Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 17. szerda (88. szám) - Elnöki döntés képviselő kizárásáról - ELNÖK:
302 A politikai elszámoltatást a választásokon szokták megtenni az emberek, mint ezt megtették 2010ben, megtették 2014ben. Mind a kétszer a FideszKDNP kétharmados támogatottságot ka pott az emberektől, és mind a két időszakban, bármilyen formációban próbáltak visszajönni a régi rend hívei, az elutasítást is megkapták. És mind a két időszakban, mind a két választáson mind a szélsőbal, mind a szélsőjobboldali politikát elutasították a magyar emberek. (Novák Előd: Tapolcán is?) Tehát azt gondolom, hogy az elszámoltatás a múlt felé is megtörtént az emberek részéről, és a jövőt is meghatározták ezzel a döntésükkel. Ezt hívjuk politikai elszámoltatásnak. Az erkölcsi elszámoltatás pedig úgy volt, ahogy mondtuk. Összegyűjtöttünk minden olyan dokumentumot, minden olyan információt, minden olyan adatot, amiből azt gondoltuk, hogy ha az igazságszolgáltatás részére bocsátjuk, akkor abból olyan bírósági ítéletek, vagy ha még bírósági ítéletek nem, de legalább olyan ügyészségi eljárások indulnak, amiben ha megállnak a bűncselekmények, akkor azok, akik esetleg bűncselekményt követtek el, azok, akik részt vettek bizonyos folyamatokban, megkapják méltó büntetésüket. A polgári demokráciák a hatalommegosz tás elvén alapulnak. A törvényhozás, a hatalom gyakorlása, a kormányzás és a bíróság, ha úgy tetszik, az igazságszolgáltatás el vagyon egymástól választva. A kormánynak és a parlamentnek semmilyen befolyása sem lehet, nemhogy nincs, nem lehet - és ez így v an jól - a független bíróságra. Az egy más kérdés, hogy a bíróságok milyen ítéleteket hoznak, ezzel mi megelégedettek vagyunk avagy sem, de a bíróság ítéleteit, én úgy hallottam, hogy itt a parlamentben mindenki elfogadta. Még akkor is, ha többek közt egy legutóbbi ítéletet - a Biszkuítéletre gondolok - néhányan egyáltalán nem tudunk elfogadni, nem tudjuk megemészteni, de azt gondolom, hogy a bíróság döntése jog szerint minket is kötelez. A konkrét országgyűlési határozati javaslattal kapcsolatban többen k ifogásolták, hogy ez kizárólag Gyurcsány Ferencre, az Altus megbízására, az esetleges itt felmerülő bújtatott pártfinanszírozásra szorítkozik. Nem igaz, hiszen ha megnézik, hogy mire szólítjuk föl a kormányt, illetve mire kérjük föl a kormányt, akkor a más odik mondat így szól, hogy vizsgálja meg a kormány az országgyűlési képviselőkre - többes szám , illetve a politikai pártok - többes szám - finanszírozására vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat. Ráadásul nemcsak a jelenben kérünk vizsgálatot a kormá nytól, hanem egy preventív célja is van ennek az országgyűlési határozati javaslatnak, ha úgy tetszik, a jövőnek szól, hogy minden egyes esetet vizsgáljon meg, és arra vonatkozóan hozzon megfelelő döntést, akár kormányzati szinten, akár pedig ide visszauta lva törvényalkotási szinten a Magyar Országgyűlés elé. Nagy tisztelettel még egyszer kérem, hogy ebben az egyedi esetben, amiben az Európai Unió arra bízta meg az egyik hazai pártelnöknek, volt miniszterelnöknek, ráadásul annak a miniszterelnöknek a cégét, aki 2006ban meghamisította az ország jelentését, meghamisította azokat az adatokat, amelyeket eljuttattak az Európai Unióhoz, ez még tetézi a bajt, az egyik kis baloldali párt elnökének a cégét azzal bízta meg, hogy a hazánkba érkező európai uniós forrás ok elköltését és annak módját vizsgálják meg. Ráadásul nem is kevés pénzért, 5 millió euróért, 1500 millió forintért. Tehát ez egy egyedi eset. Ez az egyedi eset vezetett oda, hiszen ebben az egyedi esetben, aki döntést hozott volna, döntést hozhatott voln a, elállhatott volna ettől, mint ahogy egyébként a nemzetközi térben a volt bolgár miniszterelnök személyében van erre példa, mégsem történt meg, ezért jött az Országgyűlés elé, ebből az egyedi esetből szeretnénk általánosan és preventíven megfelelő konzek venciákat levonni és megfelelő döntéseket hozni, és erre kérjük a kormányt. Ezért kérem nagy tisztelettel képviselőtársaimat, fontolják meg ennek az országgyűlési határozati javaslatnak a támogatását. Köszönöm szépen, elnök úr, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti sorokból.) (20.20) ELNÖK :