Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 16. kedd (87. szám) - Az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - NOVÁK ELŐD (Jobbik): - ELNÖK: - BOLDOG ISTVÁN (Fidesz):
130 hogy ez az ország valóban egy élhető, sokkal olcsóbb állammal rendelkező, sokkal költséghatékonyabb és a közpénzeket sokkal jobban felhasználó állam legyen. Ehhez kívánok önöknek az elkövetkezendő három évre jó munkát, csak ne ilyen törvényekkel. Köszön öm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Kétperces szót kérők következnek. Novák Előd képviselő úr, Jobbik! NOVÁK ELŐD ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha az állami rezsicsökkentésrő l beszélő kormánypárti felszólalók valóban komolyan hisznek is ebben, és nem csak valamiféle újabb szemfényvesztés ez, akkor hadd ajánljam figyelmükbe az ingyenes internetet, mint önmagában is rezsicsökkentő javaslatot. De főleg annyiból ennek állami vonat kozását, hogy az ingyenes internetre vonatkozó jobbikos javaslatot, ha megszívlelnék és megvalósítanák, akkor az fellendíthetné a távmunkát, a távügyintézést, az elektronikus közigazgatást. Ezzel pedig csökkentenénk a gépkocsiforgalmat, a felesleges sorban állást, akár bizonyos területeken felesleges alkalmazottak számát is, és át lehetne csoportosítatni érdemibb, termelőbb munkákra. Illetve ezek nem csak közérdekek. Megvan az a konkrét magánérdek is, amiből az állami rezsicsökkentés alapján közvetlenül has zna származhat az embernek. Hiszen ha utazási költségekre nem kell annyit fordítania, mondjuk, a távmunka vagy távügyintézés alapján, akkor az bizony már önmagában az állami rezsicsökkentés része lehetne. Én azért kérem, hogy fontolják meg, hogy az egyébké nt szintén általunk javasolt reklámadó bevételéből valósítsák meg az ingyenes internetet, mert ha már a főként multicégeket sújtó reklámadóból befolyik néhány milliárd forint, akkor ennyiből igenis meg lehet valósítani ezt az ingyenes alapszintű internetsz olgáltatást, egyfajta alanyi jogként minden magyar ember számára. Ez a rezsicsökkentés folytatása lehetne önmagában és azáltal is, hogy a komolyabb internetcsomagok árát lejjebb szorítaná. Márpedig van hová leszorítani, hiszen nemzetközi összehasonlításban elképesztő, hogy milyen magasak a magyarországi internethasználati díjak. Ezért kérem önöket, hogy ne csak lózungok szintjén, hanem tényleges program szintjén is az ingyenes interneten legyenek szívesek elgondolkodni. Köszönöm figyelmüket. ELNÖK : Köszönöm . Boldog István képviselő úr, Fidesz, két percben! (19.00) BOLDOG ISTVÁN ( Fidesz ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Novák Úr! Ne haragudjon meg, de gondolom, frusztrált attól, hogy soha életében nem választották még meg se polgármesternek, se képviselőnek egyéni körzetben a választók. Mindig fölírták egy listára, kapott ott a listán szavazatot, és bejutott. Ezért lehet az, hogy ön tisztességes polgármestereket, képviselőket bűnözőnek nevez, felháborító módon. Mindegyik volt polgármestertársam és képviselőtá rsam nevében kikérem ezt. Azok az emberek, akiket 5101520 év alatt megválasztottak akár polgármesternek, akár képviselőnek, az azért történt, mert becsülettel ellátták a munkájukat. Azért nem voltak bűnözők, mert ön úgy gondolja. Mert ha azok lettek vol na, akkor nyilván eljárt volna a hatóság velük szemben, a másik pedig, hogy nem választották volna meg őket. Arra pedig, hogy ön magának titulálja itt a nagy politikusi álláshalmozás megszüntetését: ne haragudjon meg, de ha jól tudom, akkor igen kevés képv iselővel rendelkeztek az előző Országgyűlésben is ahhoz, hogy ezt megtegyék. Nyilván a kormánypártok voltak olyan többségben, hogy ezt meg tudták tenni. Ha már ennyire odavan a politikusi álláshalmozásért, ajánlanám, hogy nézze már vissza az előző négy évb en tett beszédeit, és olvassa el azokat, mert ott soha nem beszélt arról, hogy főállás; arról