Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 17. szerda (88. szám) - A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - BOLDOG ISTVÁN (Fidesz):
211 állampolgárokká válnak ebben az országban. Mindezt fokozza, ha már saját első emberük sincs, vagy annyira alulfizetett, hogy a saját megélhetése sem jön ki belőle. Összességében azt tudom önöknek mondani, hogy ez a helyzet messzeme nőkig nincs rendezve, és ezzel a mostani javaslattal ez nem is lesz rendezve. Mondom, egy nagyon súlyos és méltánytalan helyzetet próbálnak valamilyen szinten orvosolni, ami kvázi már a közmunkaprogramokat veszélyeztette sok esetben. Én is hallottam polgár mestereket panaszkodni arról, az nem várható el tőlük, hogy azért a kis pénzért, amit kapnak, a település vezetése mellett még egy közmunkaprogramot is szervezzenek. De önök hagyták a dolgot menni, menni, egészen addig, ami már sok esetben visszafordíthata tlan. Egyre több szolgáltatás már csak a szomszédos településeken vagy a városokban érhető el, a helyi ügyintézés lehetősége beszűkül, a döntés nem ott születik, ahol az emberek élnek, a kérelmeket nem a településen élő, a helyieket jól ismerő ügyintéző ve szi fel. Tapasztalataim szerint egyébként sok ügy eleve nem is jut már el arra a fórumra, ahol megfelelő lenne számára, és egyáltalán a helyi embereknek egyre kisebb lesz a beleszólásuk alapvető közszolgáltatásszervezési ügyekbe. Ezzel párhuzamosan több e setben megfigyelhető, hogy a városokban már kezelhetetlenné váltak a problémák a szegénység terén, és ez a szegénység települ vidékre. Gyakorlatilag egy olyan jelenség figyelhető meg, hogy a szociális problémák egy része exportálódik a magyar vidékre, visz ont az ezek kezeléséhez szükséges közszolgáltatások nincsenek meg a kistelepüléseken, így nem is lesz kiút a magyar vidék számára. Az LMPnek a jövő Magyarországáról kialakított víziójában a kistelepülés a városkörnyék szerves részeként jelentő s gazdasági, elsősorban mezőgazdasági és élelmiszeripari szereplő. Célunk, hogy a kistelepüléseken erős közösségek irányítsák a saját sorsukat, amelyek autonómiájukat saját gazdasági erejükre, önfenntartó képességükre alapozzák. Úgy gondoljuk, az egész ors zág, Magyarország akkor fog jól járni, és akkor tudunk erős Magyarországot építeni, ha a kistelepülések erős helyi értelmiségi bázissal és gazdálkodó réteggel tudnak rendelkezni, a helyi identitást fontosnak tartó természeti és kulturális környezetért fele lősséget vállaló, a szolidaritást helyben megélhetően tanúsító polgárokból állnak. Nekünk ilyen víziónk van, és mi ebben kérnénk segítséget. Most önök vannak kormányon, de emlékezzenek már vissza, hogy korábban miket mondtak a magyar vidékről. Kicsit eleve nítsék fel az akkor megélt élményeiket! Én szeretném, ha ebbe az irányba mozdítanák el a folyamatokat, mert ilyen toldozgatássalfoldozgatással ez a rendszer, amely sok helyütt már szinte visszafordíthatatlannak tűnik, nem fog tudni megváltozni. Szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy önöknek mint kormánypártoknak történelmi felelősségük van abban, hogy a magyar vidék elnéptelenedését megpróbáljáke visszafordítani, és az általunk hirdetett és korábban önök által is vallott erős vidék megvalósítása irányáb a teszneke lépéseket. Azt tudom mondani, hogy a jelen törvénymódosítási javaslat egy nagy probléma felületének az úgymond karcolgatása, nagyonnagyon alulhangolt kezelése ennek az egész problémának. Arra kérem önöket, hogy ne álljanak meg itt, hanem menje nek tovább, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy egy erős Magyarország megszülethessen, ami elképzelhetetlen egy erős vidék nélkül. Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK : Tisztelt Képviselőtársaim! Írásban előre nem jelentkezett senki hozzászólá sra, viszont normál időkeretben Boldog István képviselő úr jelentkezett. Megadom a szót. BOLDOG ISTVÁN ( Fidesz ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is azt gondolom, ennél a törvénynél tisztáznunk kéne, hogy kiről beszélünk. Én értem Szél Bernadettet, aki itt egy víziót vizionált a vidékről meg mindenről, de én még arra is emlékszem - mert itt ültem, és én voltam, aki felháborodottan utasítottam vissza , amit az ő képviselőtársa négy évvel ezelőtt mondott a kistelepülési