Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 27. szerda (76. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
3836 érték keletkezhetne. Látunk viszont benne brit korrekciót, látunk egy 21 milliárdos tételt, amelyből Magyarország adófizetőivel önök közvetlenül támogattatják NagyBritanniát, mert az annyira szegény ország é s biztosan rászorul erre. Meg sem kísérelték ezt az arcátlan és felháborító tételt újratárgyalni, ami önmagában szegénységi bizonyítvány a kormányzat tekintetében. Elmondhatjuk azt is, hogy mi hiányzik ebből a tervezetből. Megint nincsen otthonteremtési pr ogram, nincs egy tisztességes, állami hátterű bérlakásépítési és otthonteremtési program. Az, hogy a szocpolt némiképp megpróbálják kiterjeszteni vagy akár átnevezni, kereskedelmi bankokon átfolyatni a forrásait, nem mondom, hogy rossz dolog, ne vitassuk e l. Lehet, hogy egykét embernek segít, de rendszerszinten nem fogja tudni a magyar fiatalokat megállítani a tömeges kivándorlásban, ha azt látják, hogy a KSH szerinti átlagfizetésükből 15 vagy 20 év alatt sem tudnak összespórolni ma Magyarországon egy laká sra vagy egy kisebb házra, mert egész egyszerűen látják, hogy ezt nem tudják megtenni, GDPnövekmény ide vagy oda. Hozzáteszem: jó lenne nem csak GDPről beszélniük ez esetben, jó lenne a külföldi társaságok és a profitot kivonó társaságok tevékenységének kivonása után meghatározni azt is, hogy hol áll a magyar nemzetgazdaság. Ehhez jó lenne egy nemzeti vagyonleltár, amit önök nem készítettek el, és többéves lemaradásban vannak ezen vállalásukkal kapcsolatban is. (18.20) Azt is látnunk kell, hogy amíg a mi nimálbér és a meghatározott létminimum között még mindig egy 20 ezer forintos szakadék tátong, s ezt nagymértékben nem tudták csökkenteni az utóbbi években, addig felzárkózásról és széles társadalmi osztályok hatalmas életlehetőségeiről, új esélyeiről besz élni legalábbis demagógia. Azt kellene tehát látnunk, hogy ha csak az adórendszert vizsgáljuk, akkor a bevételek egyharmadát e tekintetben áfabefizetésekből származtatják - itt említettük az európai uniós rekorder 27 százalékos áfát , de azt is látjuk, ho gy az a 215 milliárd forint, amivel nőnek az innen származó pénzügyi források várakozásai, magasabb összeget képviselnek, mint a tavalyi mérték. Akkor hogyan tudunk adócsökkentés költségvetéséről beszélni? Hogyan tudnak önök könnyítésekről beszélni abban a z esetben, ha a személyi jövedelemadó 1 százalékos engedménye után is előáll az a helyzet, hogy tavaly 1640 milliárd forintot vártak ebből az adótípusból, most pedig 1658 milliárd szerepel mellette? Nyilvánvaló, hogy lehet ezt kipörgő gazdasági hatásokkal, a befizetők körének szélesedésével is részben magyarázni, de tömeges szinten jelentkező engedményről beszélni akkor, amikor a költségvetésben ezen adósoron a várakozás növekszik, tehát a személyi jövedelemadóból várt bevételük növekszik annak ellenére, ho gy önök állítólag engedményt tesznek, legalábbis érdekes, magyarázatért kiált. El kell mondjuk azt is, hogy amíg nem következik be egy járulékforradalom, tehát amíg ahhoz, hogy a munkavállaló hazavigyen 68 700 forintot, a munkaadója az államnak 66 ezer for intot köteles fizetni, addig nem tudom, hogyan várják a magyar gazdaság kifehéredését, kifehérítését. Önmagában tehát látható, nagyon sok probléma szerepel ezen költségvetési tervezet kapcsán. Nem válaszol a kivándorlási spirál által felvetett problémákra, még a bevándorlásra sem eléggé, hiszen önálló határőrség újjáépítése, felszerelése nem szerepel benne; de nem válaszol Magyarország legnagyobb katasztrófájára sem, ez pedig a népesedési krízis. Hiszen láthatjuk, hogy minden, egyébként jó kísérletek, de mé gis apró kísérletek ellenére a legújabb statisztikák megint azt mutatják, hogy hibahatáron belüli az élve születések számának növekménye, és én ennek is nagyon örülök, annak a 3 egész akárhány tized százaléknak, de a halálozások száma megint 15 százalékkal nőtt időarányosan. Tehát a magyarság népességfogyása megint csak olyan szinten áll, hogy rohamos, nem sikerült lassítaniuk, nem sikerült megállítaniuk, tehát minden egyes költségvetési döntésük mögött azon szemléletnek kellene húzódnia, hogy a magyar népe sségfogyást először lassítsák, majd megállítsák, végül pedig a gyarapodás irányába fordítsák ezt a nemzetet. Ezért tesszük meg jobbító javaslatainkat, és úgy érezzük, hogy kutya kötelességük ezekről legalább érdemi tárgyalást folytatni, még egyszer mondom, minden magyar állampolgár érdekében. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)