Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. február 23. hétfő (48. szám) - Kulcsár Gergely (Jobbik) - a földművelésügyi miniszterhez - „Meddig mérgezheti még a balmazújvárosi embereket a hortobágyi veszélyeshulladék-tároló?” címmel - ELNÖK: - V. NÉMETH ZSOLT földművelésügyi minisztériumi államtitkár:
466 enyhén szólva sem megfelelő körülmények között, ezzel veszélyeztetve a Hortobágy élővilágán túl a környéken lakók egészségét is. Akkor a kormány nevében Illés államtitkár úr azonnal i intézkedést ígért, 350 millió forint elkülönítését helyezte kilátásba a telep azonnali felszámolása érdekében. Ebből nem lett semmi. Ezért tavaly novemberben ismét megkérdeztem államtitkár urat, s ön a válaszában a felelősséget a telep üzemeltetőjére hár ította, a kormányzati ígéretekről azonban egy szót sem szólt. Viszont úgy tűnik, hogy mára már a kormány közeli hírportálok is kongatják a vészharangot, ugyanis azzal a címmel jelent meg tudósítás az egyik hírportálon, hogy „Környezeti vészhelyzet van, még is késik a megoldás”. Azzal mindenki tisztában van, hogy az üzemeltető nem fogja felszámolni a telepet, mert nincs pénze rá, a méreg viszont akármikor környezeti katasztrófát okozhat. Arról nem is beszélve, hogy Balmazújvárosban a vérképzőszervi megbeteged ések aránya magasan az átlag felett van, és ez valószínűsíthetően ennek a telepnek köszönhető. Tisztelt Államtitkár Úr! 14 hónapos késéssel végre betartja ígéretét a kormány és elszállíttatja a veszélyes hulladékot a Hortobágyról? Elkülönítésre kerülte a szintén megígért 34 milliárd forint az ehhez hasonló telepek felszámolására? Azért is fontos ez a kérdés, mert tudjuk, hogy Selypen a cementgyár romjai azbeszttel szennyezettek, és emberek halnak meg ennek következtében. Ké rem, hogy erre a két konkrét kérdésre adjon félrebeszéléstől mentes válaszokat. S még egyszer hangsúlyozom: az üzemeltető, a tulajdonosok felelősségéről már beszélt a múltkor, most a saját felelősségükről beszéljen, arról, hogy 2013 decemberében megígérték , hogy felszámolják ezt a telepet. Azóta 14 hónap telt el és nem történt semmi. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Mint ahogy említettem, a választ V. Németh Zsolt államtitkár úr fogja megadni. Parancsoljon, ál lamtitkár úr! V. NÉMETH ZSOLT földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A balmazújvároslászlóházi veszélyeshulladékbértároló telep az 1980as években épült azzal a céllal, hogy ipari vállalatok hasznosí tásra, ártalmatlanításra váró hulladékai biztonságos átmeneti tárolásáról gondoskodjon. Mivel eredetileg is veszélyes hulladékok tárolására építették, ezért megfelelő műszaki védelemmel - például aljzat, kármentő árok, monitoringhálózat - látták el. Az átm enetiséget azonban másként értelmezték a veszélyes hulladékot ott hagyók. Amit tettek, úgy gondoljuk, hogy az kimeríti a bűncselekmény fogalmát. Ezért is tett feljelentést környezetszennyezés miatt az illetékes felügyelőség. A környezeti károk elkerülése é s a közvetlen veszélyelhárítás érdekében a kormány átvállalja az intézkedést, de ehhez a szükséges forrást elő kell teremtenie, mégpedig a felelősök helyett az adófizetők pénzéből. Lássuk, hogy mit tett eddig a felügyelőség. A hordókból kiszóródott hulladé kot összegyűjtötték, a sérült hordókat átcsomagolták, kijavították a tároló megrongált kerítését, megoldották a telep őrzését. Rendszeresen tartanak helyszíni szemlét, és intézkedéseiknek köszönhetően a szennyezés nem jutott ki a telepről. Ezt bizonyítják a 2015. február 2ai laborvizsgálatok eredményei is. Válaszolva képviselő úr konkrét kérdésére: a Földművelésügyi Minisztérium a környezet veszélyeztetésének megszüntetése érdekében elkészítette és a kormány elé terjeszti a balmazújvároslászlóházi veszély eshulladéklerakó és a hátrahagyott környezeti károk ütemezett rendezését biztosító döntéselőkészítő anyagot. Köszönöm, hogy képviselő úr remélhetőleg elfogadja ezt a választ. (Taps a kormánypártok soraiban.)