Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 2. hétfő (50. szám) - Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: - ELNÖK:
704 Ezért tehát az ellenzéki oldal a törvényjavaslatokat egyben nem tudta támogatni, és mindhárom esetében ellene szavaztunk. Elnök úr bizonyára el fogja nézni nekem, ha azt az indítványt teszem, hogy miután együttesen tárgyaltuk ezt, és miután kisebbségi véleményként ismétlésekre kellene szorítkoznom a következő törvényjavaslatnál, kérem, hogy tekintse a kisebbségi véleményt elhangzottnak ez alapján, amit most elmondtam, és ezt megköszönö m önnek. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK : Köszönöm szépen, Tukacs István képviselő úr. Nyilván a jegyzőkönyv rögzítette a kérését. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem az előterjesztőt, Kovács Zoltán államtitkár urat, hogy kíváne most felszó lalni. (Dr. Kovács Zoltán jelzésére:) Igen. Öné a szó, államtitkár úr. De mielőtt megadnám a szót, felhívom a figyelmét, hogy a vitában történő felszólalására és az esetleges zárszó ismertetésére mindösszesen 10 perc áll rendelkezésére. Hallgatjuk, államti tkár úr! DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Miniszterelnökség államtitkára : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztában vagyok azzal, hogy tíz percem van, ezért nem is szeretném kihasználni most a tíz percet. A kisebbségi véleményre szeretnék reagálni. Ezt megtettem a bizottsá gi ülésen is, de úgy látom, hogy nem voltam hatással Tukacs képviselőtársamra. (Tukacs István: Az ember formálódik!) Mindjárt kezdeném az egyik ténybeli tévedésével: a GYEMSZItől semmilyen feladat nem kerül át az OEPhez. OEPtől OEPre kerül feladat, a h atósági jogalkalmazó tevékenységek kerülnek át mindösszesen a területi OEPszervezetektől. (19.50) Az általános vitában megvitattuk a politikai hovatartozását a kormánymegbízottaknak. Tisztelt képviselőtársaim, ezen az alapon a miniszternek is van közigazg atási hatásköre, ahogy a kormánymegbízottnak is lesz az új törvényjavaslat alapján, a végrehajtó hatalom része maga az egész rendszer. A jogorvoslati lehetőség minden ügyfélnek rendelkezésére áll, hogyha az államigazgatásban nem elégedett a határozathozata llal, ott van még a bíróság mint jogorvoslati lehetőség. Tisztelt Képviselőtársak! A kiemelt beruházások nem jelentik a Kbt. mellőzését, tehát a közbeszerzési szabályok mellőzését, az eljárási határidők rövidebbek. Ami pedig az eljárási költségeket illeti, azok csökkenni fognak, hiszen eddig külön a szakigazgatási szerveknél is kellett eljárási költséget fizetni és általános igazgatási szolgáltatási díjat vagy költséget is kellett fizetni. Ezeknek most, mivel egy eljárásban vannak, egy része csökkenhet a jö vőt illetően. A környezetvédelmi feladatok ellehetetlenülése nem fog megtörténni, tisztelt képviselőtársaim, hiszen maga a szervezet - ahogy szoktuk mondani - tokkalvonóval kerül át a kormányhivatalhoz, a laborokkal, ugyanazokkal a munkatársakkal, vezetők kel, illetve a számítógépekkel és berendezésekkel. Az ügyfeleknek ugyanoda kell menni, ahová eddig, szervezetileg integrálódik a 11 környezetvédelmi hatóság a kormányhivatalba. Ami pedig a kormányablakot illeti, talán képviselőtársam figyelmét elkerülhette , hogy az okmánycsaláddal kapcsolatos ügytípus jóval kevesebb, mint ma, amíg 265 ügytípust lehet intézni a kormányablakokban, ennél jóval több, ennek a fejlesztése jelenleg is folyik, és nemcsak okmányirodai tevékenységet végez, hanem az állami feladatok k özül a Magyar Államkincstártól államkötvényeket árulnak, illetve a Széchenyiprogramirodában vállalkozók számára nyújtanak szolgáltatást. Ennyit szerettem volna a kisebbségi véleményre előzetesen reagálni. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK : Köszönöm, államt itkár úr. 6 perc, majdnem 7 perce maradt az összegzésre.