Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 15. hétfő (86. szám) - Dr. Legény Zsolt (MSZP) - a földművelésügyi miniszterhez - „A meggy az idén is befőtt?” címmel - ELNÖK: - DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): - ELNÖK:
5241 Köszönöm, elnök úr. Államtitkár ú r, hogy engem nem nyugtatott meg, az kevésbé zavar, én együtt tudnék élni ezzel a gondolattal, azonban a meggytermelő gazdákat sem nyugtatta meg ezzel a válasszal. Mondom, a tavalyi évben azzal szembesültek, hogy nem segített rajtuk az agrárkormányzat. Ami t elmondott, ez alapján az idén sem nagyon fog segíteni, hiszen ahogy említettem, ez a tavalyi támogatás is elsősorban a feldolgozóknál csapódott le, ott maradt. Én tisztában vagyok a számokkal, államtitkár úr, hiszen SzabolcsSzatmárBereg megye, ahonnan jövök, az egyik legnagyobb meggytermelő terület vagy vidék. Sajnos, tisztában vagyok azzal is, ahogyan említettem az előző felszólalásomban, hogy a jég bizony elvert ott nagyon sok meggyest is. Ezzel együtt a gazdák akkor is várnak egy érdemi segítséget, m ert ez a mostani megint csak 6070 forintos ár azt fogja eredményezni, hogy már tavaly is nagyon sokan egyébként húzták ki a meggyfákat, és a gyümölcsösök, az ültetvények felszámolására kényszerültek, most, ha az idei évben újra ezzel fognak szembesülni, a kkor ez nem lesz megoldás. A Nemzeti Kereskedőház egy jó vonulat lenne, de államtitkár úr, önök vannak kormányon, segítsenek a gazdákon, önöktől várják a megoldást most ebből a szempontból. A Magyar Szocialista Párt mindenben támogatja önöket, ami a gazdák nak könnyebbséget tudna okozni, én ezt megígérhetem. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválasz illeti meg államtitkár urat. Öné a szó, államtitkár úr. DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Most már határozottan vissza kell utasítanom, mert kétszer is elhangzott, hogy nem segítettünk a meggytermelőkön. 800 millió forintos beavatkozást hajtottunk végre tavaly a meggypiacon, az egyetlen lehetséges formáb an, mégpedig úgy, hogy segítettük elhúzni ezt a piacot, segítettük úgy, hogy mindazon termelők, akik befőttkészítésre adták el a meggyüket, azok egy meghatározott árat kapjanak, és biztonságban lehessenek. Tehát szó nincsen arról, hogy magukra hagynánk a g azdákat. Azonban azt el kell mondani, hogy a tavalyihoz hasonló, a készletek növelését eredményező intézkedés jelenleg nincs napirenden. Csak olyan intézkedés jöhet szóba, amely semmi esetre sem növeli az eladhatatlan, a piacot a későbbiekben terhelő és az árak további csökkenésével veszélyeztető készlet mennyiségét. Ez elsősorban a kínálat koncentrációjával, és egységesen kialakított értékelési feltételek alkalmazásával képzelhető el. A meggypiaci helyzet kezelése, a transzparens ágazati folyamatok bemutat ása és az ágazat szereplői közötti bizalom növelése érdekében folyamatos egyeztetéseket tartunk mind a termelők, feldolgozók, mind pedig a német vevők képviselőivel. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Schiffer András, az LMP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: „Hol van a nemzeti érdek?” címmel. Miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladatellátása miatt válaszadásra Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter urat jelölte ki. Kérdezem k épviselő urat, hogy elfogadjae a válaszadó személyét. DR. SCHIFFER ANDRÁS ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tekintettel arra, hogy miniszterelnök úr szavaira szeretnék rákérdezni a biztonság kedvéért, ezért csak tőle kaphatok választ. Köszönöm szépen. (Va rga Mihály távozik a teremből.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Miniszterelnök úrnak a harmadik soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolnia.