Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 22. hétfő (89. szám) - Farkas Gergely (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „A kommunikációs fogásnak tűnő 50 ember hazahozatalán túl mikor teszik meg a tényleges lépéseket sok ezer honfitársunk hazahozása érdekében?” címmel - ELNÖK: - DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
346 reagálnak, hanem azt magyarázzák meg, hogy igazából itt kalandvágyról van szó, ellenzéki hisztériakeltésről, és még lehetne folytatni az ö nök által sorolt kifogásokat. Pedig mindenki tudja, hogy az elvándorlók többsége gazdasági menekültként szociális helyzetéből fakadóan kényszerült más országba menni. Nem azzal van tehát gond, ha valaki oktatási, nyelvtanulási céllal bizonyos időt külföldö n tölt, hiszen ha ők hazajönnek, abból az ország is profitál, azzal van a gond, hogy az itthoni kiszámíthatatlan helyzet, a tervezhetetlen jövő, a hirtelen hozott kormányzati döntések miatt sokan úgy gondolják, hogy külföldön jobb lehetőségeik vannak. Sok felmérést lehetne idézni, amelyek riasztó adatokról számolnak be, ezek közül az egyik legfrissebb az „Aktív fiatalok” elnevezésű kutatás, amelyből kiderül, hogy 2015ben tovább növekedett a migráció gondolatával kacérkodó egyetemisták és főiskolások aránya , jelenleg 37 százalékuk állította, hogy tervei között szerepel a külföldi letelepedés; letelepedés, itt tehát nem néhány hónapos, néhány éves kinti tanulásról, munkavállalásról van szó, hanem letelepedésről, ami nagyon sokszor a végleges elveszítését jele nti ezen honfitársainknak. Néhány hónapja elindult a „Gyere haza, fiatal!” program, amelynek a meghirdetését mi is üdvözöltük; üdvözöltük, hisz végre belátta a kormány, hogy valamit tenni kell, sőt egyfajta önkritikaként is felfoghatjuk a program beindítás át, mert ha tényleg csak kalandvágyról lenne szó, ha itthon tényleg olyan rózsás lenne a helyzet, mint ahogy önök kommunikálják, akkor egy ilyen programra sem lenne szükség. A program beindítását tehát önmagában pozitívumnak értékeltük, de annak nagysága, költségvetési támogatása nevetséges. Komolyan gondolják önök, hogy 50 fiatal hazahozatalát kívánják segíteni, miközben több százezer fiatal van külföldön? Komolyan gondolják azt, hogy miközben stadionokra, kormányzati propagandára és számos felesleges kiad ásra milliárdok vannak, egy ilyen nemzetstratégiai fontosságú ügyre pedig százmillió forintot szánnak? Komolyan gondolják azt, hogy hónapokon keresztül csak kísérletezgetnek, és mindösszesen Londonra fókuszálnak a programmal, miközben már így is el vannak késve, és minden héten százak hagyják el az országot? Tisztelt Államtitkár Úr! Mikor veszik észre, hogy milyen nagy a gond? Miért ilyen arcpirítóan kevés pénzt szánnak egy ennyire fontos problémára? Végül pedig miért nem szavazták meg a Jobbik költségvetés i módosító javaslatát, amely a program kiterjesztését segítette volna, és aminek segítségével nem 50, hanem több ezer fiatal hazahozatalát lehetett volna elősegíteni? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Válaszadá sra megadom a szót Czomba Sándor államtitkár úrnak. DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök, hogy ezt a fontos témát újra napirendre tűzte, és tudunk néhány értelme s gondolatot váltani ezzel a témával kapcsolatban. Érdemes talán először megvizsgálni, hogy mennyire magyar specialitás a migráció, illetve hogy a jelenlegi kormány vagy a mindenkori kormány felelőssége mi ebben. Szeretném emlékeztetni, de bizonyára ön is tudja, hogy a magyar migrációs ráta most 23 százalék körül van, miközben a lengyeleknél 6, Romániában pedig 9 százalékos ez a ráta. Nyilván mégsem állíthatnám, hogy mondjuk, a román kormány háromszor rosszabbul teljesít, mint a magyar kormány; sokkal több van ezek mögött az adatok mögött. Arra is szeretném felhívni a figyelmét, tisztelt képviselő úr, hogy az a 350 ezres létszám, amelyet a KSH lát, az 1989 óta keletkezett, és három fontos dátum van, amikor megugrott a migráció, nem véletlenül: az egyik gyak orlatilag a 2004es EUcsatlakozás, a másik a válság, a 2008 utáni válság, a harmadik pedig a 2011es nyitás, amikor a német és az osztrák munkaerőpiac nyitott, és így lényegesen nagyobb lehetőség - és nem kényszer - adódott a magyar munkavállalók számára is arra, hogy Ausztriában vagy Németországban munkát vállaljanak.
