Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 17. szerda (88. szám) - Az egyes fővárosi fejlesztési beruházások gyorsításáról és egyszerűsítéséről, valamint ezzel összefüggésben az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
261 éppen csak föl tudta tartani az óriási víztömeget, és hogy a feje fölött körülbelül 22,5 méterre úszott el egy csónak a Nánási úton. Mindezek természetesen, azt kell mondjam, szükségessé é s értelemszerűen támogatandóvá teszik ezt a törvényjavaslatot. Mi is ezt fogjuk tenni. Csak szeretném azt tudni, szeretném azt hallani államtitkár úrtól is, illetve az előterjesztőktől, hogy mikor várható már végre eredmény, kézzelfogható eredmény a Rómaiparton, mikor lehetnek a rómaiparti lakosok abban biztosak, hogy az ő vagyonbiztonságuk és az életük és testi épségük is biztonságba kerül, mondjuk, egy komolyabb, ismételt árvíz esetén. Ez az egyik, amit szeretnék kiemelni. A másik, még ugyanezzel a kérd éskörrel kapcsolatban, hogy azt örömmel hallottam, hogy ezen a szakaszon a területrendezést is tervezik. Éppen itt az ideje ennek. Ugyanis, tisztelt képviselőtársaim, amikor idősebb vendégek jönnek hozzánk, és lesétálunk a partra velük, rácsodálkoznak, és azt mondják, hogy jé, hát ez pont olyan, mint harminc éve. Államtitkár úr is mosolyog és e tekintetben én is. Persze, ennek van egy nosztalgiája. De azt gondolom, ez azért sem tartható állapot, mert ez Budapest egyik leggyönyörűbb, legcsodálatosabb része, ahol tényleg végig lehet a Dunaparton sétálni, ahol nemcsak a rómaipartiak élvezik és élveznék a hely adta előnyöket és adottságokat, hanem az a rengeteg budapesti polgár is, akik különböző kerületekből akár hajóval, akár autóval vagy tömegközlekedéssel odalátogatnak a Rómaipartra, hogy mondjuk, megegyen egy hekket, vagy egyáltalán jól érezzék magukat, vagy evezzen ott a Dunán. Ezt az értéket, azt gondolom, gondozni és fejleszteni kell. Tarthatatlan az, hogy harmincéves állapotok vannak ott. Tarthatatlan az, hogy ha az ember lemegy a Rómaipartra, akkor utána anélkül nem ússza meg, hogy otthon jó alaposan hajat ne mosson, és az összes rajta lévő ruhát ki ne mossa, mert olyan piszkos és koszos lesz. Tudom, hogy ez talán egy picit szokatlanabb téma egy parl amenti vitában, de azt gondolom, ha fővárosi fejlesztésekről, konkrétan a rómaiparti árvízvédelemről beszélünk, akkor bizony itt az épített környezet fejlesztésénél, mondjuk úgy, hogy a turisztikai szempontokat is érdemes kiemelni és figyelembe venni a pa rlamenti vita során. Úgyhogy én csak azt tudom mondani, hogy mi a legmesszebbmenőkig támogatjuk mind itt, mind az önkormányzati üléseken azt, hogy legyen a III. kerületben árvízvédelem, mert ott talán a legelmaradottabb. E tekintetben vitatnám azt, amit Lá szló Tamás képviselőtársam elmondott, hogy nem volt egységes akarat az árvízvédelemre, és több kerületet érint. Ez egyetlenegy kerületet érint, amiről most beszélünk. A III. kerületet, semmi mást. És a III. kerületben az ott lakókban mindig is megvolt az e gységes akarat arra, hogy az árvízvédelem megvalósuljon. Egyetlen ponton volt talán vita, és itt a környezetvédő szervezetekkel kapcsolatban merült föl ez a kérdés, hogy hogyan lehet úgy megoldani az árvízvédelmet, hogy egyébként ezzel párhuzamosan ne okoz zunk helyrehozhatatlan, helyreállíthatatlan környezeti károkat. De abban, hogy az árvízvédelmet meg kell valósítani a Rómaiparton, mindig is egységes akarat volt, legalábbis amióta én ott lakom, és amit nekem az évtizedek óta ott lakó rokonaim és szomszéd aim mondtak, ezt biztosan ki merem jelenteni. A másik témakörben, amit szeretnék kiemelni, itt is azt tudom mondani, épp itt az ideje annak, hogy a 3as metrószakasz felújításra kerüljön. Valóban, ahogy képviselőtársaim elmondták, a 3as metró az egyik leg fontosabb tömegközlekedési útvonala Budapestnek, és egy dolgot hallok egy picit, mondjam azt, hogy budapestiként elkeseredve, hogy ezek szerint a déli irányú meghosszabbítását elvetette a kormány a 3as metrónak. Az északi irányú fejlesztése, úgy tűnik, le galább megvalósul. De engem érdekelne, ahogy itt indirekt módon kiderül, hogy miért vetették el a metróvonal déli irányú meghosszabbítását. Arra is kíváncsi lennék, hogy végül is mikor és mennyiért indulhat meg az északi hosszabbítás, amit természetesen tu dunk támogatni. Illetve, ha jól tudom, akkor így kívánták volna annak idején megoldani, volt egy ilyen terv, a repülőtér összekötését a belvárossal, ezzel a projekttel mi van, itt mire számíthatnak a budapesti lakosok. A másik, amit kritikaként megemlítek, bár tudom, önök mindig el szokták mondani, hogy persze, a Demszkyéra alatt is lehetett volna tenni a 3as metró felújításáért, de azt tudom mondani, hogy az