Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 9. kedd (82. szám) - Egyes törvények vízgazdálkodási és tűzvédelmi tárgyú, illetve közszolgáltatás ellátásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK:
4665 feltérképezni azt, hogy mennyi engedély nélküli vízi lét esítmény - kút vagy bármilyen vízi létesítmény - van jelen pillanatban Magyarországon. Engedjék meg, hogy néhány mondatban azt is kommentáljam, hogy ez a törvény szól még a hulladékközszolgáltatásokról, valamint a közszolgáltatás nélkül maradó települések en az ideiglenes szolgáltató kijelöléséről, amelynek felelőse a Katasztrófavédelmi Hatóság. Jól látható - elsősorban abból, hogy már megint ennek a törvénynek a módosítására van szükség , hogy problémás a hulladékkezelési közszolgáltatók működése. Mára tö bb ilyen közszolgáltató is csőd közeli helyzetbe került, hiszen azok a rendszerek, amelyeket az Európai Unió ránk erőltetett, a regionális hulladéklerakók és területi rendszerek, amelyek sokszor száznál több települést foglalnak magukba, önmagukban véve él etképtelenek. Ez abból is látszik, hogy sok helyen csőd közeli helyzet alakult ki. Ehhez természetesen hozzájárultak a kormánynak a hulladékgazdálkodási törvény módosítása óta meghozott különböző végrehajtási rendeletei is, a lerakási járulék, a termékdíjt örvények és még sok minden más olyan jogszabálymódosítás, amely ellehetetlenítette ezeket a létesítményeket, és ezzel együtt veszélybe sodorta a települések hulladékkezelési közszolgáltatását. Nyilvánvalóan nem megengedhető az, hogy előforduljon Magyarors zágon az a helyzet, amit eddig csak tvhíradókban láttunk, hogy DélOlaszországban, Nápoly környékén nem szállítják el a háztartási hulladékot, és ezzel olyan közegészségügyi helyzet alakul ki, amelynek a kialakulását nem volna célszerű Magyarországon megé rni, mert ez sem esztétikailag, sem más szempontból nem kívánatos. A katasztrófavédelem természetesen ki tudja jelölni az ideiglenes közszolgáltatót, amely eddig maximum kilenc hónapig láthatta el ezt a feladatot, de most már egy kormányrendeletben meghatá rozott ideig tolják ezt ki. A kormányzat nyilvánvalóan készül arra, hogy komoly probléma lesz a hulladékkezelési közszolgáltatás terén. Visszatérve a vízgazdálkodás szabályozására: itt is az a legnagyobb probléma, hogy 2010 óta megkezdődött a vízügyi ágaza t átszervezése. Az egykori környezetvédelmi tárca megszűnése után az államtitkársághoz került, majd egyes jogkörök átkerültek a Belügyminisztériumhoz, elsősorban a vizek elleni védelemmel kapcsolatos feladatok, majd egyre inkább átkerült minden vizekkel ka pcsolatos hatósági és igazgatási hatáskör a Belügyminisztériumhoz. Azt mindig is mondtuk, nekünk is az a célunk, hogy a vízügy esetében egy tárca felügyelete alatt legyen minden hatósági és igazgatási hatáskör, mégpedig ott, ahol ezt a legjobban, legcélsze rűbben, leghatékonyabban el tudják látni, és ahol megvan erre a megfelelő szakemberbázis. Ez lehet akár a Belügyminisztérium is, ezt most sem vitatjuk, de jelen pillanatban még mindig az a helyzet, hogy a környezetvédelmi felügyelőségek hatáskörében maradt például a kármentesítésekkel kapcsolatos vízügyi hatósági hatáskör, és még néhány apróbb hatósági hatáskör, ami szintén a széttagoltságot erősíti. A legcélszerűbb természetesen az lenne, ha egy külön tárca volna - ezt is mindig elmondjuk , ha a természet i erőforrásoknak és a környezetvédelemnek egy olyan önálló tárcája volna Magyarországon, ahol egyben tudjuk ellátni azokat a vízügyi, természetvédelmi, környezetvédelmi és természeti erőforrásokkal kapcsolatos feladatokat, amelyek egy egységes szemléletet, egységes szakmai szabályozást, irányítást igényelnek, és nem pillanatnyi kormányzati érdekek alapján történne meg ezeknek a feladatoknak a szétosztása a különböző tárcák között. Nagyjából ennyit szerettem volna elmondani. A végső álláspontot, hogy ezt a t örvényjavaslatot tudjuke támogatni vagy pedig nem, a későbbiekben fogjuk kialakítani, attól függően, hogy leszneke elfogadott módosító indítványaink, hogy hogyan fog alakulni ez a javaslat a végső szavazás előtt. Mivel vannak benne pozitív kezdeményezése k, nem zárjuk ki annak lehetőségét, hogy támogatni fogjuk. Arra buzdítom önöket, hogy ezen a törvényjavaslaton kívül hozzanak olyan újabb törvényjavaslatokat, amelyek radikálisan nyúlnak a probléma gyökeréhez, és Magyarország vízgazdálkodási problémáit a g yökerénél próbálja megoldani, hogy valóban egy hatékony és eredményes törvényalkotási munka folyjon itt az Országgyűlésben. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK :