Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 3. kedd (51. szám) - A nemzeti utasadat-információs rendszer létrehozása érdekében, és a bűnügyi, illetve rendészeti tárgyú együttműködés keretében történő információcsere szabályozásával összefüggésben szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általán... - ELNÖK: - MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
771 költségvetést biztosított számunkra, ami egyébként 90 százalékban fedezi is a költségeket. A légi fuvarozók által eredetileg kereskedelmi célokkal gyűjtött utasnyilvántartási adatállomány rendészeti célú felhasználását uniós szinten már az uniós bel- és igazságügyi együttműködésre vonatkozó hágai program is előirányozza. Az utasadatok gyűjtésének célja a terrorizmus, a súlyos bűncselekmények és a szervezett bűnözés megelőzése, valamint a velük szemben folytatott küzdelem hatékonyságának növelése. Itt is hangsúlyoznám, hogy a hatékon yság növelése a cél, annak elősegítése. Miért fontos ez az együttműködés, az ezzel kapcsolatos törvények módosítása? A szervezett bűnözésben, a terrorizmusban érintettek utazási szokásaik alapján bizonyos minták azonosíthatók. Ezeknek a mintáknak az utasok adataival való összevetése révén rendkívül hasznos és operatív információkhoz lehet jutni, felderíthetők az elkövetők, az előkészületben lévő cselekmények, sőt akár a levegőben megnyilvánuló terrortámadások is megelőzhetővé válnak. A schengeni övezeten kí vülről érkező vagy oda irányuló légi járatok utasadatainak kezelése eredményesebbé teszi az európai hatóság bűnmegelőző és felderítő munkáját, fokozza Magyarország és az Unió biztonságát. A nemzeti utasadatinformációs egység felállítása során egyértelművé vált, hogy a 2013ban elfogadott szabályozás alapján végzett kockázatelemzés önmagában nem képes arra, hogy kiszűrje a gyanús személyeket. A szükséges módosítások által lehetőség nyílik arra, hogy a központ a rendőrségtől egyedi adatkérés alapján a sikere s kockázatelemzés érdekében az előzetes utasadatokat is megkapja, a gyanús személyek beazonosítását is elvégezhesse. Jelenleg számos országban, csak néhányat említek, SzaúdArábiában, DélAfrikában, az Egyesült Államokban, Svédországban, Belgiumban látható , hogy ezeket a jogszabályokat elfogadták, és az ottani bűnüldözés lehetőségét elősegítik. Így egyértelműen látható az az elköteleződés, hogy az együttműködésre kell törekedniük, amely kiszűri a gyanús személyeket és fokozza a biztonságot, lehetőséget tere mtve természetesen egy európai szintű összefogás megvalósulására is. 2013ban elfogadásra került a PNRtörvény, az idén januárban lépett hatályba, azonban egyes rendelkezéseit pontosítani kell, hogy a működés maradéktalanul megfeleljen a törvényben elvárt céloknak. A tárgykört szabályozó hazai törvények kis terjedelmű módosítása szükséges, hogy a bűnügyi, illetve rendészeti tárgyú együttműködés keretében megvalósuló információcsere a közösségi normáknak megfeleljen. Tisztelt Képviselőtársaim! Összegezve azt tudom mondani, hogy az utasadatinformációs rendszer hatékony működéséhez szükségesek a módosítások, amelyek révén a nemzeti utasadatinformációs egység képessé válik arra, hogy hatékonyan elemezze és értékelje a beérkező adatokat, továbbá, hogy megfelelj en az uniós normáknak. A Kereszténydemokrata Néppárt frakciója támogatja ezt a törvénymódosítást, és kérem, hogy önök is támogassák. Még egyszer szeretném elmondani, hogy amikor a bevándorlásról szót ejtünk, akkor nem azokat a bevándorlókat akarjuk kitilta ni ebből az országból, akik megfelelnek a genfi egyezménynek vagy a dublini III. egyezménynek, hanem valóban a gazdasági menekülteknek próbálunk valamilyen gátat szabni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (11.10) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A Jobb ik képviselőcsoportjának vezérszónoka Mirkóczki Ádám képviselő úr, az Országgyűlés jegyzője. Parancsoljon, képviselő úr! MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon röviden ismer tetném én is a Jobbik álláspontját. Egy fontos és céljait tekintve mindenképpen elsődleges javaslatról van szó az előttünk fekvő jogszabálytervezet alapján, azonban azt is mondanám, hogy ennek hatékonysága és célszerűsége nyilván a gyakorlatban fog megjele nni, hogy mennyire lesz ez hatékony, mennyire szolgálja az