Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 3. kedd (51. szám)
739 sokkal inkább szocialista kötődésű Gyarmati János, a Globexügy gyanúsítottja, aki pedig a brókercég vezérigazgatója volt évekig. 2010. május 10én, a parlamenti választások után, de még az új kormány megalakulása előtt, ahogy azt képviselőtársam is elmondta, furcsa módon, furcsa pillanatban megtör tént a helyszíni ellenőrzés, amely gyakorlatilag nem tárt fel visszaélést, minimális 3 millió forintos büntetésen kívül. A BudaCash vezetői nagyon jól tudták, hogy e miatt a 2009es módosítás miatt csak ötévente, tehát legközelebb a következő, 2014es vál asztások után kerül sor vizsgálatra. Ők ugye nyilvánvalóan azt tervezték, arra vártak, hogy 2010ben választást nyernek, visszakerülnek a hatalomba, és innentől játszhatták volna tovább a játékukat. A Magyar Nemzeti Bank átfogó vizsgálata februárban, most, 2015ben, az első napon feltárta a csalássorozatot, ami 2010ben a Bajnaiféle vizsgálatkor nem sikerült. Kérdés, hogy miért nem fedezték fel 2010 májusában azt, amit most a Magyar Nemzeti Bank felfedezett. Ha akkor felfedezték volna a visszásságokat, akk or meg lehetett volna menteni az embereket, akikért most Kiss László és a szocialisták olyannyira aggódnak. Érdekelne, hogy volte köze ennek ahhoz, hogy a BudaCash így a következő öt évre a parlamenti választásokig teljes egészében mentesült a helyszíni ellenőrzés alól. Nagyon érdekelne, hogy mit tudott Bajnai Gordon kormánybiztosa a csalássorozatról. Ezeket a kérdéseket kell tisztázniuk a hatóságoknak. De mielőtt továbbmennénk, nagyon fontos elmondanom, hogy magánszemélyek, vállalkozások, önkormányzatok és társulások egyaránt értetlenül állnak a felmerült problémák előtt úgy, hogy ők megtakarításaikat egy olyan bankra bízták, amely működőképes volt. Igen, a Déldunántúli Takarékbank Zrt. működőképes volt, 43 milliárdos mérlegfőösszeggel, közel 30 milliárd os betétállománnyal és 12,5 milliárdos hitelállománnyal rendelkeztek. Lehete, hogy a szoci brókereknek az emberek pénzére fájt a foguk? Talán csak nem emiatt protestált a komplett ellenzék a takarékszövetkezeti integráció ellen? Minél több takarékszövetke zet marad ki, annál több pénzt lehet lenyúlni. Mindezek miatt kérem a felelősök mielőbbi megnevezését. Köszönöm a figyelmet. Az ülésnap bezárása ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásaink vé gére értünk. Megköszönöm munkájukat. Holnap reggel 9 órakor folytatja ülését a parlament. Ezzel az ülésnapot bezárom. (Az ülésnap 22 óra 24 perckor ért véget.) 2015. március 3. kedd (51. szám) Országgyűlési Napló Dr. Hiller Istvá n, dr. Latorcai János, Lezsák Sándor és Sneider Tamás elnöklete alatt Jegyzők: Gelencsér Attila, Hegedűs Lorántné,