Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 10. szerda (83. szám) - Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - NÉMETH LÁSZLÓNÉ, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója:
4750 Köszönöm szépen ezt a lehetőséget. Nagyon röviden szeretnék reagálni az elhangzottakra, képviselő úr, elsősorban az ön által feltett kérdésre. Abban az esetben, ha arra kerül a sor, hogy a Fejlesztési Bank a tulajdonába került cégeket, társaságokat értékesíteni kívánja, azt a mindenkor hatályos törvényeknek megfelelően fogja tenni. A vagyontörvényben meghatározottak erre vonatkozóan is érvényesek, és mindössze megjegyezni kívánom, néhány napon belül nyilvánosságot fog kapni egy jelentés arról, hogy mely pénzintézet működik a legtranszparensebben az országban. Az előzetes híreink és információink szerin t a Magyar Fejlesztési Bank igen előkelő helyen fog szerepelni. Remélem, hogy azokat a kételyeket, amelyek azzal kapcsolatosak, hogy nem megismerhetők - és itt képviselő asszonynak is szeretném jelezni - a folyamatok a Fejlesztési Bankban, ezeket a kételye ket ez el tudja oszlatni. Ez az egyik része, amit szerettem volna megjegyezni. A másik része pedig arra vonatkozik, hogy a felszólalások során többször hangzott el a bizottsági munkához kapcsolódva a Quaestorbotrány teljes összege, illetve ehhez kapcsolód va kinekkinek a felelőssége és szerepvállalása. Mindössze azt szeretném mondani, hogy ezzel, hogy a banktitok alól ezt a fejlesztési bankos hitelt, ami természetesen egy nagyon kicsi része a nagy összegnek, amiről beszélünk, megismerhetővé tesszük, megism erhetővé válik, nagyon sok tanulságot az albizottságban dolgozó képviselők le fognak tudni vonni. Természetesen ma nincs lehetőségem bővebben elmondani, hogy miért állítom azt, hogy ez a hitelszerződés sok mindenre, a folyamatokra választ fog adni önöknek. Úgyhogy továbbra is csak azt szeretném kérni, hogy mindkét módosításunkat fogadják el. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására holnap 16 óráig van lehetőség. Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról szóló tör vényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztés T/5046. sorszámon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Elsőként megadom a szót Németh Lászlóné asszonynak, a Miniszterelnökséget vezető miniszter államtitkárának, a napirendi pont előterj esztőjének. Öné a szó, államtitkár asszony. NÉMETH LÁSZLÓNÉ, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója : Köszönöm a lehetőséget. Ennél a törvénymódosításnál ismételten azzal kell kezdenem, hogy a 2007. évi CVI. törvényt kívánjuk módosítani . Egy olyan jogszabályváltozást kezdeményezünk, amely a hatékonyabb működést irányozza elő. Az állami vagyonról szóló törvény módosításában a kormányzati munka összehangolásáért felelős miniszter rendeletalkotási jogkörét módosítjuk. Ennek értelmében a Min iszterelnökséget vezető miniszter is kijelölhet tulajdonosijoggyakorlót. Ha a kormány úgy határoz, a tulajdonosijoggyakorlót felhatalmazhatja egy társaság megalapítására vagy egy társasági részesedés megszerzésére. Itt szeretném elöljáróban leszögezni, h ogy ez a döntési jogkör, amiről beszélünk, kizárólag az illetékes miniszter, tehát a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladatköréhez tartozó esetekre terjed ki, tekintettel arra, hogy azt nagyon fontosnak tartjuk, hogy a már meglévő hatáskörök, miniszt ériumok közötti munkamegosztások működő rendszere a továbbiakban is fennmaradjon.