Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 28. csütörtök (77. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
3975 említeni. Az egyik fejlesztési jellegű, amit 20 éve ígérnek a szatmári térségnek, ez pedig az M49es gyorsforgalmi elkerülő út, amelynek első szakasza, a GyőrŐrtelek közötti szakasz legalább 20 mi lliárd forintba kerülne. Ha minden igaz, ez 2030ig vagy ki tudja, mikorra épülne ki az államhatárig Csengersima irányába. Több ezer munkahelyet lehetne teremteni ezzel a beruházással, főleg a képzetlen munkaerőt lehetne egyébként ezáltal fölszippantani. R engeteg helyi vállalkozó jutna megrendeléshez, lényegesen javulna ezáltal az utak kihasználtsága, lényegesen csökkenne a mostani főútvonal leterheltsége, és sokkal biztonságosabbá is válthatna a közlekedés. Ráadásul a környéken megtermelt nagy mennyiségű, kiváló minőségű élelmiszert, zöldségeket, gyümölcsöket sokkal könnyebb lenne szállítani, könnyebb lenne bekapcsolni ezt a nagyon szép, de nagyon elmaradott vidéket az ország és Európa vérkeringésébe. Húsz éve ígérgetik a baloldali kormányok, húsz éve ígérg etik a különböző Fideszkormányok, és mindig tologatják, mindig húzzákhalasztják. szerintem az a probléma, hogy a mindenkori kormánypártok adott egyéni képviselője nem rendelkezik kellő érdekérvényesítő képességgel a térség érdekében - sajnos. Van két más ik jelentős problémakör az egészségügyön belül. Az egyik a mátészalkai területi kórház, illetőleg a mentőszolgálat kérdése - hosszan lehetne ragozni. Az előző ciklusban többször a parlament elé hoztam a Fidesz által 2006ban megyei közgyűlési szinten jóváh agyott, illetőleg létrehozott egészségügyi vagy kórházholding rendszerét, ami gyakorlatilag értelmetlenebbnél értelmetlenebb, több száz milliós, helyenként milliárdos beruházásokkal kilopta, kiszivattyúzta a pénzt a rendszerből. A holding nagyszerű vezetőj e, K. Zoltán sokáig élvezte a magyar büntetésvégrehajtás vendégszeretetét, csak nem elég sokáig sajnos. Előzetes letartóztatásban pihent a több fideszes politikus által félistenként tisztelt úriember. Aztán néhány hónap után csak kiengedték, és egyéb kény szerintézkedés hatálya alatt várja a jogerős ítélet megszületését. Természetesen lehet ezen mosolyogni, csak az a helyzet, hogy ha önök közül többen gyógyíttatnák a gyermekeiket, hozzátartozóikat a jelenlegi mátészalkai kórházban, valószínűleg nem mosolyog nának ennyire. Ugyanis, ha vennék a fáradságot arra, hogy elmennének, azt látnák, hogy a központi labor környékén nem lehet bezárni a vécéajtót, nem jó a világítás, elképesztő körülmények uralkodnak, sokszor nincs pénz takarítószerekre, alapvető tisztítósz erekre. Nincs pénz alapvető vérnyomáscsökkentőkre, fájdalomcsillapítókra és lázcsillapítókra, sokszor vagy a személyzet viszi be a betegeknek, vagy a hozzátartozók. Ez a helyzet. És nem a személyzetet meg nem a kórházban dolgozó orvosokat hibáztatom. Minde n tiszteletet megérdemelnek, mert ők viszik a vállukon még ezt a rendszert. Ha egyszer ők is megunják, és elmennek külföldre, akkor nem tudom, ki fogja gyógyítani a környéken élő embereket. Legalább 100 millió forintos pluszfinanszírozásra lenne ahhoz szük ség, hogy a legszükségesebb, legminimálisabb feltételeket biztosítani tudjuk. Örülünk annak, ha fejlesztik a kórházat. Egyelőre még egy régi, valamikori műemléki épület elbontásánál járunk, hogy aztán mi lesz ebből, azt nem tudhatjuk. Végül, de nem utolsós orban a mentőszolgálat helyzetére szeretnék kitérni. Itt is az alapvető feltételek biztosításához legalább egy plusz 100 millió forintos forrásra lenne szükség. Ráadásul ez a környék, mivel 140150 ezres ellátotti körzetről beszélünk, kérem szépen, igazán megérdemelne egy koraszülöttmentőt és egy sokkal korszerűbb szülészeti ellátást. Nagyon remélem, hogy ezen módosító indítványok közül legalább néhányat támogatni tudnak. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönö m szépen. A kormány nevében Szabó Zsolt államtitkár úr kért szót. Öné a szó. SZABÓ ZSOLT nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtá rsaim! Ahogy itt hallgattam a vitát, elgondolkodtam, hogy a költségvetésbe, ami teljesen objektív elem, és tisztán matematikán, számokon alapul, mérleg két oldala két serpenyővel, hogy lehet ennyi szubjektív elemet, úgynevezett