Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 27. szerda (76. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP):
3717 Biztosítani kívánjuk azt is, hogy a kamara felállítása óta felhalmozódott vagyon, a jogalkotói célnak megfelelően, a végrehajtással kapcsolatos közfeladatok ellátása érdekében hasznosuljon, ezért a javasla t alapján a kamara vagyona a karra száll át, és a vagyonnal a jövőben a törvény keretei között a miniszter által kinevezett vezető irányítása alatt álló szervezeti egység jogosult majd rendelkezni. Jóllehet a végrehajtási törvény egy 2012es módosítása óta az egyetemi jogi végzettség megszerzése kinevezési feltétel, a végrehajtói karon belül még mindig jelentős azok aránya, akik nem rendelkeznek jogi diplomával. A végrehajtási eljárásra vonatkozó szabályozás komplexitása, bonyolultsága miatt a végrehajtási eljárások lefolytatásához széles körű jogi ismeretekre van szükség. (8.10) Ezért a javaslat minden végrehajtó számára kötelezővé teszi a jogi egyetemi végzettség megszerzését 2022ig, és azt is, hogy a jogi diploma megszerzéséig tartó átmeneti időszakban j ogi végzettségű alkalmazottat foglalkoztassanak. Mivel a végrehajtóhelyettesek önállóan jogosultak a végrehajtó nevében végrehajtási cselekmény foganatosítására, esetükben is indokolt e magasabb követelményt kinevezési feltételként támasztani, ezért a jav aslat a végrehajtóhelyettesek esetében középiskolai végzettség helyett egyetemi jogi végzettséget ír elő a kinevezés feltételeként. A képviselő úr ismertette a javaslat legfontosabb elemeit, és természetesen lesz még rá alkalmunk, hogy az Országgyűlésben részletesen beszéljünk erről a törvényjavaslatról, azonban a legfontosabbnak azt tartom, hogy a bírósági végrehajtással kapcsolatban megingott közbizalom és így a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatással szemben megingott közbizalom helyreálljon. Enne k érdekében az előttünk fekvő törvényjavaslat, az Országgyűlés asztalán fekvő törvényjavaslat megerősíti majd azokat az intézményeket, amelyekkel a közbizalmat is meg tudjuk erősíteni. Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a kormánypárt ok soraiban.) ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! A következő napirend előtti felszólalásra Tóbiás József frakcióvezető úr jelentkezett, az MSZP részéről: „Aktuális ügyekről” címmel. Öné a szó, képviselő úr. TÓBIÁS JÓZSEF ( MSZP ): Köszönöm a szó t. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az aktualitását a mai napirend előtti felszólalásomnak az adja, hogy a mai napon kezdi meg a 2016os költségvetés tárgyalását a Ház. Most azon nem nagyon szeretnék hosszan adomázni, hogy 2015 májusát írjuk, és má r a 2016os költségvetésről tárgyalunk annak ismeretének a hiányában, hogy hogyan és miképpen zárul ez az év. De hogy valójában a benyújtott javaslatról és annak a társadalompolitikájáról, valamint az elosztórendszereket érintő kihívásokról szót ejtsek, a cserbenhagyás költségvetését nyújtotta be jelen pillanatban a kormányzat. Ez nem meglepő, mert az elmúlt négy évben szisztematikusan bontotta le mindazt a szociális, mindazt az önkormányzati, egészségügyi és oktatási intézményrendszert, amely hétköznapjain kban a médián keresztül, a felszínen világosan mutatja, hogy a mélyben való átalakítások valójában nem segítették sem Magyarország kettészakítottságának mérséklését, sem a jövedelemkülönbségek mérséklését. Ha két témát kellene említenem ebben az öt percben , akkor az első biztosan az egészségügy lenne. Az egészségügyi intézményrendszerből önök az elmúlt négy évben már 300 milliárd forintot kivontak, és ennek ellenére ma - ha intézményi oldalon nézzük - minden egyes kormányzati ígérgetés valójában csak tűzolt ás, mert a meglévő adósságok rendezését, az intézmények működését szolgáló adósságok rendezését szolgálja. Most ott tartunk, hogy már a saját maguk által meghozott jogszabályt sem képesek betartani, hiszen önök törvényben rögzítették, hogy a GDP növekedésé vel arányosan növelik a költségvetésben az egészségügy területére szánt forrásokat. A benyújtott 2016os költségvetés tervezetében világosan kiütközik, hogy már ezt sem tudják tartani.