Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 12. péntek (85. szám) - A kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - DUNAI MÓNIKA (Fidesz):
5064 Köszönöm szépen. Dunai Mónika képviselő asszony, Fidesz! DUNAI MÓNIKA ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző felszólalásom végén ott hagytam abba, hogy Szél Bernadett képviselőtársam megkérdezte, á ruljam már el, hogy miért van szükség erre a mostani határozati javaslatra, a nemzeti stratégia megalkotására, hiszen már nemsokára az isztambuli egyezményt is várhatjuk ide a tisztelt Ház falai közé, hogy ratifikáljuk. Nos, azért van erre szükség, mert má s a tartalma. Bővebb a tartalma a nemzeti stratégia megalakításának, hiszen mindenfajta erőszak elleni fellépésről szól. Ennek egy szelete, amikor a nők elleni erőszakról és a női egyenjogúságról beszélő isztambuli egyezményt idézzük ide. Tehát a kettő pár huzamosan, ha tetszik, egymást kiegészítve kell majd hogy elfogadást nyerjen. Tehát ez a mostani, még egyszer hangsúlyozom, nemcsak a nők ellen, hanem az erőszak mindenféle formája ellen hivatott fellépni, és ilyen módon egyik a másiknak kiegészítője lesz, és a nők esetében nyilván lesznek átfedések is. Az a felvetés is elhangzott itt a vitában, hogy ha nincs ratifikálva az isztambuli egyezmény, akkor itt micsoda világ van Magyarországon, vagy azokban az országokban milyen erkölcsök uralkodnak, ahol ezt még nem ratifikálták. Én azt gondolom, hogy egyezmények vannak, voltak és nyilván lesznek is, és ezek nagyon fontos dolgok - ma is ratifikáltunk egyet egypár órával ezelőtt , de ezek önállóan még nem jelentenek nagyon sok mindent. Gondoljunk arra, hogy törvé nyeket is alkot a parlament, olyan törvényeket, amelyek olyan dolgokat szigorítanak, például a kapcsolati erőszakon belül, amelyeket elvként kimond egyik vagy másik egyezmény - gondoljunk a büntető törvénykönyv két évvel ezelőtti módosítására. Akkor még ne m volt aláírva sem magyar részről az isztambuli egyezmény, ugyanakkor megalkottuk Európa egyik legszigorúbb büntető törvénykönyvét, ami ratifikálástól, aláírástól függetlenül egy nagyon fontos, komoly és nagyon szigorú joganyag. Ha most visszatekintünk és megnézzük a kapcsolati erőszakról szóló részeket, akkor azt mindenki tudhatja, azóta már nemcsak a parlamenti képviselők, hanem szerintem nagyon sokan az országban, reménykedhetünk abban is, hogy talán közel mindenki, hogy a kapcsolati erőszak esetében sok kalsokkal súlyosabb következményei vannak a bántalmazásnak, legyen az verbális, lelki vagy testi bántalmazás. Tehát azt gondolom, hogy az embereket nemcsak az egyezmények védik, hanem a konkrét törvények is, amellyel igenis teszünk hónapról hónapra, évről évre valamit hozzá, kormányoktól függetlenül, hogy az erőszak ellen küzdjünk. A vitában volt még egy fontos kérdés, és erre én magam is szeretnék reagálni. Többen sérelmezték vagy hozták fel azt a már két éve lezajlott és lezárult vitát, hogy családon bel üli erőszakról vagy kapcsolati erőszakról beszélünk. Mondjuk ki: a kapcsolati erőszak több, mint a családon belüli erőszak. Erről már Harrach Péter frakcióvezető úr is beszélt. Behozta a törvény azt a fogalmat, hogy a volt élettárs, a volt házastárs is ugy anolyan elbírálás alá esik, ha ő bántalmazza a volt házastársát, a volt gyermekét vagy annak gyermekét, akkor bizony ő is sokkal súlyosabb büntetésre számíthat. És nemcsak erre a körre, hanem a gondnokra és gondnokoltra, a gyámra és a gyámoltra is kiterjed ez a fajta szigorítás. (13.30) Egy zárógondolatként: igen, egyetértek Bangóné Borbély Ildikóval is abban, hogy jó, hogy ma beszéltünk és elég sokat beszéltünk az erőszak különféle formáiról, jó, hogy a tisztelt Házban sokan hozzászóltak ehhez a vitához, v éleményük volt. Azt azonban azért ne felejtsük el, megoldás nemcsak attól van, hogy beszélünk erről a problémáról, és soroljuk a különféle halálozási statisztikákat meg erőszakos cselekedetekkel kapcsolatos tetteket, bűntetteket, hanem attól is, hogy megmo ndjuk és széleskörűen tájékoztatjuk az embereket, hogy mit tehetnek akkor, hogyha őket bántalmazás éri. Néha tehát olyan riogatásfélét éreztem egykét felszólalótól. Én azt gondolom, nem az a célunk és nem lehet az a célunk, hogy riogassuk az embereket, ri ogassuk a gyerekeket. Fontos róla beszélni, de az még fontosabb, hogy megmutassuk, megmondjuk azt, hogy hova fordulhat, mit tehet és milyen törvényeket hozunk annak érdekében, milyen ellátórendszerrel rendelkezünk, és mivel bővítjük azt a repertoárt, amell yel segíteni tudjuk a mindenféle erőszak áldozatait.
