását. Hazánknak kötelessége, hogy megvédje az Európai Unió külső határait, ám ha tőlünk délre nem sikerül megállítani az illegális bevándorlókat, akkor ne legyen kétségünk afelől, hogy ez tőlünk nyuga tra fog megtörténni, ami nemcsak azt jelenti, hogy a bevándorlók nálunk fognak rekedni, de könnyen a schengeni rendszer összeomlásához is vezethet. Az egyik liberális bulvárblog szerzője szerint a határzár miatt, idézem: „Magyarnak lenni a legjobb esetben is ötperces magyarázkodást jelent majd minden új külföldi ismerős esetében.” Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem ezért tisztelettel, szoktake önnek spanyol, görög, bolgár vagy éppenséggel az Amerikai Egyesült Államokból érkezett kollégái magyarázkodni, amié rt meg akarják védeni nemzetüket a bevándorlóktól. Kelle nekünk magyaroknak magyarázkodnunk, amiért megvédjük a határainkat, és amiért megvédjük Európa határait? (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Magyar Levente államtitkár úrnak. MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Macedónia törvényhozása néhány nappal ezelőtt, egészen pontosan: múlt csütörtökön elfogadott egy új menekült törvényt, amivel gyakorlatilag szentesítette azt a már jóval korábban fennálló döbbenetes állapotot, hogy Macedónián, egy európai országon keresztül jóformán a retorzió minden reális veszélye nélkül szabadon jöhetnekmehetnek az illegális határátlépés bűnc selekményét megvalósító tíz- és százezrek. Tisztelt Ház! Szerbiában sem sokkal jobb a helyzet. A szerb hatóságok nem tudnak úrrá lenni az illegális migráció problémáján, meghaladja a kapacitásaikat egészen egyszerűen a több mint 500 kilométer hosszú bolgár , illetve macedón határ hatékony őrizete. Ilyen módon előállt az a helyzet, tisztelt Ház, hogy Magyarország az első olyan európai állam, amely ezeréves államiságánál, szervezettségénél, belső erejénél fogva hatékonyan fel tudja venni a küzdelmet ezzel a ve széllyel. Tisztelt Ház! Mint ahogyan a történelem során oly sokszor, egy Európán kívülről jövő, akár délről, akár keleti irányból jövő civilizációs nyomással szemben Magyarország lett újfent Európa védőbástyája, akár a bizánci, akár a tatár, török vagy a s zovjet Magyarország vagy Európa elleni szándékokra gondolunk, Magyarországnál tovább egyetlen keleti vagy déli civilizációs nyomás sem tudott haladni. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném hangsúlyozni, hogy a határzár, a zöldhatár lezárásának a gondolata egy k ényszer szülte ötlet, természetesen egy tüneti megoldás, ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy Magyarország az érdemi, a probléma gyökerének érdemi kezelésében is részt vesz, amennyiben néhány hét múlva egy több mint százfős katonai kontingenssel fog hoz zájárulni az Iszlám elleni küzdelemhez, ami ennek a jelenségnek az egyik legfontosabb kiváltó oka. Tehát bárki, aki vádol bennünket, hogy nem foglalkozunk a probléma gyökerével, az hazudik. Senkinek nem fogunk magyarázkodni. Azoknak a magyar állampolgárokn ak magyarázkodhatnánk, akik Ásotthalmon, Kelebián vagy Röszkén, déli megyéinkben élnek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és azzal szembesülnének, hogy Magyarország