Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 16. kedd (87. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - NOVÁK ELŐD (Jobbik):
136 Engedjé k meg, hogy ismertessem először is a Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolítását követelők kiáltványát 2004ből. A budapesti Szabadság tér és környéke helyén állt száz évig az a II. József által épített tüzérlaktanya, amelyet Pest Bastilleának is nevezte k. Ennek a területén végezték ki Batthyány Lajost, Magyarország első szabadon választott miniszterelnökét, jelképesen felakasztották Kossuth Lajost, Táncsics Mihályt, Irányi Dánielt, és még sok magyar forradalmárt, szabadságharcost börtönöztek be vagy vége ztek ki itt. Ez a tér az ő emlékükre kapta a Szabadság nevet, még a környező utcák is a magyar vértanúk nevét viselik. 1897ben bontották le a rosszhírű épületkomplexumot és alakították ki a jelenlegi környezetet. 1920ban a nemzet legnagyobb tragédiájának , a kétharmados országvesztésnek az emlékére Trianonemlékműcsoportot állítottak fel a kialakított téren. 1928ban egészítették ki az emlékműcsoportot az ereklyés országzászlóval, amelynek talapzatába NagyMagyarország vármegyéiből, Petőfi, Kossuth szülőhá zának földjéből, valamint nagy történelmi csatáink helyszíneiről - muhi puszta, Cselepatak, 1848as szabadságharc csataterei - és az első világháborúban elesett magyar hősi halottak temetési helyeiről - Galícia, Doberdó - hoztak földet. Eleink nemzeti eml ékhelyet alakítottak ki a Szabadság téren. 1945ben a benyomuló szovjet csapatok ezt az emlékműcsoportot, vagyis nemzeti emlékhelyünket rombolták le és építették fel a helyén saját obeliszkjüket. A rendszerváltás után tizenhárom évvel a tér átépítése kapcs án joggal hitte minden jóérzésű ember, hogy végre minden a helyére kerül; a szovjet katonák a temetőbe, a magyar történelmi emlékművek pedig vissza a Szabadság térre. De nem ez történt! Magyarország politikai vezetői, a nemzet megkérdezése nélkül, a Szabad ság tér eredeti állapotának helyreállítása helyett a szovjet hősi emlékmű teljes pompájában való visszaépítése mellett döntöttek. Ezen iszonyatos megaláztatás ellen persze több civil szervezet is felemelte a hangját; kétszer is szerveztek tüntetést a vissz aépítés ellen, a fontos közéleti szereplőkhöz pedig tiltakozó beadványokat juttattak el - de mindezek süket fülekre találtak. Sőt, az emlékművön lévő, a Btk. 269/B. §ába ütköző sarlókalapácsos ábrázolás miatt feljelentés is történt - persze a rendőrség é s az ügyészség is elutasította azt. Mindennek tetejébe az emlékművön a „Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek” felirat díszeleg minden magyar nevében. Annak a szovjet birodalmi hadseregnek a dicsőségére, amely elfoglalta és fél évszázadig megszállva tar totta hazánkat, katonái tízezer számra megerőszakolták asszonyainkat, leányainkat, több százezer honfitársunkat elhurcolták málenkij robotra, akiknek nagy része a Szovjetunió lágereiben pusztult el embertelen körülmények között, és amikor 1956ban az által uk diktált, elviselhetetlen rendszer ellen népünk fellázadt, szabadságharcunkat is kegyetlen módon tiporták el. Úgy érezzük, a parlamenti pártok ezzel megadták a végső kegyelemdöfést az egész rendszerváltásnak, amelynek alapja éppen az volt, hogy kimondtuk , a ’45 óta szovjet felszabadítás néven emlegetett esemény valójában megszállás volt. Tisztelt Országgyűlés! Ezt 2004. április 4én fogalmaztuk meg Budaházy Györggyel és soksok aláíróval, köztük Wittner Mária ’56os szabadságharcossal, azonban itt az Orsz ággyűlésben is 2011ben leszavazták azt a módosító javaslatunkat, amelyet a Kossuth tér rekonstrukciójáról szóló határozati javaslathoz nyújtottunk be a Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolítása érdekében. Ezért Budaházy György szervezésében civil szerve zetek és a Jobbik is a főpolgármesterhez fordult, hiszen az oroszmagyar hadisíregyezmény lehetőséget biztosít az emlékmű áthelyezéséhez, csak élni kell ezzel. Főpolgármester úr kabinetfőnöke fogadott minket, és ott is ismertettük, hogy az áthelyezés, mege gyezés esetén akár azonnal, egyébként a szándék bejelentésétől számított két év elteltével egyoldalúan is végrehajtható a hadisíregyezmény szerint. Közeledik 2016. október 23a, a szabadságharc és forradalom 60. évfordulója, addig ezt a kérdést szerintünk rendezni kell. Amióta megépült a német megszállás emlékműve, ez így még