Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 15. hétfő (86. szám) - A magyar egészségügy helyzetéről szóló politikai vita - ELNÖK: - WITZMANN MIHÁLY (Fidesz):
5281 Elnézésüket kérem, hogy pont önöktől kérjük ezt számon, akik szívükön viselik ezt az ügyet, hogy miért nem sokkal hathatósabban történt, de önök vannak most itt a kormány és a kormánypártok képviseletében. Ezért azt a kritikát, hogy mindez elégtelen, sajnos nem tudjuk másnak elmondani, mint önöknek. Egyszerűen sokkal több forrásra, sokkal több tettre lenne szükség, olyan programokra, amelyek akár a szakemberhiányt, akár az egészségügyi eszközök ellátottságát biztosítja, és ehhez sajnos forrás és soksok tenni akarás szükséges. Arra kérjük önöket, hogy kormánypárti képviselőkként, kormánypárti szakpoli tikus kormányukon belül, kormánypártjukon belül ezt képviseljék, és ne egymással kelljen vitatkozni, hanem azokkal, akik a költségvetésben erre nem biztosít forrásokat, ehelyett viszont olyanokra biztosít, amik esetében hosszabb távon esetleg pont ellentét es hatást érnek el, mint amit a mostani vitanappal el szeretnénk érni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A Fidesz képviselőcsoportjának következő felszólalója Witzmann Mihály képviselő úr. Parancsoljon, kép viselő úr! WITZMANN MIHÁLY ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, a mai vitanapon elhangzott hozzászólások számossága és tartalma megfelelő módon igazolja azt, hogy val óban egy fontos, mondhatnám azt is, nemzetstratégai ágazatról, kérdéskörről beszélünk akkor, amikor a magyar egészségügy helyzetével foglakozunk. És valóban fontos, hogy ez a vitát konstruktív formában lefolytatva meghallgassuk az esetleges problémafelveté seket is, és együtt tudjunk örülni adott esetben a sikereknek is. Amíg Sallai R. Benedek itt bent tartózkodik, szeretném előrebocsátani, hogy nem vagyok egészségügyi szakpolitikus, sem jogász, sem orvos, ettől függetlenül éreztem olyan fontosnak a témát, h ogy hozzászóljak. Nyilván az ellenzéknek az a dolga, hogy kritikákat megfogalmazzon, ezzel is egyetérthetünk, de azért talán az érem másik oldalán azt is láthatjuk, hogy nem örökölt egyszerű állapotokat ez a kormány. A korábbiakban hozzászólók már elmesélt ék, elmondták, hogy miket örökölt 2010ben az előző kormányoktól az egészségügy tekintetében. A helyzet az, hogy mi, emberek hajlamosak vagyunk arra is, és minden magyar emberre igaz ez, hogy az egészségügyi ellátással, az egészségügyi ellátórendszer működ ésével, működtetésével kapcsolatosan elsősorban mindig a problémákról, a hiányosságokról vagy éppen a bosszantó saját tapasztalatokról számoljunk be. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian rendelkezünk ilyen tapasztalatokkal, ilyen megélt esetekkel akár a m últban, akár a jelenben is. Azt is hihetnénk, hogy ez egy speciális példa, és ez csak nálunk, Magyarországon figyelhető meg. Néhány héttel ezelőtt került a kezembe egy internetes felmérés, egy kutatás, amely megpróbálta a legfejlettebb államoktól a közepes en fejlett és a legfejletlenebb államokig egyfajta felmérés formájában kutatni azt, hogy az embereknek mi a véleményük az államilag finanszírozott egészségügyről világszerte. És az a helyzet, hogy több mint 80 százalékban rossz vélemények születtek. A jól működő gazdaságok esetében is. Tehát egy olyan szektorról beszélünk, tisztelt képviselőtársaim, amiben, azt gondolom, nagyon nehéz 100 százalékot produkálni, nagyon nehéz egy mindenkit megelégedéssel eltöltő állapotot elérni. Az i s biztos, hogy amikor az egészségügyről van szó, talán jogosan fogalmazunk meg olyan igényeket mindannyian, mivel mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy megfelelően magas színvonalú ellátásban legyen részünk az egészségügyi szolgáltatások tekintetében. Ezért joggal fogalmazunk meg kritikákat is, hiszen az egyik legfőbb kincsünk, amit a teremtő Jóistentől kaphatunk, ahogy szoktam mondani, az egészségünk. Azt hiszem tehát, hogy jogosan próbáljuk ezt megóvni és adott esetben együtt örülni a sikereknek vagy együtt értékelni a problémákat is.