Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 3. kedd (51. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
749 összesen 200 ezer fogoly fordult meg. 1945 májusában egyszerre közel 130 ezren voltak a három század befogadására készült huszárlaktanyában. A táborokban az embertelen körülmények, a hiányos táplálkozás és öltözködés, valamint az egészségügyi ellátás hiánya miatt tömegesen haltak meg a foglyok. A halottakat jeltelenül tömegsírba tem ették vagy csupán szeméttel fedték be. Cegléden körülbelül 5 ezren vesztették életüket. A történtekről sokáig nem volt szabad beszélni, a laktanya területére még csak bejutni sem volt szabad. A foglyok közül számosan téglára írták ceruzával vagy belevésték végső üzenetüket szeretteiknek és az utókor számára. Ennek a gyűjteménye jelent meg tavaly a „Téglába vésett történelem” című könyvben. A mű születésében dr. Jójárt György főorvosnak külön köszönettel tartozunk. A kormány a Kárpátmedencében élők 194445ben kezdődő, a Szovjetunióba kényszermunkára történő internálásának 70. évfordulójára való méltó megemlékezésül a 2015. évet emlékévvé nyilvánította. (A jegyzői székben Mirkóczki Ádámot Hegedűs Lorántné váltja fel.) Mint az előzőekből is kitűnik, nekünk D élPest megyében nemcsak Kossuthra és Aranyra kell büszkén emlékeznünk, hanem vállalnunk kell a XX. század viharainak felelevenítését is. Takács László ceglédi polgármester és a városi képviselőtestület kiáll amellett, hogy a település kiemelt fontosságú e seményként tartja számon az emlékévet. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A méltó megemlékezéshez és a kegyeleti hely kialakításához kérem a kormány elvi és anyagi támogatását. Történelmünk szépségeire jó emlékezni, a sorscsapásokra kötelező, s nemcsak magunk, hanem az utánunk következő generációk miatt is. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében az elhangzottakra Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, á llamtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Igazi lokálpatriótaként tartott nekünk itt beszédet a parlamentben. Nagyon helyes, hogy az olyan szép eml ékű, szép múltú és biztató jövőjű, 650 éves mezővárosokról, mint Cegléd, itt a parlamentben is szót ejtsünk. Ön Kossuth Lajosról beszélt, de nemzeti liberálisként Széchenyiről, Deákról, Tiszáról és még sok mindenki másról is beszélhetnénk, aki nagy politik ai vezéralakja volt ennek az országnak, s látszik, hogy az emléküket annyira őrzik, hogy az az erkély még mind a napig a város egyik középpontja, amely ennek a gyönyörű szép, igazi magyar mezővárosnak, gyönyörű szépen felújított egyházi és világi műemlék é pületekkel megtűzdelt, jó kézben lévő városnak igazán büszkeségére válhat. Ugyanakkor a dicső múlt mellett - amit Arany János és Kossuth Lajos fémjelez - viszont a kuláküldözés, az ön által említett málenkij robot, a Gulágra hurcolás megtépázta az ezeknek a városoknak a gerincét adó ottani birtokosokat, értelmiségieket. Nem is volt más céljuk a kommunistáknak ezzel, mintsem hogy megtörjék a korábban szervesen felépülő társadalmat. (9.30) Kossuth Lajos kapcsá n, azt hiszem, sokunknak, akik ma bejöttünk ebbe az épületbe, nyilván az jut eszébe, hogy hamarosan már csak keveset kell várni, és végre hivatalosan is átadják itt, a Kossuth téren a tér nevét is adó Kossuthszobrot, Kossuthszoborcsoportot. Már itt áll felújítva Rákóczi Ferenc szobra, gróf Tisza István szobra is újra idekerült a Kossuth térre, József Attila szobra is ott van a Dunaparton, a Dunánál, mondhatnánk. Most pedig Horvay János alkotásának másolata, az első felelős magyar kormányt ábrázoló kompo zíció kerül felavatásra itt, a Kossuth téren. Központi figurája nyilván Kossuth Lajos - az