Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 12. péntek (85. szám) - A kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK: - VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
5067 ennek a fedezete. (Dr. Szél Bernadett közbeszól.) Nem tudom, kérem, mutassák me g, hogy hol mondtuk mi azt, hogy nincsen meg a fedezete az isztambuli egyezmény ratifikációjának. (Dr. Szél Bernadett közbeszól.) Énszerintem ez soha nem hangzott el kormányzati körökből, illetve azt sem gondolom, hogy bármikor előfordult volna, hogy a kor mányzat, ahogy azt említette, bármikor nemet mondott volna az isztambuli egyezménynek a ratifikációjára. Ilyenről nem volt szó. Volt olyan, amikor volt ellenzéki javaslat, amit nem vett tárgysorozatba az Országgyűlés, de az isztambuli egyezmény ratifikáció jára soha nem mondott nemet a kormány. (14.40) Sőt, még egyszer hangsúlyozom, 2014ben írtuk alá az isztambuli egyezményt, éppen a FideszKDNPkormányzat írta alá, és akkor is kimondta, hogy ratifikálni fogja az isztambuli egyezményt. Az pedig, hogy ilyenk or nem tartják indokoltnak azt, hogy a tisztánlátás érdekében, az emberek felvilágosítása érdekében elmondjuk, hogy ez egyébként egy olyan egyezmény, amely a 47 tagú Európa Tanács 37 tagállamának élvezi az aláírását, ezek közül a tagállamok közül pedig öss zesen eddig 18 ratifikálta, nem tudom, hogy ezzel mi a problémájuk. Ezek tények, szerintem fontos, hogy ezeket ismerjék az emberek, és fontos, hogy lássák, hogy egy nemzetközi szerződés aláírása és a ratifikációja egy komoly, felelősségteljes feladat egy k ormányzat számára, és mi ezt a komoly és felelősségteljes feladatunkat hajtjuk végre folyamatosan. Az ezzel kapcsolatos munkát folytatjuk és fogjuk folytatni a jövőben is, és amint úgy érezzük, hogy felkészültek vagyunk arra, hogy az isztambuli egyezmény r atifikációja és a hatálybalépése megtörténjen, meg is fog történni; az ezzel kapcsolatos munka folyamatosan zajlik Magyarországon. Szeretném, ha ezt megértenék. Néhány dologra reagálnék még, amik itt a vitában elhangzottak. Egyrészt többször idéztek itt az országgyűlési határozat kapcsán is bizonyos civil szervezeteket, illetve ez egy kicsit így összekeveredett, mert néha szakértőnek titulálták ugyanazokat a civileket, aztán civil szervezeteknek. Aztán meghallgattunk egy olyat, gyakorlatilag ezt nem is nagy on értettem, hogy mintha mi mondanánk a tévhiteket; az is ezek közül a civil szervezetek közül az egyiknek a honlapjáról egy az egyben felolvasott tévhitcsomag vagy csokor volt, amiről persze fontos, hogy beszélünk, csak nem egészen értettem, hogy hogyan kapcsolódik az országgyűlési határozathoz. De annyit azért önöknek elmondanék, hogy itt négy civil szervezetről volt szó, amelyek kiadtak egy közleményt az országgyűlési határozattal kapcsolatban. Ez a NANE, a MONA, a Női Érdek és a Patent. Nem tudom, bizo nyára tudják, hogy működik a kormányzatnak egy emberi jogi munkacsoportja, és az emberi jogi munkacsoportnak van egy női jogokkal foglalkozó alcsoportja. Ezek a munkacsoportok úgy álltak föl, a nagy munkacsoport is és az alcsoportok is úgy álltak föl, hogy 2012ben lehetett jelentkezni az ebben való részvételre. Ebből a négy civil szervezetből az egyikük nem is jelentkezett, tehát nem is pályázott, nem tartotta indokoltnak, hogy részt vegyen ebben a munkában. A másik három jelentkezett, meghívást is kaptak, tagjai is egyébként jelenleg a munkacsoportnak. Elmondanám, hogy amikor például a múltkor is megkapták tőlem a meghívólevelet a munkacsoport ülésére, visszaírtak egy olyan levelet, hogy akkor most tényleg meghívome őket. Én erre azonnal válaszoltam, és m ondtam, hogy kaptak egy meghívót, az ő belátásukra bízom, hogy eljönnek vagy nem jönnek el. Nos, ha ezek után valaki nem jön el a munkacsoport ülésére, akkor azt hiszem, hogy a civilekkel való konzultációt rajtunk számon kérni megint csak csúsztatás. (A je gyzői székben dr. Tiba Istvánt dr. Szűcs Lajos váltja fel.) Ugyanúgy, ahogy az is, hogy a civil társadalom egy igen széles kör. Bizonyára önök tudják, mert úgy látom, hogy van olyan, aki ért önök közül ehhez a témához, bizonyára éppen ezért tudják azt, ho gy ezeket a krízisközpontokat, még egyébként a titkos menedékházat is éppen civil szervezetek működtetik. Tehát nemhogy konzultálunk velük, hanem éppen ők működtetik ezt a rendszert, amit egyébként mi finanszírozunk. Tehát mi a forrásokat adjuk kormányzati forrásból hozzá, a