Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 28. csütörtök (77. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - KEPLI LAJOS (Jobbik):
3957 A módosítómban javaslom szinten tartani az autistaotthonok, az ért elmi sérültek és halmozottan fogyatékos személyek ellátását biztosító lakóotthonok támogatását. A 2015ös évi szintet kell megtartani, évi 190 millió forintos összeggel. Szeretném hangsúlyozni, hogy az új országos fogyatékosságü gyi program szellemében folytatni fogjuk a fogyatékos személyek kitagolását, a 201420as időszakban 36 milliárd forintot tervezünk erre európai uniós forrásból, hogy folyamatosan biztosítva legyen a kitagolás folyamata, illetve fel legyen gyorsítva ez a f olyamat. Nagyon fontos még az akadálymentesítés is, a korábbi fogyatékosságügyi program és az intézkedési terv alapján 5,2 milliárd forint volt biztosítva erre, és az új program, új intézkedési terv alapján 2020ig 8,5 milliárd forintot tervez erre a kormá ny, elsősorban közszolgáltatások hozzáférésének biztosítására. Nagyon fontos megemlíteni azt is, hogy a korábbi tapasztalatok alapján nem mindenhol úgy sikerült az akadálymentesítés, ahogyan kellett volna. Nem volt szakszerű a megoldás, amit választottak. Ennek a kivédésére egy 1,5 milliárd forintos, úgynevezett követési projektet fogunk biztosítani, hogy valóban szakszerűen történjen meg az akadálymentesítés az élet minden területén. Végül szeretném megemlíteni, örülök neki, hogy biztosítva van a sport és a fogyatékossport területén a jövő évi olimpiai és paralimpiai részvétel, illetve az arra való felkészülés is. Csatlakozom Révész Máriusz képviselőtársamhoz, én is nagyon bízom abban, hogy a szociális ágazat az ez évi bérkiegészítéssel együtt valóban beind ítja a szociális életpályamodell felépítését, és ezzel teljesítjük a szociális ágazatban dolgozók igényeit és ennek biztosítását. Ez egy olyan feladat, amivel még adósak vagyunk, és remélem, hogy teljesíteni fogjuk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypár tok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr, és a jeltolmácsnak is köszönöm szépen a munkáját. Most pedig Kepli Lajos képviselő úr következik, a Jobbik képviselője. Tessék! KEPLI LAJOS ( Jobbik ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak ! Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök, hogy Nagy István államtitkár úr is a teremben tartózkodik, merthogy ma ismét a Földművelésügyi Minisztérium, illetve azon belül is a környezetvédelemmel kapcsolatos kiadások, illetve a költségvetés ezzel kapcsolatos szá mai volnának a fő témái a felszólalásomnak. Hiszen ma már szóba kerültek ezek a számok, és szeretném, ha államtitkár úr rendet rakna e tekintetben a képviselőtársak, illetve a felszólalásokat figyelők fejében, hiszen többek között én sem értem azt, hogy ug ye, megtörtént április 30i határidővel a környezetvédelmi hatóságok integrálása a kormányhivatalok alá. Egyedül a másodfok, az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség maradt a Földművelésügyi Minisztérium hatáskörében. Na most, a szám ok a költségvetésben ezt nem tükrözik, hiszen fillérre pontosan ugyanaz az 5 milliárd 106,9 millió forint, ami tavaly a környezet- és természetvédelmi hatósági szervek finanszírozására szerepelt a Földművelésügyi Minisztérium számai között, ugyanaz szerepe l most az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség címszó alatt. Tehát kizárólag a másodfok, ami ott maradt a Földművelésügyi Minisztériumnál, kapja meg ezt a támogatási összeget. Viszont a tíz területi felügyelőség, amely bekerült a ko rmányhivatalok hatásköre alá, gyakorlatilag semmiféle plusz személyi juttatást, a több száz fős személyi állomány, ami most bekerült a kormányhivatalok felügyelete alá, semmilyen plusz személyi juttatásra forrást nem kap. Hiszen ugyanaz a szám szerepel a j árási és megyei kormányhivatalok személyi juttatásainál, mint ami a tavalyi évben, nem értjük, hogy hová tűnt el ennek a több száz embernek a fizetése, és hogyan lesz biztosítva így a környezetvédelmi hatóságok működése a kormányhivatalok berkeiben.