Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 17. szerda (88. szám) - A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról, valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik):
320 nehéz a közgyűlést összehívni, egy sportegyesületnél, akár egy nagy sportegyesületnél meg könnyű a közgyűlést összeh ívni. Hát most ha az egyiknél problémát okoz, akkor a másiknál is problémát okoz. Vagy azt javasolnám, hogy akkor történjen egy kiegészítése ennek, hogy a sportegyesületeknél is legyen meg ez a lehetőség, vagy pedig hagyjuk a csudába. Én a másodikat is tám ogatnám, mert azt gondolom, hogy erről szól az egész rendszer, hogy van a közgyűlésnek jogosítványa, amit igenis ki kell kérni. Egyébként egy közgyűlés adhat felhatalmazást az elnökségnek arra minden további nélkül, hogy kössön ilyen típusú szerződéseket b eszámolási kötelezettség mellett. Tehát ilyen értelemben nem pontosan értem az indoklást, hiszen ha minden évben úgyis felül kell vizsgálni, minden évben az elnökségnek is kell dönteni arról, hogy meghosszabbítsák az egy évnél hosszabb időre szóló szerződé seket, akkor, hogy őszinte legyek, nem látok olyan nagy változást abban, hogy most akkor miért kellene ezt törvénybe iktatni, hogy úgymond kiiktatjuk a közgyűléseket. Azt értem, hogy a legegyszerűbb az lenne, ha közgyűlés se lenne, mert akkor még könnyebb lenne döntögetni ezekben a kérdésekben, de mégiscsak az egyesülési törvény arról szól, hogy a legfőbb döntéshozatali szerv bizonyos kérdésekben a közgyűlés. És tudja, ennek az egész gondolatnak érdekes ízt ad az, hogy manapság a fideszes országgyűlési képv iselőknek mintha megtetszene az, hogy különböző egyesületek, sportági szakszövetségek élén mutogatják saját magukat. Sajnos, elment a rezsiharcosunk, aki legutóbb a birkózószövetség elnöke lett, vagy éppen Kocsis Máté, aki a kézilabda- szövetség elnöke let t, és olimpikonoktól, világbajnokoktól, Európabajnokoktól veszik el a fideszes képviselők a lehetőséget, hogy vezessenek egy olyan szövetséget, amelyről az egész életük szólt; és pusztán azért, mert biztos nagyon érdekes, izgalmas és jó dolog pózolni bizo nyos sportrendezvényeken politikusként. Azt gondolom, mégiscsak jobb lenne, ha a kormány és a fideszes képviselők nem használnák politikai hatalmukat arra, hogy elvegyék a magyar sportot azoktól, akiké, azoktól a versenyzőktől, sportszakemberektől, akiknek az élete egész végig erről szólt. Tehát magyarul, mi azt tudjuk mondani, hogy jelen formájában egyik módosítását sem tudjuk támogatni a képviselő úrnak, eltérő okokból. Természetesen elképzelhető olyan szövegszerű javaslat, ami számunkra is elfogadható, e rről részletesen beszélt Hiszékeny Dezső az első két módosítás kapcsán. A második esetben pedig azt javasolnánk, ha úgymond szektorsemleges, szervezetsemleges szabályozást akar a kormány, akkor bizony ez igaz kell legyen a második módosításra is. Akkor min den olyan sportszervezet, egység számára biztosítani kell ezt a lehetőséget, amelyik ilyen gondokkal küzd, nem csak a sportági szakszövetségek számára. Úgyhogy ez lenne a mi álláspontunk ezzel kapcsolatban. Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. ELNÖK : Tisztelt Képviselőtársaim! A gyér részvétel és a kizárás miatt véget ért a vezérszónoki felszólalások ideje. És most a normál szót kérők kaphatnak szót. Ennek keretében megadom a szót Szávay István képviselő úrnak. SZÁVAY ISTVÁN ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót. T isztelt Elnök Úr! Tisztelt csekély számú Képviselőtársaim! Életemben nem szóltam még hozzá az elmúlt öt évben sporttárgyú törvényhez, meglehetősen kicsi az affinitásom ebben az ügyben és a hozzáértésem is. Most azonban kénytelen vagyok megtenni, tekintve, hogy az ülést még Sneider elnök úr előtt levezető Latorcai János elnök úr kizárta a vitából Szilágyi György képviselőtársamat, méghozzá azért, mert a cigány szót, illetve a bűnözés szót egyszerre, egy összetett szóként nyilvánosan használta itt az üléstere mben. Ezért Szilágyi képviselőtársam felszólalását én fogom most megosztani önökkel. Tisztelt Képviselőtársaim! Ismételten a sporttörvény módosítása fekszik előttünk. A javaslat szerint a törvény szövegében apróbb kiigazítások, kis pontosítások szükségesek . Az első pontosítás azt a célt szolgálja az indoklás szerint, hogy a FIFA és az UEFA előírásainak könnyebben és jobban meg tudjanak felelni az amatőr labdarúgók. Az indoklás arra hivatkozik, hogy sem a FIFA, sem az