Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 27. szerda (76. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - ELNÖK: - HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik):
3815 megnyert, s emellett - ami az előbbiekben is elhangzott - azt a kis ajándékot is megkapta a szociálisan érzékeny kormányzattól, hogy a koncessziós díjat levonhatja a játékadóból. Ez tényleg nagy szó! De gondoljunk csak bele, ha a magyar k ormányzat annak az ajándéknak, amit Andy Vajna megkaphatott az elmúlt években, és az idén is meg fog majd kapni, csak a tizedét a szociális ágazatra költötte volna, a szociális ágazatban dolgozó munkásokra, akkor vajon milyen bérfejlesztést lehetett volna megvalósítani? (16.40) Sajnos, ez nem történhetett meg, tehát azt gondolom, hogy a szociális érzékenység területén egy picit talán még valamit kellene javítani és csiszolni, tisztelt Firtl Mátyás képviselőtársam. Na, de visszatérve arra, hogy mit is tartal maz ez a költségvetés. Kósa képviselőtársunktól az imént meghallgathattuk, hogy amiről szól a költségvetés, az benne van a számokban, csak ki kell olvasni belőle. Kérem tisztelettel, én ezt tettem, és a következőt tudom önöknek mondani. Amit ki lehet olvas ni a számokból, az egyrészt filléreskedés, ami a közszolgáltatások finanszírozását illeti, ugyanakkor viszont igen meglepő nagyvonalúság - hogy azt ne mondjam: költekezés - a kormányzat házipénztárával kapcsolatban. Csináltunk egy érdekes gyors felmérést, hogy megnézve a költségvetés 1es mellékletét, tehát a táblázatot, és az abban szereplő fejezeteknek a fejezeti általános tartalékait, illetve a fejezeti stabilitási tartalékokat összeszámítva, illetve egy nagyon kevés részét a dologi kiadásoknak, illetve további olyan rendkívül nagyvonalú, ugyanakkor káros beruházást is ideszámítva, amit mi vitatunk, ez mintegy 450 milliárd forintnyi olyan pénz, amit a kormányzat, mondhatjuk, gyakorlatilag saját kényekedve szerint költhet el. És hozzá kell hogy tegyem, eb ben nincsen benne az Országvédelmi Alap, mielőtt azzal vádolna meg önök közül bárki, hogy olyasmire gondolunk, amit egyébként a törvény megtilt, tehát hogy az általános tartalékkeretet szeretnénk felhasználni, és ezáltal Magyarország stabilitását veszélyez tetni. De mi is az a bizonyos filléreskedés, amire gondolok? Az önkormányzati fejezetre áttérve, a 2. és 3. melléklet tartalmára, el kell hogy mondjuk általánosságban, hogy már 2015ben is igen szorosra fogta a kormányzat a feladatfinanszírozás rendszerét, 649 milliárd forinttal számolt a 2015ös évben, de a 2016os évben is csak 0,6 százalékos bővítményt látunk itt, noha tudjuk, hogy az önkormányzatok által ellátott közszolgáltatások az egyik legfontosabb eleme az emberek kényelemérzetének, és a legfontosa bb olyan közszolgáltatásokat látják el, amelyek alapvetően a családokat is segítik. Itt vannak például rögtön a településüzemeltetésre fordítható pénzek, amelyekből 42 tétel ugyanaz, mint korábban volt, ezek közül csak további 9 változik, összességében azo nban azt kell mondanunk, hogy 3,1 milliárddal csökken az erre fordított pénzeknek az összessége. A kulturális feladatokra ugyanakkor 2 százalékkal többet költ a kormányzat, ami nagyon nagy szó, már egy kicsit meg is haladjuk a hivatalos inflációs arányt. U gyanakkor meglepő, hogy a színház, tánc- és zeneművészeti szervezetek támogatása - függetlenül a nemzeti besorolású kategóriától - csak három csomagban van most feltüntetve a 2es mellékletben, és tudjuk, hogy az Áht. is e tekintetben változni fog, de én azt gondolom, hogy ez egy olcsó konfliktuskerülés egyrészt a kormányzat részéről, másrészt pedig nyilvánvalóan majd egy kormányrendeletben a későbbiek során fognak az egyes szervezetek támogatásáról dönteni, ami számomra azt üzeni, hogy nyilván a házi kedv encek fognak majd itt is jobban járni. A pénzbeli szociális ellátásokra, azaz bizonyos értelemben a segélyekre az idei évben még 25 milliárdot szánt a kormányzat, na, jövőre már csak 1 milliárdot fog szánni. Tudjuk, hogy ez azért is van, mert nagyon sok te kintetben a feladatokat átrendezte a kormányzat, tehát az önkormányzatoktól a feladatellátás átkerült a járásokhoz. De azt is tudjuk, hogy sok esetben azok, akik bizonyos fajta ellátásokra szorulnak és ellátásokat kérnek, azok nem fognak a járásig elmenni, hanem ott, az önkormányzattól fogják továbbra is kérni a különféle települési támogatások lehetőségét.