Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 27. szerda (76. szám) - Az e-kártya megvalósításához szükséges egyes törvények, valamint az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DUNAI MÓNIKA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
3853 hatékonysága, a közszolgáltatások színvonalának emelése, a közügyek jobb átláthatósága és az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében - törekszik az új műszaki megoldásoknak és a tudomány eredményeinek az alkalmazására.” Az alkotmány imént idézet t mondatával tulajdonképpen kötelezettséget vállaltunk, hogy a technológiai fejlődés eredményeit felhasználjuk a közigazgatás korszerűsítésére, a bürokrácia csökkentésére az állampolgárok életének megkönnyítése érdekében. Az elektronikus személyazonosító k ártya feltételeinek jogszabályi megteremtése véleményem szerint a legkiválóbb példa lehet a kor technikai vívmányainak hatékony, állam általi felhasználására. A kormány törvényjavaslata egyfelől az ekártya megvalósításához szükséges törvénymódosításokat t artalmazza, másfelől az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény módosítására irányul. Szeretném felhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy a következő két fogalom nem elválasztható és nem elvá lasztandó egymástól. Ez a két fogalom az elektronikus közigazgatás és az információbiztonság, vagy ha úgy tetszik, az adatvédelem. Miközben mindent meg kell tennünk a hatékonyság, az állampolgárok kényelme érdekében, ez nem mehet sohasem a biztonságuk, a b iztonságunk rovására. Sőt, ha lehetőségünk nyílik rá, ezt folyamatos fejlesztéssel, módosítással erősítenünk kell. Az adatvédelmi szabályokat minden körülmények között be kell tartani. (19.40) A célhoz kötöttség elvének és az adatok összekapcsolása tilalmá nak érvényesülnie kell az alkalmazás során. Már 2008ban, az online személyazonosítás egységesítése jegyében elkészült az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban az elektronikus személyi igazolvány bevezetésének koncepciója, ám a szocialista kormány, min t annyi minden másban, itt sem lépett a tettek mezejére. Az ebben a ciklusban elfogadott, az egységes elektronikuskártyakibocsátási keretrendszerről szóló 2014. évi LXXXIII. törvény megteremtette a különböző kártyák egyesítésének keretfeltételeit. Az Eur ópai Unió 2014ben elfogadott 910/2014/EU rendelete középpontjában pedig az elektronikus személyazonosítás határokon átívelő egységesítése áll. Az EU 16 tagországa már elektronikus személyazonosító kártyát bocsát ki. Az eszemélyiigazolvány legnagyobb sike rtörténete talán leginkább Észtországhoz köthető. Itt ugyanis az eszemélyiigazolvánnyal okmányirodai, földhivatali, közjegyzői ügyek, iskolai beíratás is intézhető elektronikusan, sőt az még tömegközlekedési bérletként is használható. Az észtek kártyáju k segítségével elektronikusan voksolhatnak a helyhatósági, a parlamenti választásokon, a népszámlálást is ennek segítségével bonyolították. 2012ben, vagyis három évvel ezelőtt a lakosság 90 százaléka rendelkezett elektronikus kártyával. Hazánkban az elekt ronikus közigazgatás kiterjesztésével kapcsolatos feladatokról szóló 1743/2014es kormányhatározat 9. pontja alapján létre kell hozni az elektronikus tárolóelemet tartalmazó, személyazonosításra és elektronikus aláírásra alkalmas okmányt, amely biztosítja az állampolgárok számára, hogy egyetlen okmány használatával intézhessék hivatalos ügyeiket, kiemelten az adóigazgatási eljárásokat és a társadalombiztosítási ellátások igénybevételét. Ezáltal legyen alkalmas a tajkártya és az adóigazolvány kiváltására, és legyen alkalmas egyes közlekedési szolgáltatások igénybevételére is. Úgy gondoljuk, hogy az ekártyától elvárt funkcionalitást leghatékonyabban a személyazonosító igazolvány fejlesztésével lehet elérni. Az elektronikus személyazonosító kártya tehát egysze rre szolgálhat adóigazolványként, tajkártyaként vagy éppen útlevélként. Az ekártya ezenfelül alkalmas lesz arra, hogy az igénylő erre irányuló szándéka esetén - és ezt szeretném kiemelni még egyszer: az igénylő erre irányuló szándéka esetén - támogassa az egységes elektronikuskártyakibocsátási keretrendszer bevezetésével létrejövő keretrendszer szolgáltatásainak az igénybevételét. Ez a megoldás folyamatosan bővülő felhasználási lehetőségeket eredményezhet, és megteremti az alapjait annak, hogy az állampol gárok egyetlen