Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 15. hétfő (86. szám) - A magyar egészségügy helyzetéről szóló politikai vita - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz):
5267 Ké palkotó diagnosztika terén gyakorlatilag nem kell ágyakat finanszírozni, ápolókat, viszont komoly bevételre lehet szert tenni. Az így kiszervezett tevékenységek révén ezek a magáncégek a műszerek árának nemegyszer 1012szeresét is beszedik az OEPfinanszí rozás révén, és bizonyos vizsgálatokat többször is elvégeznek. Ez az anyagi érdek. A betegeket a sokszor drága finanszírozású vizsgálatok felé terelik, merthogy profitérdek mozgatja, és kevésbé a problémamegoldásra koncentrálnak. Csak adalékként említem, h ogy az ultrahangos vizsgálat pár ezer forintból megvan, a CT már 30 ezer, az MRI viszont 150 ezer forint. Tehát látható, hogy milyen exponenciális aránykülönbségek vannak itt. Sok esetben egyébként ezek is eredményezik a hosszú várólistákat. Állami eszközp arkkal állami intézményekben jelentősen csökkenthetők lennének ezek a várólisták, ugyanakkor viszont ezek a kiszervezések jogilag oly mértékben körül vannak bástyázva, hogy ma gyakorlatilag szinte lehetetlen hozzányúlni. Ugyancsak az önálló orvosegyetemek idén szerveztek ki olyan tevékenységeket is, amelyek a működtetés költségeit növelik jelentősen. Az energiaellátást nem egy intézménynél 25 évre szóló szerződésekkel adták magánkézbe, a betegétkeztetést hasonlóképpen 25 évre. Tehát ezek 15, 16, 18 évvel ez előtti döntések, és mind a mai napig ennek a levét isszák az intézmények. A mosatástól, a fertőtlenítőszerek beszállításától kezdve nagyon sok minden idetartozik. Éppen ezért számomra megdöbbentő és felháborító is az, hogy az Egészségügyi Tudományos Tanács éppen a napokban közzétett egy körülbelül 70 oldalas olyan jelentést, amely az egykori önálló és hihetetlenül pazarló orvosi egyetem visszaállítását szorgalmazza. Zárójelben megjegyzem, persze olyan nagyon nem is meglepő, hiszen az ETT, tehát az Egészségü gyi Tudományos Tanács tagjai mind a mai napig olyan emberek, akik az egykori szocialista rendszer oszlopos szereplői voltak. Tegyük hozzá, hogy magát ezt a testületet egyébként még Csehák Judit hozta létre, és azóta egyébként ennek a tagsága változatlan. A klinikák finanszírozása szempontjából a legrosszabb verzió éppen ez a forgatókönyv lenne, az a forgatókönyv lenne, amit az Egészségügyi Tudományos Tanács szorgalmaz. Ráadásul az állításainak az igazságtartalma is komolyan megkérdőjelezhető. A betegellátás szempontjából olyan ellátási rendszerre lenne szükség, amelyben a megyei kórházak szorosan kötődnek a klinikákhoz, hogy ne legyenek párhuzamosságok. Úgynevezett egyablakos betegirányítási útra lenne szükség, amelyben a kórházakat is össze kellene kapcsoln i, ne kelljen újabb röntgenképet készíteni, egy infarktussal azonnal oda vigyék a beteget, ahol valóban a legjobban ellátják. Ez nyilvánvalóan komoly koordinációs tevékenység, nem is feltétlenül csak és kizárólag pénzügyi kérdés, hozzáállás és koordinációs készség. (Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) A másik fontos feladat a klinikáknak az orvosképzés. Ennek során elengedhetetlen a gyakorlati képességek elsajátítása, következésképpen elmondhatjuk, hogy a duális képz és az egészségügyben, az orvosképzésben nagyon régóta bevett gyakorlat. Ma a klinikák a betegellátás mellett az orvosképzés színterei. Az itteni tevékenység ebből következően költségesebb, mint a kórházakban. Elképzelhető, hogy érdemes lenne meggondolni az t, hogy ilyen szempontból talán érdemes lenne különbséget tenni bizonyos finanszírozási szorzók alapján. Az egészségügyi ellátórendszer szempontjai és az orvosképzés szempontjai azonban nem mindig esnek egybe. Azt gondolom, hogy ezek nem kerülhetnek egymás sal szembe, mert akkor baj van, ugyanis az orvostanhallgatóknak éppen a gyakorlati képességek elsajátítása miatt mindenféle betegséggel találkozniuk kell, lehetőleg nagy számban kell találkozni. Azaz elengedhetetlen, hogy a klinikákra olcsóbb, ha úgy tetsz ik, hétköznapi betegségekkel is jöhessenek betegek, ne csak a komplikált esetekben, ami a progresszív betegellátási logikából következik, mert egy orvostanhallgatónak egy vakbélműtéttel éppúgy meg kell tudni ismerkednie, mint mondjuk, a szívműtéttel, csak hogy nagyon súlyos különbségeket tegyünk. A már említett kiszervezett tevékenységek sok esetben oktatási problémákat is okoznak. Van, ahol külön fizetni kell ezen kiszervezett tevékenységeknél a műszerek használatáért vagy a
