Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. február 26. csütörtök (49. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK:
504 nyugdíjas, idős emberek elsősorban, hogy kihasználják a naivitásukat, kihasználják a hiszékenységüket, és sok esetben olyasfajta termékeket adnak el nekik, vagy sóznak inkább rájuk, amelyet ők igazából saját szándékukból soha nem vettek volna meg. A panaszokból láthatóan többféle módszere van a termékbemutatónak, csalások elkövetőinek vagy a tisztességtelen befolyásolások elkövetőinek. Az egyik ilyen, hogy ott helyben vásárlásra, döntésre kötelezik a megjelenteket, azt mondják, hogy csak korlátozott idő áll rendelkezésükre, miközben ez természetesen nem igaz, hiszen napról napra, hétről hétre rendeznek hasonlókat, és ott próbálják őket stresszes állapotban döntési helyzetbe kényszeríteni. Sok esetben már a vásárláskor lemondatják őket a fogyasztói jo gaikról, a szerződések olyan kitételeket tartalmaznak, vagy amellett olyasfajta jognyilatkozatot íratnak alá ezekkel az emberekkel, akik nyilván időskoruknál fogva nehezebben ismerik ki magukat a jogi garanciák rendszerében, amely nyilatkozatokban ezekről a későbbi szavatossági lehetőségekről lemondanak. Sokszor azzal a módszerrel élnek, hogy idősek otthonába mennek be, vagy ingyenes egészségmegőrző, egészségszűrő napokat tartanak, és ott az illetőnek az egészségügyi eredménye alapján mondják azt, hogy neki pontosan erre a termékre van szüksége, sokszor talán teljesen eltérő eredmények ismeretében is. És nagyon sokféle egyéb pszichés zsarolásról hallottunk, sokféle bejelentés érkezett: ha látni akarja az unokáját még jövőre is, akkor ezt a terméket meg kell vásárolnia, ha a következő karácsonykor is együtt akar lenni a családjával, csak akkor teheti meg, ha ezt és ezt a terméket megveszi attól a szolgáltatótól. Persze, sokszor többszörös áron, hiszen arról is hallottunk, hogy a bolti árhoz képest akár tízszer es áron is adják el az idős embereknek, sokszor csalással, megtévesztéssel ezeket a különböző termékeket ezeken a termékbemutatókon. A legjellemzőbb megtévesztési forma az, amikor valamilyen betegség kezelésére alkalmasnak mutatnak egyegy terméket, hogy a z gyógyítani tud bizonyos betegségeket, ami valójában nem igaz, sokszor hamis benyomást keltenek, hogy valaki már megnyert egy nyereményt, de ennek az átvétele magasabb pénzösszeg befizetéséhez kötött. Ahogy mondtam, sokszor azt mondják, hogy csak korlátoz ott ideig áll ez az ajánlat, miközben ez nyilván sokkal hosszabb távú, és az is van, hogy sok ingyenes ajándékot adnak már át előzetesen is az idős nyugdíjas embereknek akár otthonukban, akár termékbemutató helyszínen, akár egészségügyi szolgáltató helyen. De később, az utolsó ajándéknál egy 150 ezer forintos kifizetéshez kötik az ahhoz való hozzájutást, és ezzel gyakorolnak tisztességtelen módon nyomást az idős nyugdíjas emberekre. A beérkezett panaszok emellett nagyon sokszor azt tartalmazzák, hogy az elá llási jogukat nem tudták érvényesíteni. Nemcsak hogy nem világosították fel őket, de később, mondjuk, adminisztrációs díjhoz kötötték azt, vagy újabb termék vásárlásához kötötték azt, hogy az illető a saját fogyasztói jogával élhessen. Az pedig szintén nag yon sokszor előfordult, hogy nem fizették vissza azokat a vételárakat, amelyeket az elállási jog kapcsán gyakorolni akart ez a nyugdíjas. A Kereszténydemokrata Néppárt a következő hetekben és hónapokban fel fogja keresni azokat az állami szerveket is, akár fogyasztóvédelmi, adatvédelmi vagy más jogalkalmazási szerveket, akik illetékesek ebben az ügyben, az ő tapasztalataikat is szeretnénk összegyűjteni. Konzultálni fogunk civil szervezetekkel, és konzultálni fogunk magukkal a nyugdíjasokkal is, a nyugdijasp anasz@kdnp.hu email címen vagy a KDNPfrakció irodájára várjuk mindenkinek a bejelentését. Szeretnénk ezt összegezni, és együttműködve a kormányzattal szeretnénk egy olyan csomagot letenni, amely több százezer nyugdíjas számára ezt a fajta, csalásokra, me gtévesztésekre épülő termékbemutatós rendszert úgy tudja szabályozni, hogy ne legyenek kiszolgáltatottak azok a nyugdíjasok, akik jóhiszeműen mennek el egyegy ilyen alkalomra. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. ELNÖK :