Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 29. péntek (78. szám) - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
4178 Ami nagyon fontos még: azok az idevágott, bár a költségvetéshez valamilyen módon kapcsolódó mo ndatok mindenképpen reagálást kívánnak, többek között az is, hogy azt mondta Bangóné képviselő asszony, hogy a tornatermek használata lehetetlen, hiszen nincsenek tornatermek, és nem tudják a testnevelés pedagógiai programban meghatározott részét és az öt órát hetente tartani. Mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy a testnevelés nemcsak tornateremben lehetséges. Nagyon valószínű, hogy a teremben sokan vannak, akik még gyermekkorukban, diákkorukban nem tornatermekben és nem tornacsarnokokban töltötték el a testnevelésórákat, hanem akár a szabadban vagy akár a tantermekben is. Tehát erről beszélni ilyen hangon és ilyen módon, és így a stadionépítéseket a tornateremépítésekkel összehozni nemcsak felelőtlenség, hanem azt gondolom, hogy vérlázító. Sokat nem kell szólni Bangóné hozzászólásával kapcsolatban - gondolom, lesz még, aki reagálni fog , de még egyszer mondom, az, amit néhány ember - netán önök vagy mások - megszervez, az nem az ország hangja. Ander Balázs képviselő úrnak mindenképpen szere tnék reagálni a közlekedéssel kapcsolatos felvetéseire. Először is: szerintem azt a hozzászólást egypár évvel korábban írták meg - csak néhány eleme lett most javítva , mert teljesen más a helyzet, mint amiről képviselő úr szólt. A korábbi interpellációi, pontosabban szóbeli kérdései során valamivel tárgyilagosabban beszélt a közlekedés helyzetéről Magyarországon, mint most a hozzászólásában. Mindenképpen szeretném emlékeztetni rá, hogy a mostani költségvetésben először van olyan jelentős tétel 160 milliár d forintos nagyságrendben, amely a hazai költségvetésből már a következő évben biztosítja nagyon fontos, kiemelt jelentőséggel bíró útkapcsolatok kiépítését. Ezek nemcsak gyorsforgalmi hálózatok, hanem vannak köztük másodrendű vagy éppen harmadrendű főutak is. Tehát Magyarország kormánya, a magyar kormány nemcsak a gyorsforgalmi kapcsolatok létesítésével foglalkozik, és nemcsak azokat preferálja, hanem arányosan próbálja fejleszteni valamennyi gazdasági térségünket. Itt nincsen kivétel. Ha megnézi és elolva ssa azokat az információkat, amelyek rendelkezésre állnak akár a közlekedésfejlesztési programunkból, akár azokból a listákból, amelyeket már többször a Parlament falai között is boncolgattunk, akkor láthatja, hogy valóban egy szisztematikus és arányosan a leszakadó térségek felzárkóztatásával járó program végrehajtására kerül sor. Pillanatnyilag azt tudom önnek mondani, hogy Somogy megyében is a 67es út - amely rendkívül fontos útkapcsolata annak a térségnek - meg fog épülni, ahogy korábban már hallotta, szeretnénk befejezni 2018ra, de 2016ban mindenképpen elkezdődhet az építése. Ha a közlekedésről szól, és a közösségi közlekedést kiemeli, és azt mondja, hogy nem történtek fejlesztések, mindenképpen szeretném felhívni a figyelmét rá, hogy már 100 darab f ölötti a Flirt motorvonatflottája Magyarországnak. További beszerzések is vannak folyamatban, és szeretnénk beszerezni még több mint 50+10 darab 200 vagy akár 300 személyes motorvonatot a közösségi közlekedés vasúti részének fejlesztésére. Ezen túl pedig m ost éppen Kaposvár buszflottája újul meg teljes egészében, hiszen egy 28 darabos buszbeszerzésre kaptak lehetőséget nem is olyan túlságosan régen a kormány jóvoltából. Ezért mondom, hogy tárgyilagosabban kellene hozzászólni. Én megértem, hogy a pártnak ez az elvárása, és ilyen hegyeseket kell mondani, de eddig úgy ismertem meg a hozzászólásaiból, hogy próbál valóban a helyzethez igazodóan nyilatkozatni, és próbál valóban tárgyilagos, objektív lenni alkalmanként. A kerékpárutakról is szó esett, és azzal talá n vádolt bennünket, hogy nem foglalkozunk kellőképpen a kerékpárutak építésével. Szinte friss az élmény, néhány nappal ezelőtt nyilatkoztam erről, és azt hiszem, hogy híreket olvashattak róla, hogy hol történtek kerékpárútátadások, hol történtek kerékpáro s kampányok utáni ünnepségek, és hogy milyen beruházások vannak folyamatban. Most huszonegynéhány beruházás kaphat még esélyt arra, hogy év végéig a visszamaradó forrásokból megvalósításra is kerüljön. Majdnem ötven előkészítés alatt van, és remélhetőleg, ha