Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 26. kedd (75. szám) - A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat összevont vitája - ELNÖK:
3697 Köszönöm szépen, elnök úr. A vetőmagtermesztés, egyáltalán a termesztés kapcsán való ban nagyon üdvözlendő és támogatandó ez a törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, és valóban csak egy kis lépés, de mégis meg kell tennünk minden kis lépést ahhoz, hogy elérjük a végső célt. Ha az a kérdés, hogy látoke rá esélyt jómagam - akár magánvélem ényként, de szerintem nyugodtan mondhatom frakcióálláspontként is , hogy az Európai Unió területén Magyarország GMOmentességét megőrizze vagy GMOmentessé váljon, akkor azt mondom, hogy nem, jelen pillanatban erre nem látok esélyt. És nem is elsősorban a termesztés, hanem ahogy itt már többször elhangzott, a GMOt, génmódosított szervezeteket tartalmazó élelmiszerek tekintetében, hiszen jelen pillanatban ezeknek a behozatalát nem tudjuk megakadályozni, pontosan az alapvető szabadságok, az Európai Unió ala pjellemzőinek gondolt vagy akként számon tartott alapjogok, alapszabadságok, mint az áruk és a szolgáltatások szabad áramlása okán. Természetesen Magyarország dönthet abban tagállami hatáskörként, hogy termesztésbe engede génmanipulált vetőmagot vagy ilye n szervezetet, de jelen pillanatban is sajnos az a probléma, hogy ott vannak a boltok polcain akár azok az élelmiszerek, amelyek génmanipulált szóját vagy egyéb olyan szervezetet tartalmaznak, bármilyen kis mennyiségben is, és azt kell hogy mondjuk, hogy G MO tekintetében csak a teljes tiltás lehet az egyetlen, ami elfogadható, nincs olyan, hogy csak egy picit, csak ebben engedünk, csak abban engedünk. Ez egyértelmű kérdés számomra, hogy nem engedhetünk a saját szervezetünkbe se az általunk termesztett törvé nyen keresztül, se a boltok polcáról leemelt élelmiszeren keresztül génmanipulált szervezetet, pontosan azért, mert nem tudjuk, nem is ismerhetjük még, hogy ennek az emberi egészségre hosszú távon milyen hatása van, illetve nyilvánvaló, amit tudunk, az se feltétlenül pozitív. Nagyon sokan kardoskodnak azért a GMO mellett, azt lehet hallani, hogy azt mondják, hogy azzal a létszámmal, ami a világ lakosságát ma jellemzi, már génmanipulált növénytermesztés nélkül nem lehet élelmezni ennyi embert. Mi Magyarorszá gon abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nagyon jó minőségű és megfelelő mennyiségű termőföld áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy saját magunkat egészséges élelmiszerekkel, hagyományos termelési, termesztési módokkal elláthassuk, és ne kelljen a génman ipulált szervezeteket beengednünk. Üdvözlendő a mindenkori kormányok ezzel kapcsolatos erőfeszítése, és természetesen a Jobbik, amennyiben kormányra fog kerülni, szintén nem lesz ez alól majd kivétel, mint ahogy ellenzékként sem kivétel egyébként. Természe tesen támogatunk minden ilyen kezdeményezést, azonban nem lehet elégszer elmondani, a teljes szigor felé kellene elmozdulni, és az európai uniós szinten is azért küzdeni, azért vívni szabadságharcot, hogy ne csak a termesztésben, de úgy összességében, a gé nmanipulált termékek forgalomba hozatalában is a teljes tiltás lehetősége meglegyen egy országnak. Még egyszer mondom, ezt a jelenlegi európai uniós kereskedelmi alapszabadságok közepette, illetve itt a TTIP küszöbén, a transzatlanti megállapodás küszöbén nem tartom elképzelhetőnek, ehhez nagyon sok európai uniós joganyagot kellene megváltoztatni, és nem is ezt az irányt látom jelen pillanatban, hogy ez volna a jövő, főleg, még egyszer, hogyha egy ilyen megállapodást aláírunk, ahonnan a transzatlanti, tehát a tengeren túli génmanipulált terményeket, szervezeteket rázúdíthatják majd az Európai Unióra és Európára. Ez ellen, én azt gondolom, mindent meg kell tenni, de ebben sincs szerintem nézetkülönbség, miniszter úr is szerintem így gondolja, a kormánypártok és a többi ellenzéki párt is ebben hasonlóan gondolkodik. És szerintem ez egy rendkívül jó alkalom, lehetőség arra, hogy a teljes parlament - ilyen nagyon ritkán van, nagyon kevés kérdésben - összefogva lépjen fel ebben a kérdésben akár az Európai Unió fel é, akár más külföldi akár országok, akár szervezetek felé, és megvédjük Magyarországot és megvédjük a magyar emberek egészségét a génmanipulált szervezetektől. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiból. - Dr. Fazekas Sándor tapsol.) ELNÖK : Én is k öszönöm. Sallai R. Benedek képviselő úr a következő, LMP.