Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 15. hétfő (86. szám) - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
5190 várakozások, mutatók nem támasztják alá, még az önök tündérmeséjében kitalált mutatók sem. Tehát egész egyszerűen a számok sz intjén nem állja meg a helyét az, hogy itt az adócsökkentés költségvetéséről lenne szó. Ki kell hogy emeljük azt is, hogy Magyarországon, hogy ki tudjunk lábalni ebből a nagyon nehéz helyzetből, egy hármas szorításon kell oldani, és meg kell tudni felelni annak, hogy egyrészt a Magyarországot kívülről ostromló erőkkel, a bevándorlással, a menekültinvázióval szemben hatékonyan kell, kellene fellépni. Az ezzel kapcsolatos jobbikos módosító indítványt ugyanakkor, amely a határőrség önálló arculatát erősítené, és egyelőre a rendőrségen belül, de nagyon komoly többletforrásokkal látná el ezt a szerveződést, egészen egyszerűen elutasította a FideszKDNP, és továbbra is fenntart egy olyan helyzetet, hogy miközben Magyarországon, ha körülnézünk, a menekültáradat hat ásai egyre inkább szembetűnők és egyre zavaróbbak, a határaink még mindig lényegében védtelenek. Ásotthalom térségében legalábbis az jár át rajta, aki akar, és ezt egyetlen kormánypárti képviselő sem tudja megcáfolni, már csak azért sem, mert nagyon ritkán vagy soha nem fordulnak elő a helyszínen. Azt is látni kell, hogy a hármas szorítás egy másik iránya egyértelműen a magyar kivándorlásból ered, és a magyar kivándorlás elképesztő költségeit minden költségveté sben ki fogjuk tudni mutatni, de azt a fájdalmat, amit a szétszakított családok, a kényszerből külföldre menekültek élnek át, nem lehet számszerűsíteni, nem is akarjuk, de ebbe a rendszerbe legalább lélekben bele kell érteni, hiszen enélkül nem lehet siker es magyar gazdasági felfutási pályát felrajzolni. A kormányzat viszont úgy tesz, mintha ez a problémakör nem létezne. Sőt továbbmegyek, munkahelyteremtési statisztikáiba nagyon sok külföldi magyar munkahelyet beépít, gyermekvállalási statisztikáiba nagyon sok jelenlegi határainkon túl született gyermeket beleért. És nem a minden negyedik magyar gyermekre gondolok, aki valamely elszakított országrészen születik meg, hanem a statisztikába bizony beletorzítják a NyugatEurópában megszületett magyar gyermekeket is, akiknek ugyanannyira örülünk, félreértés ne essék, de ezt úgy eladni itthon, mint az Orbánkormány nyerő stratégiája, családtámogatásának eredménye, legalábbis visszás. Meg kell hogy mondjuk, a két szorításon túl van egy harmadik is, mindennek az ered ője, amely egyben következmény is, ez pedig a magyar népességfogyásé. És itt látható, ne vitassuk el a FideszKDNP családtámogatási intézkedéseinek cselekvési kísérleteit, azt, hogy adott esetben több pénzt hagy a családoknál, de az is látható és tudvalevő , hogy ezen kedvezmények mellett is csak hibahatáron belüli javulást tudtak elérni az élve születések számánál. Az elhalálozások tekintetében pedig most éppen egyéves időszakban 15 százalékos romlást élünk át, ami katasztrófa, és ami még akkor is igaz, hog yha a bázisadatok viszonylag kedvezők voltak, és egy influenzajárvány is rontott ezeken az adatokon. De azért nem a középkorban élünk, tehát a harmadik évezredben ilyen adatromlást ne egy influenzajárvány okozzon, hanem tisztességes egészségügyi viszonyokk al, tisztességes családtámogatási rendszerrel érjük el legalább azt, hogy aki a nehéz körülmények között gyermeket akar vállalni, az megtehesse Magyarországon, aki nehéz körülmények között életben kíván maradni, ahhoz a magyar egészségügy minden segítséget meg tudjon adni. (12.50) De azt is látnunk kell, hogy a kivándorlási spirál egyik eredője az önálló otthon megszerezhetetlenségének érzete, ennek mivolta. Éppen ezért a kormány évek óta - nem csak az önöké, minden korábbi kormányzat - adós egy olyan átfog ó otthonteremtési stratégiával és államilag támogatott bérlakásépítési programmal, amelyhez a FideszKDNP majdnem végig kétharmados többséggel öt év alatt sem jutott el. Egy olyan programra gondolunk, ahol magyar kivitelezők a bérlés lehetőségét biztosítan ák a piaci árakhoz képest nagyon nyomott áron magyar fiatalok számára, akik most azt látják, hogy a KSH szerinti átlagfizetésükből 10, 15 vagy akár 20 év alatt sem tudnak önállóan kiszorítani egy lakásra. Higgyék el nekünk, hogy több tízezren pusztán ezért vannak most külföldön! Őket egy tisztességes otthonteremtési programmal itthon lehetne tartani, sokakat haza lehetne hívni,