Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 27. szerda (76. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - ELNÖK: - KÓSA LAJOS (Fidesz):
3809 Miközben folyamatosan beszéltek arról, hogy az egészségügyben, az oktatásban milyen a helyzet, nagyvonalúan teljesen elfeledkeztek arról, vagy nem említették meg, hogy például ez a költségvetés nem e gyszerűen csak az adócsökkentés költségvetése, nyugodtan mondhatnánk ezt az életpályamodellek költségvetésének is, hiszen a teljes oktatási rendszerben életpályamodellt vezettünk be, és ebben a költségvetésben az életpályamodell folytatásának a pénzügyi al apjai benne vannak, aminek kapcsán egyébként 2018ra a szándékok szerint a teljes oktatási ágazatban 50 százalékkal fog nőni a bér. Ha ahhoz hozzátesszük, amiről szintén nem beszéltek egyáltalán, hogy az inflációs környezet hogyan változott, hogy a 2008as , ’09es, ’10es évekhez képest lényegében nincs inflációs környezet, tehát minimális az infláció, akkor ez lényegében reálbérben jelenik meg. Főleg, ha még azt is hozzátesszük, hogy a személyi jövedelemadó is csökken folyamatosan, és szeretnénk tovább is csökkenteni, akkor ez lényegében valóban az ebben az ágazatban dolgozók életét könnyíti. Erről egyszerűen elfeledkeztek. Elfeledkeztek arról, hogy ebben a költségvetésben új életpályákat is fogalmazunk meg, hiszen a katonai szolgálatot ellátók teljesen új életpályamodellt alapozhatnak meg ebben a költségvetésben: elfogadtuk a katonai életpályáról szóló modellt, az új szabályokat, amelyek ezt meghatározzák, és a költségvetésben itt vannak a számok. Ugye, megkaptuk az ellenzéktől annak idején, amikor ez a vit a folyt a parlamentben: ó, majd hisszük, ha látjuk a költségvetésben a számokat! Szép, szép ez, de lárifári, majd ha a számok…! Itt vannak a számok, senki nem mondta azt, hogy elnézést kérünk a kormánypártoktól, mert nekik van igazuk, és mi rosszindulatúan nem beszéltünk valóságot, egészen egyszerűen azért, mert olyanokat feltételeztek, amiről lehetett akkor is tudni, hogy nem lesz igaz. Azt akkor is elmondtuk. Természetesen nem gondolom, hogy bármelyik ellenzéki fárasztaná magát azzal, hogy egyszer azt mon dja, hogy igen, tévedtünk, a kormánypártoknak van igaza. Nem is erre vágyom, csak akkor tényszerűen rögzítsük le, hogy ami nagyvonalúan elkerülte az ellenzék figyelmét, a katonai életpályamodell és az azt megalapozó számok itt vannak a költségvetésben. Csa k a honvédelmi költségvetésben közel 50 milliárd forinttal van több, mint az előző éviben. Köszönhetően nemcsak az életpályamodellnek, hanem annak is, mert a kormány egy másik ígéretét is szeretné betartani, amit a walesi NATOcsúcson újra megerősítettünk, nevezetesen, hogy a katonai költségvetést folyamatosan a GDP arányában növeljük. Akkor is ezt meghazudtolták az ellenzékiek, majd most, amikor itt a valóság, hogy ez az ígéret is megvan, akkor ettől is eltekintenek. De a rendészeti és a rendvédelmi dolgoz ók életpályamodellje is benn van ebben a költségvetésben. Tehát nemcsak a rendőrök, a katasztrófavédelmisek, mások, akik ennek az életpályamodellnek az alanyai, azok is jobban járnak, és átlagosan 30 százalékkal emelkedik a fizetésük. Ezt egészen egyszerűe n úgy kommentálták, hogy drámai a helyzet a reáljövedelmek területén. Arról sem beszéltek egyébként, hogy a tavalyi évben - most már látjuk a számokat - a reálbér emelkedett. Tehát az azt jelenti, hogy átlagban 4 százalék fölötti a reálbéremelkedés, ennyi vel kerülnek jobb pozícióba az emberek, akik egyébként egyre nagyobb számban dolgoznak is ráadásul. Ehhez képest az idei költségvetésben - a költségvetési számokból világosan kiderül - legalább 2,5 százalékos reálbéremelkedés valósul meg, egyébként ez a l egpesszimistább számítás, ami megint azt jelenti, hogy javul az emberek élethelyzete. Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy egyébként különösen azokon próbálunk segíteni, akik a jövőt építik - kétgyermekes családoknak most már a kiterjesztett adókedvezmény nagyo n nagy segítséget nyújt , akkor igazából egy olyan kép bontakozik ki, amire mondtam én azt, hogy nem találkoznak egymással a költségvetéshez kapcsolódó szónoklatok, hogy mi megpróbálunk az adatokból kiindulva, a költségvetés számaiból kiindulva valamifajt a képet felvázolni azzal kapcsolatban, hogy mit tervezünk az ország számára, a magyar közösség számára a következő évben és kitekintéssel a következő években, az ezt kommentáló ellenzéki szónoklatok pedig elsősorban a szóvirágok gyártásában jeleskednek, és nagyvonalúan kezelik a tényeket; a tények és a számok tolakodó sokasága az éleslátásukat egyáltalán nem zavarja meg szinte semmilyen területen.