Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 15. hétfő (86. szám) - A magyar egészségügy helyzetéről szóló politikai vita - FÖLDI LÁSZLÓ jegyző: - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET jegyző: - ELNÖK: - DR. ZOMBOR GÁBOR, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
5245 Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy a magyar egészségügyről szólhatunk ilyen körben a parlamentben, hiszen úgy gondolom, hogy van miről beszélnünk, és bízom abban, hogy a vitanap végén sok mindenben egyet fogunk érteni, és az irányokat is egyformán fogjuk látni, hogy milyen teendőink va nnak. Szeretném előrebocsátani, hogy szakmai jellegű hozzászólást szeretnék tenni. Lesznek olyan adatok, amelyek vissza fognak utalni korábbi évekre, lesznek olyan tendenciák, amiket tudnunk kell ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni a helyzetet. Ezek szakmai szem pontokat fognak mutatni. Szeretném azt is elmondani, a tekintetben, hogy milyen tárgyalási pozícióból vagy milyen vizsgálati pozícióból állunk a magyar egészségügy helyzetéhez mint címhez vagy mint témához, talán a legcélszerűbb a Magyarországot és a magya r viszonyokat objektív módon megítélő, tőlünk független jelentésekből problémafelvetést, illetve válaszokat kapni. Nemrég jelent meg az OECD kormányzati körkép egészségügyi fejezetének főbb megállapítása és értékelési kör című anyag, amely, úgy gondolom, h ogy rendkívül jól közelíti meg azokat az előrelépéseket, azokat az eredményeket és azokat a problémákat, amelyeket Magyarországon tapasztaltunk. (16.00) Talán egy olyan meglepő megállapítással kezdeném, ami az OECDjelentés 1. pontja, ami arról szól, hogy az egészségügyi rendszerrel az állampolgárok milyen mértékben vannak megelégedve egy adott országban. A vizsgált időszakban, ez a 20072013 közötti időszak, tehát több kormányzati cikluson is átível, azt az eredményt kapjuk, hogy 54 százalékról 60 százalék ra emelkedett az elégedettségi arány. Azonban hozzáteszi a jelentés, hogy ez még mindig elmarad számos szomszédos ország elégedettségi szintjétől. Tehát kedvező a trend az elégedettség alakulásával kapcsolatban, szemben a keletközépeurópai országok összes ségével, ahol összességében romlott az elégedettség. A 2013. évi adatok a hasonló fejlettségű országokkal összhangban vannak, jobb, mint Lengyelország és Szlovákia, kicsit rosszabb, mint Csehország adatai. Egy másik, szintén európai felmérés szerint a felv ett betegelégedettségi felmérés alapján a válaszadók növekvő hányada tartja jónak az egészségügyi ellátás színvonalát, 2013ban 47 százalék, szemben a 28 százalékkal, ami 2009ben volt jellemző. Miért kezdtem ezzel az adattal? Azért, mert közben azt érezzü k, hogy az egészségüggyel, az egészségügyi ellátással kapcsolatban a közvélekedés ennél negatívabb képet mutat, ami részben annak tudható be, hogy az egészségügyben dolgozók számára ezek az elégedettségi mutatók nem jelentik az előrelépést, míg az állami e gészségügyben, ha általánosságban beszélünk, akkor inkább negatív, mint pozitív elemeket szoktak felvetni a betegek. Ha egyénileg kérdezik meg őket, ennél jobb a kép. Melyek azok a feszültségek, amelyek jelzik a magyar egészségügyben, hogy nagyon sok a tee ndő, és melyek ezek? Szeretném három részre bontani a problémák okait, amelyek az OECDjelentésben szintén megjelennek. Az egyik az egészségügyi kiadások kérdése, ami általában sok vitát szokott kiváltani. A másik fontos kérdés, ami nemcsak Magyarországon, hanem KeletKözépEurópa, a balti államok és a volt posztkommunista országok mindegyikére jellemző, a humán erőforrás problémája. Beszélnék arról, hogy a működési feltételek és a működésben tapasztalható beruházások milyen módon változtak az elmúlt idősza kban, és milyen tendenciák láthatók. Ugye, a finanszírozás vonatkozásában az OECDjelentés megállapítja, hogy Magyarországon az egészségügyi kiadások a GDP 8 százalékát tették ki, ez számottevően elmarad az OECDátlagtól, ami 9,3 százalék, de megegyezik Sz lovákia adataival, és magasabb, mint a Cseh Köztársaság és Lengyelország adatai. Ebből a képből még sok minden nem derül ki. Azonban van egy második megjegyzés is, ami problémáink egy részét jelzi és talán alátámasztja, hogy az összes egészségügyi kiadásna k csak 62 százaléka volt közpénzekből finanszírozva. Tehát amikor azt mondjuk, hogy a közkiadások milyen mértékben kerülnek az egészségügybe, akkor szintén az OECDátlagnál alacsonyabbat találunk. Egy pozitív megjegyzés is található, ami azt mondja, hogy u gyanakkor a
