Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 9. kedd (82. szám) - A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK:
4677 Még egyszer mondom tehát - és én jóh iszemű vagyok, szeretném azt hinni, hogy jobbikos, illetőleg különösen MSZPs képviselőtársunk, Harangozó Tamás félreértette , hogy nincs arról szó, hogy elhalasztanánk az illetményemelést, ezek megvalósulnak, ezek megvalósulnak az eredetileg elhangzottak szerint, tehát 2015. július 1jétől és ’16., ’17., ’18., ’19. január 1jétől kezdődően, és ez 2019. január 1jén fejeződik be, akkor érik el az átlagos 50 százalékos emelkedést. Akinek változik a beosztása - ez volt Harangozó képviselő úrnak a kérdése , azzal mi lesz, hogy alakul az illetménye? Az illetményemelkedéssel arányosan fogja megkapni az új illetményét 2019ig, tehát erre a kérdésére ez a válaszom. Ami a rendfokozati illetményt illeti - ezt is megkérdezte , nincs rendfokozati illetmény, mert az beosztáshoz kötődik, és a beosztási illetmény már tartalmazza ezt, és ezt kifejezi, képviselő úr. (Dr. Harangozó Tamás: De nem lép hatályba!) Még egyszer mondom tehát: hatályba lép július 1jétől ez a törvény, az emelkedések, az illetményemelések megtörtén nek. Én arra kérem önöket, hogy ne bizonytalanítsák el a hivatásos állományt (Mirkóczki Ádám közbeszól.) , az állomány megkapja július hónapban az átsorolást, megkapja augusztus elején az első emelt illetményt, és fokozatosan, folyamatosan minden hónapban m eg fogja kapni. 2016. január 1jétől a további 5 százalékos, ’17. január 1jétől a további 5 százalékos és ’18., valamint ’19. január 1jétől a további 5 százalékos emelést meg fogja kapni. Én arra kérem önöket, hogy itt a parlamentben is kísérjék figyelem mel, és tegyék szóvá, hogyha ez nem történik meg, de ne bizonytalanítsák el az állományt, ne vegyék el azt az örömöt, amely abban a hitben leledzik, hogy az ő illetményük is, az ő megbecsülésük is nő. Szeretném kifejezni a köszönetemet, hogy az eddigi ötpá rti egyeztetésen támogatták ezt a javaslatot, még egyszer mondom: én úgy tekintem, mintha félreértés lenne ez, hogy úgy értelmezik, hogy ez nem kerül bevezetésre. Még egyszer mondom tehát: az, amit Harangozó képviselő úr megfogalmazott, hogy miért szerepel ez, ez egy pontosítás, hogy ’16. január 1je helyett ’19. január 1je, mert mindig azt mondtuk, hogy 2019. január 1jére érik el az 50 százalékot (Kónya Péter közbeszól.) , ez továbbra sem változik, ezt világosan szeretném megmondani. A közalkalmazottakkal kapcsolatos kérdésre válaszoltam. (Dr. Harangozó Tamás közbeszól.) A végrehajtásra a fedezet vonatkozásában válaszoltam. Szeretném megköszönni Firtl Mátyás képviselő úrnak a FideszKDNPfrakció nevében elhangzott támogató javaslatot. Mirkóczki Ádám ké pviselő úr kérdéseire, hogy hol van a fedezete, és hogy történik ez, válaszoltam. Én abban bízom, hogy ez a válasz elfogadható. És még egyszer mondom: kísérje figyelemmel a képviselő úr azokat a lépéseket, amelyek ennek a végrehajtásához szükségesek, hisze n a törvény 2015. július 1jétől lép hatályba, tehát nincs szó az elhalasztásáról, és amikor a hivatásosok megkapják az átsorolást és az illetményt, akkor tapasztalhatják, hogy ez az emelés megvalósul. Abban is bízom egyébként, abban is bízom, és úgy gondo lom, hogy a kormány eddigi működése garancia arra, hogy ezek az illetményemelések, illetve az életpályamodell mind a három vonatkozásában, tehát az illetményemelés, a lakhatási támogatás, illetőleg a biztosításrendszer teljes mértékben bevezetésre kerül, é s ezzel is kifejezzük, a magyar parlament kifejezi az elismerését a hivatásos állományúaknak a köz érdekében végzett magas színvonalú szolgálatteljesítésért. (18.20) Erre tekintettel azt kérem a tisztelt Háztól, a tisztelt képviselőtársaimtól, hogy mivel m inden kérdésre válaszoltam, és remélem, hogy megnyugtató választ tudtam adni az elhangzott kérdésekre, támogassák ezt a javaslatot, mert ezzel is hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarországon nagyobb rend lesz, nagyobb közbiztonság lesz. Köszönöm megtisztelő fi gyelmüket. (Taps a kormánypárti sorokból.) ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség.