Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 2. hétfő (50. szám) - A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz):
686 CSERESNYÉS PÉTER ( Fidesz ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, az eddig elhangzott ak is azt bizonyítják - és talán ebben mindannyian egyetértünk , hogy fontos, a következő évtizedek energiabiztonsága szempontjából meghatározó javaslat fekszik előttünk. A T/2250. számú törvényjavaslat a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcs olatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról eddig - lássuk be, jogosan , a téma fontosságának és jövőbeni hatásának megfelelően is számos vitát váltott ki. A törvényjavaslathoz több ellenzéki és egy, a Törvényalkotási bizottság részéről benyújtott módosító indítvány is érkezett. Mielőtt azonban ezekre rátérnék, engedjék meg, hogy a félreértések tisztázása érdekében újra emlékeztessem önöket a tervezet főbb elemeire. A javaslat projekttörvény része a beruházással kapcsol atos rendelkezéseket tartalmazza, így különös figyelmet fordít polgári jogi, foglalkoztatási és az adatokhoz való hozzáférhetőséget szabályozó rendelkezésekre. A második, nagyobbik része az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosítását tartalmaz za, valamint ehhez kapcsolódóan építésügyi és nemzeti vagyontörvényt érintő törvénymódosításokat. A jogalkotói szándék az, hogy a felépült 5. és 6. atomerőművi blokkok üzembe helyezését követően a két gazdasági társaság, a Paks I. Zrt. és a Paks II. Zrt. e gyesülésével egyetlen állami tulajdonban álló gazdasági társaság lássa el a beruházással kapcsolatos feladatokat. Lényeges eleme a törvényjavaslat projekttörvény részének, hogy vállalkozási, alvállalkozási szerződés csak olyan gazdálkodó szervezettel köthe tő, amelyik rendelkezik úgynevezett telephelybiztonsági tanúsítvánnyal. (18.30) A rugalmasabb eljárás érdekében az Országos Atomenergia Hivatal fogja ellátni az építésügyi hatósági feladatokat is. A hatékonyságnövelést szolgá lja az atomenergiatörvény új, személyügyekkel foglalkozó szakaszainak módosítása is. Így látható, hogy az Atomenergia Hivatal nagyobb döntési szabadságot kap, de természetesen nagyobb felelősséggel is jár el, sőt kell majd eljárnia. A javaslat elvégzi a k orábban túlzottan megosztott és több működési rendellenességet mutató sugáregészségügyi feladatok racionalizálását is. Ezért a törvényjavaslat a sugáregészségügyi és a sugárvédelmi feladatok körének pontos definiálására és a sugárvédelemmel kapcsolatos fel adatoknak az Atomenergia Hivatalhoz integrálására tesz javaslatot. Végül a törvényjavaslat módosítja az atomtörvény radioaktívhulladéktárolókra és radioaktív hulladék átmeneti tárolóira vonatkozó szabályait. Tehát amint láthatják, egy olyan javaslatról va n szó, amely jogszabályilag megágyaz ennek a jelentős beruházásnak. Mint azt korábban is hangsúlyoztuk a kormánypárt részéről, a hazánkban megtermelt 9000 megawatt villamos energiából több mint 6000et elveszítünk 203236 körül, mivel elavulnak az azt megt ermelő technológiák, erőművek. Így minimum 7000 megawatt kapacitást kell előállítani, de még így is csak az ország szükségletének körülbelül 30 százalékát állítjuk elő Pakssal. Zárójelben szeretném megjegyezni, hogy nem igaz az, amit a szocialisták mondtak az általános vitában, mármint az, hogy nem történik kapacitásbővítés. Pakson mindenképpen igen, és egyébként is szükség van rá, és azért is van szükség rá, mert az előrejelzések szerint ezzel párhuzamosan folyamatosan nő a magyar társadalom villamosenergi afogyasztása. Most pedig néhány megjegyzés a módosító indítványról. A javaslathoz a rendes szakaszban összesen nyolc darab ellenzéki módosító indítvány érkezett. Ezek nagyrészt a beruházással