Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 28. csütörtök (77. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - PÓCS JÁNOS (Fidesz):
3971 ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Visszatérünk az előre bejelentett felszólalók felszólalásaihoz. Pócs János képviselő úr következik, a Fidesz képviselője. Tessék! PÓCS JÁNOS ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisz telt Államtitkár Úr! A költségvetés vitájához szeretnék magam is hozzászólni, bár Gőgös képviselő úr megnyilvánulása után elég nehéz, hiszen a költségvetéssel kapcsolatban a tapolcai választástól a bútorbeszerzésig sok mindenről szólt a képviselő úr, többe k között - mint minden héten - ismertette velünk, hogy milyen érzés egy nap kétszer ebédelni. (Gőgös Zoltán: Valamit nem értesz, öreg!) Azt sajnálom, hogy a költségvetés vitájában Gőgös képviselő úr nem nevesíti meg a Hortobágyi Nemzeti Parkügyben, aki me llett mindig határozottan kiáll, csak a nagyiváni Döbrögiként elhíresült Lajtos István (Gőgös Zoltán: Az kicsoda?) érdekeit védi (Gőgös Zoltán: De ki az?! Életemben nem láttam, figyelj!) , aki több ezer hektár állami földet Hortobágyon a földtörvény kijátsz ásával, az önök asszisztálásával tudott használni (Gőgös Zoltán: Életemben nem láttam!) , úgy, hogy napi szinten egymillió forint támogatáshoz jutott. (Gőgös Zoltán: Sosem láttam!) Gőgös képviselő úr, nem tudom, hogy akkor panaszkodott vagy dicsekedett, ami kor arról szólt, hogy országos szinten harminc telefont is szokott kapni. Gondolom, hogy a szimpatizánsoknak a köre ennyire csökkent, ha országos szinten ennyi telefont kap, hiszen a képviselők csak egy választókörzetből naponta több telefont szoktak kapni . (Gőgös Zoltán: Sosem érnek el benneteket, azt mondják!) Persze a magam részéről a képviselő úrnak a véleményét tiszteletben tartom (Gőgös Zoltán: Sosem érnek el!) , annak jegyében, hogy nehéz elhinni valakiről, hogy igazat mond, ha tudjuk, hogy a helyében hazudnánk. Tisztelt Képviselőtársaim! Visszatérve a költségvetés vitájához: aki kívülről figyeli a 2016os költségvetés kapcsán zajló vitákat, az előtt egy igen vegyes kép rajzolódik ki azzal kapcsolatban, hogyan lehet megítélni az előttünk lévő pénzügyi tervezési dokumentációkat. Ha pusztán a hosszú táblázatokat és az alátámasztó szövegeket böngésszük, számunkra is nyilvánvaló, hogy hol lehetne esetleg még több, melyek azok a célok, amelyekre jó volna még több pénzt szánni. De azt is látnunk kell, hogy me lyek azok a sorok, amelyekkel különösen elégedettek lehetünk, melyik az az egyegy szektor vagy csoport, amelyhez mindannyian reményeket fűzhetünk. Egy költségvetés valamilyen szinten mindig alku és kompromisszum kérdése. Könnyű kritizálni, de talán lehetn e elismerni is. Ahhoz, hogy lássuk, ezúttal milyen alku született, egy lépéssel távolabbról kell szemlélni a költségvetést, ahogy olykor a tárgyakat is. Egyegy tágasabb látószögben már mindenki előtt látható, hogy Magyarország gazdasága növekvő pályán van , hogy hazánk nemzetközi megítélése gazdasági szempontokból is javul, hogy azok a nemzetközi hitelminősítő intézetek is javítanak az ország besorolásán, amelyek számára ez olyan, mint ha a fogukat húznák. (15.20) A korábbi évek pozitív folyamatainak köszön hetően a munkanélküliség csökken, a belső fogyasztás pedig élénkül; persze lehet ebben a tágabb síkban is negatív dolgokat keresni és találni. Még ha soha nem látott mértékben is, a jövő évben 70 milliárd forinttal csökken az államadósság, akkor is mondhat juk, hogy többet szeretnénk, miért ennyi, miért nem több, de tény, hogy az elmúlt évek megfeszített munkájának köszönhetően Magyarország továbbra is a növekedés, a gyarapodás útjára lépett és ott is marad. Ebből a nézőpontból már egyértelmű, hogy a 2016. é v költségvetése miért lett az adósságcsökkentés költségvetése. Ebből a növekedésből a lehetőségekhez mérten az ország minden lakójának profitálnia kell a következő évben: jövőre ebben az országban mindenkinek kevesebb adót kell fizetni, valamennyivel minde nkinek több marad a pénztárcájában. Amikor egy ilyen költségvetésről, az adócsökkentés költségvetéséről beszélünk, amelynek elsődleges kedvezményezettjei a társadalom alappillérei, a gyermekeket nevelő családok, és amelynek fontos célja a foglalkoztatás nö velése, a munkahelyteremtés, cél, hogy továbbra is több