Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 1. hétfő (80. szám) - Ikotity István (LMP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Mikor engedik már végre el Farkas Flórián miniszterelnöki biztos kezét?” címmel
4361 TELEKI LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Fel szeretném hívni a figyelmét, államtitkár ú r, arra, hogy az EU is kiadott egy olyan közleményt, egy olyan állásfoglalást, hogy Magyarországon nagyon nő a közfoglalkoztatottak bérére szánt forrás, és azt írta, hogy inkább az elsődleges munkaerőpiacra próbáljanak meg összpontosítani. Szeretném ezt ön nek javasolni én is, mert azt gondolom, sokkal fontosabb, mert nagyon fontos a közfoglalkoztatás, mint ahogy sokszor elmondtam, tehát egy fontos eleme, viszont arra is kell figyelni, hogy mi a kimeneteli oldala, vane kimeneteli oldal ebből a közfoglalkozt atásból; ha van, én azt gondolom, hogy el lehet fogadni, amit ön mond. De ebben a pillanatban nem látjuk, hogy milyen megoldások vannak. A másik pedig, én tökéletesen látom és érzékelem, hogy amit ön mond és a valóság nincsenek szinkronban. Azért nincsenek szinkronban, mert lehetnek a költségvetésben olyan összegek, amiket említett és én is látom, viszont még mindig nem lehet azt elmondani, hogy Magyarországon minden gyerek jól fog lakni a nyár folyamán; nem lehet azt mondani, hogy minden dolgozói szegénysé g meg fog szűnni. Tudom, hogy ezt lehetetlen egy kormánytól is elvárni, de a törekvést se látom teljes mértékben ebben a költségvetésben. (Taps az MSZP soraiból.) (14.20) ELNÖK : Köszönöm szépen. Egyperces viszonválasz illeti meg államtitkár urat. DR. RÉTVÁ RI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Tisztelt Képviselő Úr! Ha mutat nekem az elmúlt 25 év kormányzatából olyan másik kormányt, amelyik megduplázta a gyermekétkeztetésre fordítható év közbeni források összegét, akkor méltán illeth et minket kritikával. De ha nem talál olyan kormányt 1990től napjainkig, amelyik a kétszeresére emelte ezeket az összegeket, akkor azt hiszem, hogy az ön kritikája nem igazán áll erős alapokon. A Tárki kutatásaiból látható is ennek az eredménye, hiszen je lentős mértékben csökkent azoknak a háztartásoknak a szegénységi kockázata, a szegénységen belül elfoglalt aránya, ahol gyermekek vannak. Ezt mondta magának a Tárkinak a kutatása. Ami a közfoglalkoztatásra fordított pénzeket jelenti, mi úgy gondoljuk, az e gyik legjobb helyre fordítódnak akkor, ha az emberek számára a segélynél jóval nagyobb összeget valamilyen társadalmilag hasznos tevékenységért tudjuk odaadni, arról nem is beszélve, hogy az ön által kívánt célra pedig a munkahelyvédelmi akciótervet tudtuk fordítani. S ha még egy adatot mondhatok önnek: például ennek is volt következménye, hogy a kétnapos húsételfogyasztás hiánya az elmúlt két évben most már 580 ezerrel kevesebb főnek probléma, mint korábban; 580 ezer főnek tehát ez a fajta étkezési problém a már nem jelent gondot a kormány politikájának következtében. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Ikotity István képviselő urat kérem nagy tisztelettel, hogy jól figyeljen. Jól értelmezeme azt, hogy a „Miért nem orvosolják azt a problémát, hogy szeptembertől nem lehet speciális helyzetben sem kérni az 5 és 6 éves kor közötti gyermekek óvodai felmentését?” címmel feltett kérdésére a válaszadó személyét nem fogadta el , és kéri a miniszter urat, hogy a második soron következő azon nali kérdések órájában válaszoljon? (Ikotity István: Igen.) Akkor ez így rendben. Ikotity István (LMP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Mikor engedik már végre el Farkas Flóriá n miniszterelnöki biztos kezét?” címmel