Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 29. péntek (78. szám) - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - TELEKI LÁSZLÓ
4183 sokszor nincsen rá forrásuk. Tehát az az összeg, ami most látható a forráskeretekben, a kiadási oldalon, arra megint azt lehet mondani, hogy arra elég lesz, hogy néhány Vöröskereszthivatalt, intézmén yt fenntartsanak, de azt, hogy tudják fejleszteni, azt nem lehet látni abból a költségvetésből, ami ide le van írva. Tehát, ha belegondolnak abba - semmi mást nem mondok, csak a véradást, és még a segélyezést nem is mondom ide , hogy menyire fontos az ő m unkájuk, akkor azt gondolom, hogy bele kell érezniük magukat azoknak az embereknek a helyzetébe, akiknek nap mint nap kellhet vér, és nem tudnak kapni, mert nem tudja, aki összeszedi. Tehát ezért azt gondolom, hogy fontos lenne ebbe a kérdésbe egy kicsit m élyebben is belenézni. Nem mondok most számokat, és nem mondok olyan tételeket, amelyekből én mondjuk, lehúznék, és rátenném a Vöröskereszt soraira, mert nem szeretnék álságos lenni, hogy most megint előhozzam a stadionok építésére vagy éppen a sportra a t öbb milliárd forintos pluszforrásokat, amelyeket önök odaraktak. Én ennek ellenére csak azt mondom, hogy figyeljenek ilyen költségekre, mert ez nagyon fontos lehet. Ezen kívül, amit, azt gondolom, hogy mindenképpen meg kell említenem, és fontosnak tartom, hogy a többi közalapítványnál is stagnálás van. Úgy hallottam a tegnapi nap folyamán, hogy a siketeknél és nagyothallóknál valami elmozdulás fog történni, de a költségvetési soroknál még nem látjuk ezt az összeget. Ezért is fontos lenne erre figyelni. Ha i gaz az, hogy valamit terveznek azzal a sorral, akkor én annak örülök, és meg is nyugtattak, mert már egy évvel ezelőtt is jeleztem, hogy oda is kellenek források, ebben a ciklusban talán az első felszólalásaim között elmondtam. Amiről még talán nem volt sz ó, és nem is hallottam egyébként, fontosnak tartom azt, hogy Soltész államtitkár úr mondta, hogy ha jól emlékszem, a tegnapi nap volt egy nemzetiségi óvodaavatáson, felújításon, aminek örülök, mert azt gondolom, hogy fontos is, mert ha ingyenessé tették a z óvodai ellátást, akkor nagyon fontos, hogy felújítsák, és adjanak olyan forrásokat az óvodai rendszerre, amely a férőhelyek számának a bővítését jelenti. Azt gondolom, hogy ez szintén nem látható a költségvetésben, hogy nagyon nagy mértékben fog majd hoz zárendelődni ahhoz a problémához, amit most látunk, mert azt látjuk most, hogy egyre többen szeretnék a gyerekeiket a biztonságos óvodákban látni, viszont nagyon sok helyen nem tudják őket fogadni, mert a férőhely limitált, ezért tehát ebben a kérdésben is szeretnék akár a költségvetésben, akár szavakban megnyugtató választ kapni, és remélem, hogy fogok is. De visszatérve a nemzetiségi óvodákra, itt hatalmas a probléma, mert a törvény előírja, hogy ha nyolc szülő kéri a nemzetiségi óvoda létrehozását, alapí tását, akkor meg kell hogy adják, viszont a forrása ebben az évben nem volt mellérendelve, így a nemzetiségi önkormányzatok, illetve fenntartói ezeknek a bizonyos nemzetiségi óvodáknak nem tudnak mit tenni. Nálam éppen most a héten öt polgármester járt nem zetiségi területről, akik kérték, hogy valamit találjunk ki, mert szeptemberben nem tudják a nemzetiségi óvodát elindítani, pedig a törvény előírja nekik, ha a szülők kérik. Tehát azt gondolom, hogy ebben is kérnék valamilyen előremutatást, hogy itt mi les z a nemzetiségi óvodákkal, mert azt gondolom, hogy nagyon fontos ez a kérdés is. (18.00) A romaügyről néhány gondolatot, és nagyon kevés időm maradt, csak azért néhány gondolatot. Én nagyon fontosnak tartom és komolyan mondom, hogy fontosnak tartom azt, am i egyébként megtörtént, hogy nemzeti stratégiát alakítottak ki a romaügyben - nemzeti romastratégiának hívják , ami, azt gondolom, hogy fontos. Azt is látjuk, hogy egy program, a „Híd a munkába” elindult, de felénél ez a hídépítés meg is állt, tehát nem t udunk átmenni, nem tudnak a romák átmenni ezen a hídon, mert nem épült meg. Azért nem épült meg, mert százezer munkahelyet ígértek ebben a programban, és szeretném jelezni, hogy a töredékét sem látjuk annak, hogy a romafoglalkoztatás elindult volna. Tegnap is elmondtam, ma is kitérnék egy mondatommal arra, hogy igen, látok emelkedést a közfoglalkoztatásban, ami egyébként örvendetes, mert azt gondolom, hogy fontos lépés az, hogy a közfoglalkoztatást legalább biztosítják azoknak, akik nem tudnak elhelyezkedni . Viszont nem látom