Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 28. csütörtök (77. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik):
3943 A kormány másik, egészségügyet érin tő javaslata, hogy a háziorvosok mentességet kapjanak a helyi iparűzési adó alól, ami nagymértékben segíteni fogja az ágazatban dolgozók megtartását. A kormány továbbá teljesíti egy másik ígéretét is, miszerint a költségvetés lehetőségeihez mérten csökkent i a bankadó mértékét is. Ez kifejezetten jó hír a bankszektornak és valószínűleg a gazdaságnak is. A bankadó drasztikus csökkentése javíthatja a hitelezést és ezáltal felgyorsíthatja a gazdasági növekedést, ugyanis az adó mértéke 2016. január 1jétől a mér legfőösszeg 0,53 százalékáról 0,31 százalékra fog csökkenni. Ezzel az intézkedéssel körülbelül 60 milliárd forinttal csökken a bankok adóterhelése, remélhetőleg ezzel egyidejűleg a hitelezési aktivitásuk is nőni fog, segítve ezzel a magyar gazdaság fejlődé sét. Pozitív az is, hogy a kormány ezen adó esetében is felelősségteljesen jár el, hiszen nem egyik napról a másikra szünteti meg, hanem csak fokozatosan, így nem jelent olyan nagy terhet a költségvetésnek. Most már kijelenthetjük, hogy az úgynevezett kríz isadók bevezetése, a 201011. évi válságkezelés sikeres volt, hiszen a magyar gazdasági modell bizonyította életképességét, minden makrogazdasági mutató javul az utóbbi időben, és elindult a növekedés is. A másik terület, ahol a kormány könnyítést ígér, az az adminisztrációs terhek csökkentése. Az államreform II. program keretében vizsgálják annak lehetőségét, hogy milyen illetékeket, díjakat lehet megszüntetni, illetve csökkenteni. Ezzel az intézkedéscsomaggal közel 10 milliárd forint maradhat az emberekné l. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Így szolgálja tehát a 2016. évi költségvetés a polgárok érdekeit is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Most Mirkóczki Ádámnak, a Jobbik képviselőjének adom meg a szót. MIRKÓ CZKI ÁDÁM ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is alapvetően rendészeti kérdésekhez szeretnék hozzászólni. Igyekszem nem megismételni azokat, amelyek már akár ellenzéki, akár kormánypárti padsorokból a t émában elhangzottak, tehát én most a számokat és a különböző költségvetési tételeket nem sorolnám el. Viszont szeretném azért tisztázni elsősorban kormánypárti képviselők irányába, hogy azt a nagynagy sikerpropagandát, mely szerint 2010 óta mi rendet tett ünk, elkötelezettek vagyunk, mindent megtettünk, ezt azért vagy fejezzük be, vagy akkor a mérleg másik serpenyőjébe tartozó negatívumokat, ami egyébként a realitás és a valóság, azt tegyük hozzá. A rendőrség esetében korábban ellenzéki felszólalásban elhan gzott, hogy ott vannak a dologi kiadások, amin most lehet vitatkozni, hogy az egyik sorban növekszik, a másikban csökken, egy tény: mindennapos probléma, és tessék megkérdezni körzeti megbízottakat, tényleges járőrszolgálatot teljesítő rendőröket, alapvető probléma az, hogy az adott hónap másodikharmadik hetében elfogy az üzemanyagkvóta. Nincs, saját zsebből tankolnak kistelepülésen a körzeti megbízottak. Ez a helyzet. És ezt az önök kormánya öt év alatt nem tudta teljesíteni. Lehet ezt tagadni, hogy van; a valóság az, hogy nincs. Nem én mondom, hanem általam megkérdezett rendőrök, hogy ez tényleg igaze. Mert az ember ezt nem akarja elhinni, hogy egy rendőr az ő fizetéséből saját maga tankol, és kistelepüléseken megteszik a rendőrök, hiszen mindenki ismer mindenkit, és mondjuk, a falu lakossága benne bízik. Nem fogja azt megtenni, hogy azt mondja egy hozzá forduló állampolgárnak, hogy bocsánatot kérek, nem tudok már tankolni a keretből, úgyhogy nem megyek. Ilyet nem mond a rendőr, zsebbe fog nyúlni és elmeg y, minden tisztelet az övé. De még egyszer mondom, azért ezeket az alapvető problémákat lássuk be. És ami a legfontosabb: lehet azt mondani… - sajnálom, hogy Kontrát államtitkár úr éppen nem figyel. (Dr. Kontrát Károly az ülésterem bejáratánál telefonál.) Mindegy, biztos el fog hozzá jutni. Lehet azt mondani, hogy minden településen van rendőr. (Dr. Kontrát Károly visszatér az