Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 29. péntek (78. szám) - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
4188 Megint csak azt tudom mondani, hogy nagyon kérem, az önbecsapásuk miatt mondom, hogy ne csapják be önmagukat azzal, hogy azért, mert a kormány ellen tiltakoznak, az majd önö knek jó lesz, és önöknek emelkedik ettől a népszerűsége. Képzeljék el, hogy ez nem így működik. Ez nem így működik! Erről a Jobbik tudna mesélni, hogy nem úgy működik ám, hogy attól, hogy önök bujtogatják az embereket, attól éppen majd önökre fognak szavaz ni. Ez egy eléggé - hogy mondjam - világos üzenete annak a bizonyos három választásnak, amiről az előbb Heringes képviselő asszony beszélt. (Heringes Anita: Három időközi választást buktatok! - Az elnök csenget.) Önök is buktak egy időközit, mert nem önök nyerték azt, tehát hagyjuk már ezeket az összehasonlításokat, hiszen a választópolgárok mindig abban a pillanatban döntenek, amikor éppen őket az urnához hívják, és egy évvel ezelőtt voltak az általános országgyűlési választások, és három év múlva lesznek az országgyűlési választások. Nagyon kérem önöket még egyszer, csak azért, hogy ne csapják be magukat azzal, hogy önök bezzeg ismerik az emberek véleményét, mi meg nem ismerjük. Ismerjük az emberek véleményét, tételezzük fel egymásról, hogy ismerjük azt, h ogy mit akarnak az emberek, tételezzük föl azt, hogy egy demokráciában az ország egy bonyolult, több érdekből álló képlet, több érdeket kell az Országgyűlésnek figyelembe vennie, és amikor az egyik költségvetési tételt megszavazzuk, akkor természetesen tud juk, hogy más költségvetési tételekre is figyelemmel kell lennünk. Tehát miközben az egyik ágazatnak pénzt adunk, közben tudjuk, hogy a másiknak is kellene adnunk, de valahogy el kell osztani nyilván az ország rendelkezésére álló forrásokat. És ezt jól vag y rosszul a kormány a benyújtott törvénytervezetben javasolja az Országgyűlésnek, hogy ilyen arányokban osszuk szét. Tehát én még egyszer arra kérem a képviselőtársaimat, beleértve magamat és magunkat is, hogy mindannyian őrizzük meg a higgadtságunkat, még is alapvetően egy költségvetési törvényről vitatkozunk, és nincs semmi értelme annak, hogy durvaságokat vágjunk egymás fejéhez. (18.20) Azt meg természetesnek tartom, hogy a képviselők a maguk nézőpontjából nézik a költségvetési törvényeket, elég sok költs égvetési vitán vettem már rész. Nyilván mindenkinek vannak olyan ágazatok, amelyekre szívesen adna több pénzt, és higgyék el, a kormányban is sok olyan képviselő ül, vagy a kormánypártokban is, akik szeretnének több pénzt adni egyes ágazatokra, de azt hisz em, hogy a kormány elvégezte ezt a mérlegelést, a kormány az Országgyűlésnek azt javasolja, hogy a benyújtott törvénytervezetet fogadja el. Ennyiben kívántam, elnök úr, reagálni a felszólalásokra, de nyilván nem az enyém az előterjesztő nevében az utolsó s zó. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Ugyancsak a kormány képviseletében kért szót Tasó László államtitkár úr, 2 perc 48 másodperc. Parancsoljon! TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönö m szépen, rövid leszek. Csak annyit, hogy Bangónénak üzenem (Derültség, közbeszólások.) , mondják meg neki, legyenek kedvesek, hogy az nem igaz, amit mondott, tehát a sebes- és gyorsvonatokon nincsen elsőosztályújegyárusítás, tehát ha ilyen van, akkor hozz a be, ha nem, ha nincs ilyenről egyébként bizonyítéka, akkor meg hazudott, ez a helyzet. (Moraj az MSZP soraiban.) A másik: válaszolt neki a… ELNÖK : Államtitkár úr! TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : …válaszolt neki…