Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 29. péntek (78. szám) - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
4180 nagyon hamar elkezdhető, és a beruházással rendkívül nagyot fog változni az a mostani rendszer, amely a közlekedési ka pcsolatok találkozását jellemzi. Szeretnénk olyan központokat építeni, amelyek egyértelműen igazodnak az elvárásokhoz, de nem lépik túl a megfelelő arányokat és mértéket, és valóban azt szolgálják, amire egyébként hivatottak. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a közösségi közlekedés rendszerének hatékonyságát az is segíti, hogy korszerű utastájékoztató rendszereket építünk ki folyamatosan, minden beruházásunkhoz kapcsolódik egyébként, és az is biztos, hogy a bérlet- és jegyrendszer egyesítése és egységesíté se a következő év végéig megtörténik. Feltett szándékunk, hogy Magyarországon könnyebben legyen tervezhető a közösségi közlekedési rendszerek igénybevétele, és az is, hogy Magyarországon bármelyik településről bárhová jegyet lehessen vásárolni. Ez egy alap vető elvárás, és azt gondolom, hogy ebben nem fogunk lemaradni Európa országaitól se a következő néhány hónapban, és a következő év végére ez el fog készülni. A vasúti fejlesztésekkel kapcsolatban sokszor elhangzott már, de még egyszer próbálom hangsúlyozn i: nemcsak motorvonatok beszerzése, hanem kulcsfontosságú transzeurópai hálózatok kiépítése is folyamatban van, illetve kezdődik. Elég, ha a DélBalatont említem, amelynek a második ütemét is rövidesen megkezdhetjük, és most van folyamatban az első üteme, Kőröshegy – Szántód, és utána pedig megyünk keresztül egészen Balatonszentgyörgyig a második ütemben. Ez a beruházás akár 2018ra be is fejeződhet. Ezen túl pedig a Békéscsaba – Lőkösháza és még komoly vonalak, akár a Rákos – Hatvan, Hatvan – Miskolc, Miskolc – Nyír egyháza vonalak is felújításra kerülnek, vagy éppen visszatérve Püspökladány környékére, látom, Bangóné képviselő asszony már visszajött, például a Püspökladány – Debrecen vonal felújítása is azonnal kezdődik, és reményeim szerint a Biharkeresztesig tartó la dányi vonal is villamosításra kerülhet. A vasúti fejlesztések szerte Magyarországon szintén arányosan és a szükségszerűségnek megfelelően kerülnek végrehajtásra, és nem beszélve arról, hogy vannak olyan, most még grandiózusnak tűnő tervek, amelyek a követk ező években láthatóvá teszik, hogy rendkívül fontos országa vagyunk a világnak, nekünk a legfontosabb, de Európának is, hiszen a tranzitforgalom szempontjából fontos kapcsolatokat tenger és tenger között az éppen Magyarországon keresztülfutó Budapest – Belgr ád vasútvonal is segíteni fogja. Vagy például láthatóan Magyarországon egyre erőteljesebb a konténervonatok beépítése és beállítása. A logisztikai központok terjedése egyértelműen ezt teszi lehetővé, és azt is, hogy ezáltal a magyar gazdaság versenyképessé váljon. Debrecenben is és más városban is, akár Budapesten Soroksáron, illetve más helyen is vannak törekvések arra, hogy ezek a központok fejlesztésre kerüljenek, a gazdasági programok keretében ezekre támogatási lehetőséget fogunk biztosítani. A magyar költségvetés 2016ban szinten tartja a mostani feladatfenntartási lehetőségeinket, és természetszerűen a fejlesztésekre koncentrál, lényegesen jobban, mint a korábbi években. 12 év szocialista kormányzás után még 10 százaléka se volt összességében annak a forrásnak megfogható és megtapasztalható, amely egyébként hazai költségvetésből direktben az utak építésére lett volna fordítva. Voltak korábban címzett és céltámogatások, amelyekről nyilvánvalóan az itt lévőknek azért van fogalma, ettől függetlenül direkt ben, egy tételben, egy évben, mint ahogy a következő évben lesz, 2016ban, 160 milliárd forint hazai költségvetésből útépítésekre nem volt fordítva. Nagyon bízom benne, hogy ez az új eszköz, amelyet az Európai Unió úgynevezett hálózatfinanszírozási eszközk ént ad a rendelkezésünkre, segíteni fog, hogy a belvízi hajózás területén is nagyot lépjünk előre. Biztosan tudja képviselő úr, bizonyára tudják a parlamentben ülők, hogy új dunai híd megépítése lesz reményeink szerint és indulhat el a következő időszakban , talán már a második félévben, Komárom - komáromi hídról beszélek - többek között, és egyértelmű, hogy a kigyűrűzési rendszer kialakítása is segíteni fog abban, hogy a Duna hajózhatósága hosszabb legyen. Szeretnénk azt a 250 napos hajózhatósági időszakot beállítani, amely egyébként elvárás is meg szerintünk lényegesen nagyobb segítséget jelenthetne a teherforgalom átcsoportosításában.