Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 8. hétfő (81. szám) - Sneider Tamás (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Vannak egyenlők és egyenlőbbek” címmel - ELNÖK: - SNEIDER TAMÁS (Jobbik):
4428 dolgozóknak. Nagyon sok más probléma is van, tudjuk, hiszen a mentőállomások korszerűsítése, a mentőautók folyamatos új vásárlása és korszerűsítése szintén fontos, de ami közvetlenül érinti a családi gazdálkodásukat, az nyilvánvalóan a fizetések 40 ezer forintos emelése. Emellett az oxiológiasürgősségi orvostan szakképesítés 2010 óta hiányszakmának minősül, éppen ezért azok, akik ezt választják és ezt tanulják, azoknak 2013ban Gábor Aurélösztöndíjat hirdettünk, amely szintén 200 ezer forintos adómentes juttatást biztosít mindazokna k, akik vállalják, hogy a későbbiekben utána a mentőszolgálatnál fognak dolgozni. Igyekeztünk a bent dolgozók esetében is a továbbképzésre, szakmai felkészítésre nagy hangsúlyt fektetni. 18 készségfejlesztő központot, úgynevezett skilllabort állítottunk f öl, ez összességében Szegeden, Debrecenben, Pécsen és Székesfehérváron 586 millió forintos támogatásból jöhetett létre; a sürgősségi akadémia pedig további félmilliárd forintos támogatásból. Ahogy mondtam, a mentőautók korszerűsítése szintén tudja javítani az itt dolgozók munkakörnyezetét. Több mint 300 új mentőautó állt forgalomba 201114 között. 2015ben 500 millió forintból 21, utána a második ütemben 32 új mentőautó beszerzésére került sor 770 millió forint értékben, ezek között 4 koraszülöttmentő autó volt. 22 új mentőállomást építünk idén év végéig, 60at pedig felújítunk. Ezek egy része már folyamatban van. Erre TIOPforrásból 11 milliárd forintot költünk. A mentésirányítási rendszer megújítására, amely egyaránt szolgálja a betegek biztonságát és az o tt dolgozók számára is a kiszámíthatóbb munkavégzést, 4,1 milliárd forintot fordítottunk, 2015 januárjától fokozatosan vezettük ezt be. Mint ahogy a mentőgépjárművekbe is fokozatosan építettük be az intelligens fedélzeti terminálokat, ezek használatáról a képzések folyamatban vannak, és hamarosan a teljes személyi állomány kiképzett lesz, aki ezzel foglalkozik. Szintén fontos rész volt - ön is itt volt talán a parlamentben, amikor arról beszéltünk, hogy a mozgóbérelemeket alapbéresítjük, beépítjük az alapbé rbe. Ez összességében a teljes egészségügyi szektor számára több mint tízmilliárdos, 12,8 milliárd forintos plusz beépülő juttatást jelent. Ez a mentősök esetében is nagyobb jövedelmet fog jelenteni. Így bízom benne, hogy mindamellett, hogy nyilván erkölcs ileg ki kell hogy fejezzük mindig az elismerésünket az életmentő mentősök irányában, ezzel valamelyest sikerült, sőt, ha a mentőszolgálat költségvetésének 23ról 37 milliárdra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) emelkedését né zem, viszonylag nagyobb mértékben (Az elnök ismét csenget.) az anyagi megbecsültséget is megerősíteni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae az államtitkári vá laszt. SNEIDER TAMÁS ( Jobbik ): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Nem tudom elfogadni ezt a választ, hiszen ez a 101 ezer forintos fizetés ezekkel az előbb említett, úgynevezett emelésekkel jött össze, ami öt év terméke volt, és igencsak alacsony mértékű eme lést jelentett ezen a területen. És nemcsak ezen a területen, hanem egyébként a közszféra minden más területén. Az alapvető probléma az, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha gyorsan nem változtatnak a béreken az egészségügyben, a mentősöknél, akkor innen is hatalmas elvándorlás lesz. Ahogy már alig jelentkeznek rendőrnek, kérem szépen, a legújabb adatok szerint a magyar fiatalok, egyre kevesebben mennek egészségügyi pályára, lassan nem lesz, aki elvégezze ezeket a feladatokat. És a megbecsüléshez hozzátartozi k az is, hogy egy mentősnek ne kelljen majd 65 évesen is 120 kilós beteget a negyedik emeletről hordágyon lehoznia. Amíg ezeket nem orvosolja a jelenlegi kormányzat, addig semmilyen változás, illetve csak negatív változás várható a mentődolgozók körében, é s elindul a kivándorlás közülük is. Ne várjuk