Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 28. csütörtök (77. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): - ELNÖK: - DR. VAS IMRE (Fidesz):
3907 DR. SCHIFFER ANDRÁS ( LMP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is, Pósán képviselő úrnak mondanám, hogy a mellébeszélés t jó lenne abbahagyni. Az a helyzet, hogy 2007, 2008 óta több száz milliárdot vontak ki az oktatásból, így felemelkedő pályára Magyarország soha nem fog állni. A másik pedig: pusztán arról beszéltünk, hogy miközben van GDPnövekedés, akkoraamekkora, nem t úl sok, az oktatás GDParányos részesedése folyamatosan csökken. Amikor Font elnök urat hallgattam, a végén már majdnem megtapsoltam, olyan gyönyörűen beszélt. Az a helyzet, hogy teljesen úgy nézett ki, mintha a 2009es Magoszvezetőt hallgatná az ember. A probléma az, hogy teljesen más agrárpolitikát folytatnak. Egyetértünk abban, hogy alapvetően a munkaerőigényes kis- és középbirtokot kellene támogatni. Akkor az a kérdésem, hogy amikor a Jobbik meg az LMP beterjeszti Ángyán Józsefnek a nemzeti vidékfejle sztési stratégiáját, miért szavazza ezt le a FideszKDNP. (Font Sándor: Mert elavult stratégia!) Vagy akkor, amikor az LMP 2013ban javaslatot tett egy 1200 hektáros abszolút birtokmaximumra, ezt Font Sándor miért szavazza le? Vagy akkor, amikor van működő ökológiai mezőgazdasági mintagazdaság Kishantoson, miért járulnak hozzá ahhoz, hogy a földművelésügyi tárca ezt beszántsa? Egyetértünk abban, hogy óriási bűn volt, hogy a rendszerváltás után a feldolgozóipart gyakorlatilag lenullázták, ledózerolták, nincs miről beszélni. Azt az apróságot azért mellé lehetne tenni, hogy akik ebbe a leginkább belehajszolták az Antallkormányt, pontosan a liberális pártok, azok között is a legszélsőségesebb, a Fidesz volt 1990 és 1992 között. A kérdés viszont az, hogy ha újra akarjuk teremteni a feldolgozóipart Magyarországon 2018tól, akkor megszavazzáke például az LMPnek azt a javaslatát, hogy legyen egy közösségi gazdaságfejlesztési alap, amiből például szövetkezéseket lehet támogatni, hogy a helyi termékeket el lehessen juttatni a piacra. Vagy ha a feldolgozóipart akarja újranöveszteni Font Sándor, miért nem követeli a kormányától, hogy mondjon világos nemet az európaiamerikai szabadkereskedelmi egyezményre, hiszen ha ez hatályba lép, soha nem lesz Magyarországon hazai f eldolgozóipar. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Végezetül, ha egészséges élelmiszereket akarunk, ha egészséges élelmiszerekkel akarunk versengeni, nem lehet a környezetvédelemtől 300 milliárd forintot elvonni. Köszönöm szépen. ( Taps az LMP soraiból.) ELNÖK : Most visszatérünk a normál felszólalásokhoz. Ennek keretében Vas Imre képviselő úrnak adom meg a szót. DR. VAS IMRE ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány állá spontja megalakulása óta világos, a rend és a közbiztonság az egyik legfontosabb terület, ahol az államnak meg kell felelnie, így ezzel összhangban a jövő évi költségvetésben is komoly jelentőséget kap a közrend és a közbiztonság kérdése. Magyarország korm ánya kiemelt ügynek tekinti a közbiztonság megerősítését, a nemzetközi és a hazai terrorizmus elleni fellépést, az emberi élet és értékek védelme érdekében a katasztrófavédelem fejlesztését, a kis és nagy értékű bűncselekmények felderítését és a büntetések végrehajtását. Ezeket a változásokat tartalmazza a kormányprogramunk is, és ennek megfelelően a 2016. évi költségvetés biztosítja a kormány e vállalásainak megvalósulását. Elmondható, hogy napjainkban lezárult a válságkezelés, és stabilizálódott a magyar gazdaság. Ennek eredményeként folyamatosan növekszik a rendőrség létszáma, új gépjárművekkel és kapitánysági épületekkel javítottuk a munkakörülményeket. A legjelentősebb eredménynek ezen a területen az életpályamodell és az ezzel együtt járó illetményfejl esztés bevezetése tekinthető. A kormányprogramban meghatározott célokkal összhangban a Belügyminisztérium és az irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek alapvető