Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 15. hétfő (86. szám) - A magyar egészségügy helyzetéről szóló politikai vita - SCHMUCK ERZSÉBET (LMP):
5288 Köszönöm szépen. Képviselő úr, Kovács József képviselő úrnak jelzem, hogy nincs lehetőségem ké tpercest adni, mert egy körben egy frakcióból egy képviselőnek van lehetőségem a Házszabály előírásainak megfelelően felszólalási lehetőséget adni. A következő felszólalásnál, amennyiben változatlanul fenntartja igényét. Arról is tájékoztatni szeretném a t isztelt Házat, hogy Harrach Péter frakcióvezető úr Kövér László házelnök úrnak címzett levelében jelezte, hogy a KDNP képviselőcsoportja a politikai vitában a frakció további időkeretéről a Fideszképviselőcsoport javára lemond. Majd ezt kérem jelezni. (Ta ps az MSZP és a Jobbik soraiban.) Az MSZPs képviselőtársaimat pedig megkérem, hogy a tetszésnyilvánításuknak ne ezt a változatát idézzék (Lukács Zoltán: Miért? Csak tapsoltunk.) , mert véletlenül megütik a kezüket, és még elsősegélyre lesz szükség. (Dr. Va rga László: Már tapsolni sem lehet? - Zaj, közbeszólások az MSZP soraiban.) Schmuck Erzsébet képviselő asszony következik, az LMP képviselőcsoportjából; Schmuck Erzsébet képviselő asszony, az Országgyűlés jegyzője. Parancsoljon! SCHMUCK ERZSÉBET ( LMP ): Kös zönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ma a költségvetési módosítók vitájában azt mondtam többek között, hogy az ország kettészakadt, most pedig azt kell hogy mondjam, hogy az ország egészségügyi értelemben is kettészakadt. Mind az ellátást, mi nd az emberek egészségi állapotát tekintve, két élesen különböző részre esett szét az ország. Azok jutnak jobb hazai ellátáshoz, akik amúgy is jobb helyzetben élnek, miközben rosszabb, nehezebben elérhető ellátást kapnak azok, akik eleve rosszabb helyzetbe n vannak. Jól emlékszik még az ország azokra a vitákra, amelyek arról szóltak, hogy meg szabade engednünk, hogy az ellátásért fizetnie kelljen az embereknek, azt kockáztatva ezzel, hogy külön egészségügy lesz a gazdagoknak, és külön a szegényeknek. Jól em lékszik az ország, hogy a Fidesz milyen nagy hanggal lépett fel a szocialistaliberális kormányok törekvéseivel szemben. Mostanra viszont elcsendesedtek. Mintha már nem lenne mondanivalójuk a mai kormánypárti politikusoknak. Pedig lenne miről beszélni, len ne néhány kérdés, amire választ kellene adniuk. Mindenekelőtt arra, hogy minden állításuk ellenére miként hoztak mégis létre kétszintű egészségügyet Magyarországon. Mondjuk ki, ha már a kormányoldal nem ismeri be: ma Magyarországon van magánegészségügy, és egyre nagyobb teret nyer, eközben pedig egyre több a szegény, akiknek egyre rosszabb ellátás jut. Ez az egészségügyi rendszer különbséget tesz első- és másodrendű betegek között. Akárminek hívják is a kormányoldalon ezt az egészségügyi rendszert, ha valak i megbetegszik, pontosan tudja, hogy az ellátás minősége attól függ majd, hogy mennyit tudnak fizetni érte. Ha valaki nem kapja meg lakóhelye közelében a szükséges ellátást, vagy mert nincs, vagy mert lehetetlenül hosszú a várakozólista, akkor lehet, hogy az ország másik végébe kell utaznia. Vajon szükségese elmagyaráznom önöknek, hogy ezzel máris fizetős egészségügyi szolgáltatásról beszélünk? Ha a betegnek kell gyógyszert vinni a kórházba, akkor vajon nem fizetős egészségügyi szolgáltatásról beszélünk? H a az ellátás minősége attól függ, hogy ki mennyi pénzt képes odacsúsztatni az orvosoknak, akkor vajon, nem fizetős egészségügyi ellátásról beszélünk? Mi másról lenne szó, mint fizetős egészségügyi ellátásról. Márpedig, ahol fizetni kell az ellátásért, ott külön ellátást kapnak a szegények és a gazdagok. Ahol fizetni kell az ellátásért, ott kétszintű egészségügy alakul ki. Akkor lesz egyrészről elitellátás, és lesznek szegénykórházak. Ebben az országban ekkora szegénység mellett, egyre romló egészségügyi ren dszer mellett ennek következményei katasztrofálisak. Az emberek egészségi állapota romlik, az adatok kétségbeejtőek. Tény, hogy a daganatos megbetegedések száma emelkedett, és egyre több ember haláláért felelősek, sőt egyre több a kiskorúakat érő megbetege dések száma is, az agydaganat és a fehérvérűség a leggyakrabban előforduló és halált okozó rákos megbetegedés volt a fiatalkorúak esetében.