Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 12. péntek (85. szám) - A kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK: - HARRACH PÉTER (KDNP): - ELNÖK: - HARRACH PÉTER (KDNP):
5056 tett hely titkos maradni? Mondom, az se tudott titkos maradni, amit én látogattam meg, az a fajta menedékhely, mert hiszen amellett laknak emberek, és az terjed óhatatlanul. Avval egyetértek, hogy erre nagyon kell figyelni, és nagyon gondos körültekintést igényel, de én ezt nem rónám föl a rendszer hibájának. Az pedig, hogy a rendszerben mennyi igazítanivaló és mennyi mindenféle korrekció és újabb és újabb beillesztett tennivaló van, elhangzott éppen az előterjesztő részéről is, az el őttem szólók részéről is, ezért van ez a határozat, ezért hozunk ilyen határozatot. Az meg indokolásként elhangzott, hogy mi jóval később írtuk alá, a velünk együtt felsorolt országok jóval előbb írták alá. Hát akkor én ezt a logikát úgy folytatnám, hogy ő k már sokkal régebb óta ülnek az aláírás állapotán, sokkal régebb óta várják ki az aláírás állapota után azt a pillanatot, amikor majd ratifikálni fogják. Most egy statisztikai adatot fogok elmondani, és gyorsan magamat védve mindjárt hozzá is teszem, amit elmondtam már, hogy egy eset is eggyel több a kelleténél, de ha a statisztikai adatokat nézzük - márpedig még elő is veszem , 28 tagállamot vizsgáltak át, 42 ezer nőt kérdeztek meg, az eredmények alapján a nők 33 százaléka adta azt a választ, hogy fizika i vagy szexuális erőszak áldozata volt. Ez Magyarországon - szörnyű adat ez is, de - 5 százalékkal alacsonyabb. És még hozzátehetnék egy másik adatot is, de látom, hogy én nem hozhatok föl statisztikai adatot. Ez is borzasztó, szörnyű - még egyszer aláhúzo m, nehogy félreértsék, és nem büszkeség a nagy átlagban lenni , de ezek szerint azért valami mégiscsak működik ebben a rendszerben, mert valamennyire mégiscsak ott tudunk lenni, ahol az a bizonyos fejlett Nyugat. Egy szó mint száz, én azt gondolom, hogy i tt most azt kellene nézni, hogy ez a dolog a maga nehézségeivel és a maga botladozásaival - nézve az ellenzéki képviselőkre , mégiscsak visz előre egy utat, aminek a megoldásán mindannyian egy emberként vita nélkül munkálkodni akarunk. Én kérem, hogy ezt mérlegelve fogadják el ezt a határozati javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. A következő előre bejelentett felszólaló Harrach Péter frakcióvezető úr, a KDNP részéről. Parancsoljon! HARRACH PÉTER ( KDNP ): (Mik rofon nélkül.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ebben az előterjesztésben is az erőszakról van szó, tehát nem annyira a határozat vagy akár az isztambuli egyezmény technikai részleteiről szeretnék beszélni, hanem a lényegről. És mivel számomra fontosabb az együttműködés és a kompromisszum, mint a küzdelem, ezért hadd értsek egyet… ELNÖK : Képviselő úr, legyen szíves, tegye föl a mikrofonját. (Megtörténik.) HARRACH PÉTER ( KDNP ): Akkor, ha megengedik, még egyszer elmondom a lényeget. Tehát itt az erőszakról va n szó, és nem elsősorban a két javaslat, illetve az isztambuli egyezmény technikai részleteiről. Az előbb azt voltam bátor említeni, hogy számomra az együttműködés és a kompromisszum fontosabb a küzdelemnél és a vitánál, ezért azzal, amit Szelényi Zsuzsa a z erőszak természetrajzáról az előbbi napirendi pontnál felvázolt, teljes mértékben egyet lehet érteni. (Hiszékeny Dezsőt a jegyzői székben Gúr Nándor váltja fel.) Amivel nem tudunk egyetérteni, az a megnevezés, ami részemről nem ideológiai vita, hanem az adatokból is következő megjegyzés. Miért ragaszkodunk mi a családon belüli erőszak helyett a kapcsolati erőszakhoz? Függetlenül attól, hogy a családról mi a véleményünk, azt hiszem, ez közös: az nem az erőszaknak a helye, hanem a szeretet, a tisztelet, a támogatás közössége, és azt