Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. február 23. hétfő (48. szám) - Földi László (KDNP) - a belügyminiszterhez - „Milyen intézkedések történtek az elmúlt időszakban az Alföldön történő, belvíz elleni védekezés során?” címmel - ELNÖK:
483 hogy ez év első félévében terjessze törvényjavaslat formájában az Országgyűlés elé a magáncsőd intézményének kérdését. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK : Köszönö m szépen. Egyperces viszonválaszra Z. Kárpát Dániel képviselő úré a szó. Z. KÁRPÁT DÁNIEL ( Jobbik ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jobban örültünk volna, ha államtitkár úr 47 másodpercet nem pazarol el a válaszadás lehetőségéből egyéb és formai okokra, é s érdemi válaszokra ragadtatja magát. Így is körülbelül a harmadát sikerült érinteni annak, amit felvetettünk. Az, hogy majd az első fél év végén ebből lesz egy törvényjavaslat, államtitkár úr, ez egy röhej. Tehát négy és fél év után annak a 130 ezer ember nek, aki - még egyszer mondom - napi gondokkal küzd, ezt üzenni, egészen elképesztő, főleg azok után, hogy önök egy olyan paktumot kötöttek a Bankszövetséggel - ráadásul nyilvánosan, még nem is szégyellték azt , ahol azt is kikötötték, hogy a magáncsőd in tézményét csak a bankoknak tetsző módon fogják keresztülvinni; ahol azt is kikötötték, hogy a kilakoltatási kvótát is a bankoknak tetsző módon fogják alakítani. Önök lepaktáltak a bankrendszerrel azért, hogy jövő évtől a vágyott hitelezés beinduljon. Ettől még egyáltalán nem biztos, hogy be fog, de az, hogy a magáncsőd intézménye kapcsán lényegében semmilyen konkrétumot négy és fél év alatt ne tudjanak felmutatni, ez egészen egyszerűen szánalmas. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő ú r. Egyperces viszonválaszra Tállai András államtitkár úré a szó. TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Mást mondanak erről, képviselő úr, az érintett emberek, mást mondanak erről az érintett bankok, és mást mondanak más országokban élő emberek, akik Romániában tüntetnek, hogy az a megoldás kellene Romániában is, mást mondanak erről Horvátországban, ahol megvizsgálták azt a megoldást, ami Magyarországon született a devizahitelesek kérdésében. Lesz idő a parlamentben nyilvá n erről vitázni, azonban valóban négy elvet szeretnék még a fél percemben elmondani, hogy mit fog ez majd tartalmazni. Tehát az első: méltányos adósságrendezés adós és hitelező érdekeinek közelítésével, otthonvédő és családbarát megoldásokkal. A második, h ogy az adós és hitelező közötti konszenzust előtérbe kell helyezni, és ösztönözni kell. Harmadik, hogy a jelzáloghitelezéssel összefüggő sajátos pénzügyi, piaci szempontokat figyelembe véve az adósnak a fizetési fegyelmét fenn kell tartani az adósságrendez és során. És a negyedik elv, hogy ne történjen jogellenes vagyoneltitkolás a magáncsőd intézményének bevezetése és rendezése során. Ezen elvek mentén lesz a szabályozás meghatározva. Köszönöm szépen. Földi Lá szló (KDNP) - a belügyminiszterhez - „Milyen intézkedések történtek az elmúlt időszakban az Alföldön történő, belvíz elleni védekezés során?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Földi László képviselő úr, a KDNP képviselőj e, azonnali kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek: „Milyen intézkedések történtek az elmúlt időszakban az Alföldön történő, belvíz elleni védekezés során?” címmel. Miniszter úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Pogácsás Tibor ál lamtitkár urat jelölte ki. Tisztelettel kérdezem képviselő urat, elfogadjae a válaszadó személyét.