Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 2. hétfő (50. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - KISS LÁSZLÓ (MSZP):
732 A követendő kezde ményezés mutatja, hogy van igény az ilyen ládákra, van szükség mások megsegítésére, és nem Brüsszellel kell szellemharcot vívni, hanem letenni valamit az asztalra. Van mit tanulnia a kormánynak, de van mit tanulnunk a kezdeményezésből nekünk is: össze kell fogni, és a lehető legtöbb helyre kell kihelyezni dobozokat, legyen minden templomnál, civil szervezetnél egy zöld doboz, legyen lehetőség arra, hogy egyre több helyen adjanak enni és kapjanak enni. Ez a pécsi zöld doboz története. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK : A következő napirend utáni felszólalásra Kiss László képviselő úr jelentkezett: „A BudaCashbotrányról” címmel. Öné a szó, képviselő úr. KISS LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Mielőtt rákezdenénk erre a BudaCashbotr ányra, azt gondolom, mindannyiunk nevében megköszönhetjük Varga Szimeon nemzetiségi szószóló úrnak azt a kezdeményezést, amit itt többen viselnek a zakójukon velem együtt is. Ez egy martenica, ezzel köszöntik a bolgár nemzetiségiek a tavaszt. Azt gondolom, jó lenne, ha ez a tavasz itt lenne velünk együtt, és jó lenne, ha a mai Országgyűlés ülésén is itt lett volna; sokkal szívesebben néztük volna szerintem a rügyeket, mint hogy azt halljuk, hogy Rogán Antal hogyan hazudozik összevissza a BudaCashügyben a mai napon. De nézzük, hogy mi is a valóság ebben az ügyben! Február 22én, vasárnap este kezdtek fekete autók és öltönyös munkatársak gyülekezni a BudaCash székházánál. Ez egy furcsa időpont, vasárnap este, egészen hétfő hajnalig tartott ez a mozgás. Nyil vánvalóan nem arról van szó, hogy a bankárok, illetve a brókerek hirtelen munkavágyukban nem tudtak mit kezdeni, ezért vasárnap este nyolc és hétfő hajnali négy között bementek dolgozni, inkább tudható annak, hogy arról van szó, hogy a BudaCash munkatársa i fülest kaptak arról, hogy itt valami történik, itt valami ellenőrzés lesz, és nyilvánvalóan abból a célból, hogy megkönnyítsék a nyomozó hatóságok várható hétfői tevékenységét, előkészítették azokat az anyagokat, amelyek nyilván ehhez a nyomozáshoz kelle nek. Nyilván ennek köszönhetően hétfőn már nagyon hamar eredményre is jutott a Magyar Nemzeti Bank, illetve a kirendelt gazdasági nyomozók, és bevonták a BudaCash, illetve az ehhez a cégcsoporthoz tartozó bankok engedélyeit is, amivel hatalmas krízist oko ztak. Nem lehet tudni nagyjából azt, hogy mi is van a háttérben. Van olyan hetilap, amely azt állította, hogy valamiféle pilótajátékot játszottak a brókercég tulajdonosai, mások pedig mást gyanítanak; erről keveset lehet tudni most. Ami biztos: kedden azon nali hatállyal felfüggesztették a brókercég működési engedélyét, és mint mondottam, az ezzel összefüggésbe hozható bankokat is; négy darab bankról van szó. Ezek a döntések alapjaiban rengették meg, azt hiszem, a magyar bankrendszert. Somogyban például zárt ajtók fogadták azokat az ügyfeleket, akik hozzá akartak jutni a pénzükhöz, technikai akadályok léptek fel abban, hogy hétfőn és kedden hozzájussanak a magyar emberek a pénzükhöz. Ez azért is érdekes, mert egyébként a Magyar Nemzeti Bank - nyilván , hogy védje a kisembereket - rögtön 60 ezer forintban maximálta a kivehető összeget; természetesen ezzel is az embereket védték, hiszen így nyilvánvalóan nem a bank oldalára állt a Magyar Nemzeti Bank, hanem az emberek oldalára. Nos, tehát még ezt a cégcs oport megtetézte azzal is, hogy hétfőn és kedden nagyon sok helyen nem tudtak hozzájutni az emberek ezen pénzükhöz. Természetesen a fideszes politikusokkal gazsuláló somogyi bankárok nem álltak meg itt, gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy akár Barcson, a kár Kaposváron tumultuózus jelenetek zajlottak le akkor, amikor az emberek a pénzükhöz szerettek volna jutni, vagy akár a Matolcsy György által engedélyezett 60 ezer forintos alamizsnát szerették volna felvenni a jogos jussuk helyett. De tanácstalan embere k álltak sorban Tokajban vagy Miskolcon vagy Kazincbarcikán is, erről az ott élők tudnának mesélni; hasonlóan megköszönték az ott lévő Matolcsy György úr