Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 10. szerda (83. szám) - A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/4824. szám), valamint a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/501... - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről:
4747 hogy ő nem akarja az igazságot látni, és önök pedig az igazságnak csak egy bizonyos szeletét akarják fölnagyítani, hogy ne beszéljenek utána majd Tarsoly Csabáról; ne beszéljenek már arról, hogy a Quaestor hány cégének van olyan tulajdonosi háttere, ami pillanatnyilag nem tisztázott; ne beszéljünk a moszkvai kereskedőházról; ne beszéljünk a Külgazdasági és Külügyminisztérium 4 milliárd forintjáról vagy éppen a Földművelésügyi Minisztérium 410 millió forintjáról, ami egész egyszerűen bent ragadt ebben az ügyben. Nem az ő pénzük. Ez az adófizetők pénze. Úgy gondolom, hogy ezért sokkal nagyobb felelősségre lenne szükség ebben az ügyben. Ezért, ha önök nekünk nem adnak tágabb mozgásteret, akkor úgy gondolom, hogy minket nagyon nehéz helyzetbe hoznak, hiszen a másik javaslatot nem fogja tárgyalni az Országgyűlés, ugyanúgy történik, mint bármikor máskor, bármilyen más ellenzéki módosító javaslattal. A kormány nem támogatja. Ez az egy szem indoka, utána pedig nem kerül be a Ház elé. Ezért úgy gondolom, hogy nekün k önök nagyonnagyon kevés lehetőséget adnak ebben a tekintetben, de azzal a kevéssel is természetesen élni fogunk, a szavazási magatartást pedig, úgy gondolom, nyilvánvalóan ehhez a támogatáshoz mért támogatásban kell majd önöknek is keresni. Erről ez a v éleményünk. Szerintünk sokkal mélyebb és sokkal szélesebb megismerhető adatmennyiségre kell akkor törekedni, ha ez a bizottság tényleg el akarja látni a munkáját. Ha azért jött létre ez a bizottság, hogy más bizottságok ne jöhessenek létre, ha azért jött l étre ez a bizottság, hogy elfedjen bizonyos dolgokat, ha azért jött létre ez a bizottság, hogy csak bizonyos dolgokat derítsen ki, akkor, ha ez a cél, ezt be kell vallani. Nem fogjuk hagyni, nem fogjuk engedni nyilvánvalóan, és nagyon sokat fogunk érte dol gozni, hogy ez ne így legyen, de ha ez volt a kívánalom, akkor természetesen aláírtam ezt a módosítást, mert egyetértek azzal, hogy kerüljön nyilvánosságra. (8.40) Én azt nem értem, hogy önöknek mi takargatnivalójuk van, miért nem írták alá az é n javaslatomat, és miért nem támogatják az én javaslatomat, ahol sokkal több adatot megismerhettünk volna, sokkal tisztább képet kaphatott volna, akár ez a bizottság, akár a széles magyar közvélemény, amelynek mentén, úgy gondolom, hogy tiszta vizet lehete tt volna önteni a pohárba, és azt az általam sokat emlegetett közbizalmat mindenféleképpen tudtuk volna építeni, hogy akinek nincsen takargatnivalója, az szépen, nyugodtan ki tud állni, és akár egy sajtótájékoztatón, akár egy bizottsági ülésen tud válaszol ni azokra a kérdésekre, amelyeket ott felteszünk. Nem, ma azt tesszük, hogy kiragadunk egy ügyet, ez az ETO Park ügye - hangsúlyoznám újra: fideszes vezetésű győri futballcsapatnak kellett pénzt adni; melyik párt lett volna az, amelyik a leghangosabban kia bál akkor, ha nem kapják meg ezt a pénzt? , és mellette egy másik törvényjavaslattal pedig effektíve diszkrecionális jogot adunk, kizárólagos jogot adunk Lázár Jánosnak magyarországi cégek felvásárlására, kivásárlására, működtetésére, bezárására. És ami a kérdésemet illeti: eladására is, államtitkár asszony? Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, Szakács képviselő úr. Megadom a szót Schmuck Erzsébet képviselő asszonynak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának. SCHMUCK ERZ SÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormányzat kiterjesztené a banktitoknak nem minősülő adatok körét az MFBről szóló törvénymódosító javaslatában, állítólag azzal a céllal, hogy a Quaestorvállalatcsoport visszaélésének a hátterét a közvélemény is megismerhesse. Ha nem ismernénk a kormánypártokat, talán el is hihetnénk. Itt azonban természetesen nem erről van szó. A kormány és a törvénymódosítás tényleges célja, hogy a brókerbotrányokban eltűnt 220 milliár d forintból kiragadjon egy 17 milliárdos MFBhitelezési tételt a 2010 előtti időszakból. Továbbra sem tudjuk, milyen kuriózum az, amely a Quaestorügynek ebben az apró szeletében indokolja a banktitok feloldását, a BudaCashben, a Hungáriában vagy bármely más hasonló jövőbeli